Először arra gondoltam, nekiállok/ülök és megírom. Majd arra, jajjj, dehogyis írom én meg. Hát nem ettem én meszet, hogy olyasmivel gyötörjem magam, aminek az ég adta világon semmi értelme nincsen. Hiszen, aki tudja, az nélkülem is tudja, annak nem kell magyarázni, hogy így, meg úgy; aki pedig nem tudja, annak hiába is próbálnánk akár elmutogatni, elénekelni, eltáncolni is, úgysem törjük át a benne lévő (mondjuk ki, alapvetően mentális) gátat.
És ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy: No, de ezt már megírták!
Mindent megírtak már. Ezt is.
Hát itt van. Tessék!
„Suhannak, visszaszállnak
a legendák most a földre,
látod, azt mondtad pedig,
hogy elenyésznek örökre.
Suhannak, visszaszállnak
lovasok most a vízre,
panasztalan idő jön
csúfos fejeinkre.
Bársonyos mancsokon jön,
nesz nélkül közeledik
hajlékony ragadozónk,
bujkálásból most érkezik.
Állj ki a házad elé,
próbáknak ideje ez itt,
megméretsz: életben vagy-e még,
vagy halott voltál ez ideig.
Ezúttal nesztelen jön,
szépen behúzva körmeit,
bársonyos mancsokon jön,
Ezúttal behúzva körmeit,
szép selymes ragadozónk.
Próbáknak ideje ez itt.
Ha nem hallod, akkor is jön,
Ha nem jönne, akkor is jön.”
***
Apdét (2009. április 26.):
