BÖLL — SZOLZSENYICIN — MERTON
1. A hagyaték
„Még a legrosszabb keresztény világot is előnyben részesíteném a legjobb pogánnyal szemben...” (Heinrich Böll)
Heinrich Böll (1917-1985) a második világháború utáni német irodalom egyik legfontosabb alakja. A háborút 1939-től 1945-ig német katonaként végigharcoló (mind a nyugati, mind a keleti frontot és a nyugati hadifogságot is megjáró) Böll 1947-ben jelentkezett első műveivel. Kezdetben háborús élményeit és tapasztalatait öntötte irodalmi formába, majd az elpusztított és talpraállni, önmagára találni igyekvő Németország sajátos (mindig a maga idejében, a mű születésének jelenében szét- és onnét visszatekintő, de nem ritkán több évtizednyi vagy több nemzedéknyi élmény- és tapasztalatanyagot is fel- és egybedolgozó, s ezzel saját korának is széles és mély, gyakran történelmi perspektívát adó) szellemi-erkölcsi tükreit írta meg. A hatvanas-hetvenes évekre a kortárs német kulturális közélet jelentős tekintélyévé vált (amiben, nyilván, nem kis szerepe volt annak is, hogy 1972-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki).
Ismertebb művei: Biliárd fél tízkor; Csoportkép hölggyel; Katharina Blum elveszett tisztessége ...
A hagyaték című Böll-kisregény 1948 környékén született, de először csak 1982-ben (magyarul 1984-ben) jelent meg. A mű egy volt Wermacht-katona vallomása egykori tisztjének öccséhez, annak eltűntnek hitt bátyja valós sorsáról, mely vallomást egy morális sokk (ha úgy tekintjük, egy jelentéktelen, de rá meghatározó hatást gyakoroló hétköznapi élmény) vált ki belőle.
Ma, amikor a posztmodern liberalizmus alattomosan és módszeresen dolgozik tekintélye (és hagyatéka) kikezdésén, lerombolásán, Böllt olvasni nem csak irodalmi élmény, de, ugyanakkor, tett is; mondhatni, ahhoz hasonlatos tett (ha jelentősége csak a személyesre terjed is ki), mint amikor Böll (a maga idejében) „egy lakható nyelv keresése egy lakható világban” -igényével föllépett.
A Böll-család 1952-ben
Szolzsenyicin és Böll 1974-ben
***
Böllről a bbjnick.blog.hu-n: bbjnick.blog.hu/search?searchterm=b%C3%B6ll&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s
2. A pokol tornáca
„Elvtársak, ahhoz, hogy egy pohár vizet beszéddel fel lehessen melegíteni, halk beszéd esetében kétezer évre, hangos kiabálás estében hetvenöt évre van szükség. De csak ha közben a meleg nem távozik el a pohárból. Ennek alapján mérjék fel, mennyi a haszna a fecsegésnek.” (A. I. Szolzsenyicin)
Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin (1918-2008) orosz író, a „szovjet világ” egyik legnevesebb megörökítője. Egyetemi tanulmányainak befejezését követően (szinte nyomban) a frontszolgálat várta. A Vörös Hadsereg tüzértisztjeként szolgált a németek elleni harcokban, amikor 1945 februárjában, a szovjet politikai rendőrség (egy barátjának a harctérről hazaírott levelében megfogalmazott néhány meggondolatlan tréfa és kijelentés miatt) letartóztatta és életének elkövetkező tizenegy évet a GULAG, a szovjet kényszermunkatáborok, különböző bugyraiban töltötte (ebből nyolc évet börtönökben s, főként, lágerekben, három évet internálásban). 1956-ban rehabilitálták és matematikatanárként dolgoz(hat)ott, miközben hozzálátott lágertapasztalatai módszeres megörökítéséhez. 1962 és 1965 között lehetőséget kapott a hatalomtól egyes műveinek (illetve azok egyes részleteinek) publikálására, ezt követően azonban (főként, miután több, a Szovjetunióban a cenzúra szűrőjén fennakadt munkáját Nyugatra csempészték és azok ott megjelentek) tevékenysége, majd személye is, nemkívánatossá vált. 1970-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki, amelyet azonban „nem volt módja” átvenni. Mivel ahhoz nemzetközileg túl ismert volt, hogy (a korabeli bevett gyakorlatnak megfelelően) meggyilkoltassák, bebörtönözzék vagy kényszer-elmegyógykezelésnek vessék alá, ezért végül (1973-ban) a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának határozata alapján megfosztották állampolgárságától és kiutasították a Szovjetunióból. Ezt követően (Svájcban, majd) az USÁ-ban élt és alkotott, egészen 1994-ig, amikor is (miután orosz állampolgárságot kapott) végleg hazatért.
Ismertebb művei: Ivan Gyenyiszovics egy napja; A pokol tornáca; Rákosztály; A GULAG-szigetcsoport I.-II.; A vörös kerék I.-IV. ...
A pokol tornáca című regény 1949 utolsó napjaiban játszódik. Szolzsenyicin a mű cselekményét két központi szereplő (egy fiatal szovjet diplomata és egy saraskabeli fogoly) személye köré fűzi, az ő viszonyaik, dilemmáik, konfliktusaik révén nyílik rálátásunk a korabeli szovjet valóságra (s a XX. század első felének orosz/szovjet történelmére). A szerző, mint legtöbb munkájában, itt is az orosz nagyepikai hagyományt tekinti mintának (lásd Tolsztoj, Dosztojevszkij stb. klasszikus regényei): A pokol tornáca felépítésében, szerkezetében és elbeszélésmódjában (is) a nagy elődök műveit követi. A regényhez az ihletet és az élményanyagot a valóság szolgáltatta, mivel Szolzsenyicin büntetésének első éveit maga is egy saraskában, egy speciális, magasan képzett rabok (kutatók, tanárok, mérnökök stb.) számára létrehozott börtönben töltötte, ahol az elítéltekkel a hatalom titkos tudományos kutató- és műszaki fejlesztő munkát végeztetett.
Míg a kétpólusú világrend (a Nyugat és a Szovjet-blokk szembenállása) létezett, Szolzsenyicin személye és munkássága nagyon nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett a „szabad világban”. Ám ahogy a Szovjetunió összeomlott és csatolmányai elszakadtak (a geopolitikai helyzet alapjaiban megváltozott), a szolzsenyicini „megvesztegethetetlen igazságkeresés” is egyre érdektelenebbé, ad absurdum egyenesen terhessé, kínossá kezdett válni a „demokraták” számára. Pedig amiről ő ír, amit a személy és a hatalom viszonyáról, a totalitarizmusok, az ideológiák és (általában is) az ember természetéről elmond, ma sem, egy szemernyivel sem kevésbé helytállóak és időszerűek, mint korábban voltak. Veszélyes úton járunk, ha e tudás érvényét és fontosságát nem ismerjük fel és...
***
Szolzsenyicinről a bbjnick.blog.hu-n: bbjnick.blog.hu/search?searchterm=szolzsenyicin&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s
3. Hétlépcsős hegy
„Miért kell irtózni a pokol gondolatától? Senkinek sem kötelező odajutnia. Akik odakerülnek, saját döntésükből, Isten akarata ellenére jutnak oda. Csak úgy lehet eljutni a pokolba, hogy az ember visszautasítja és elveti a gondviselés és a kegyelem minden eszközét. Saját akaratuk juttatja oda őket, nem Istené. (...) A pokolról szóló beszéd valóban megrázott – de nem a szenvedélyből és önszeretetből fakadó, izgatott és indulatos megrendülés támadt bennem, hanem valami csöndes bánat és türelmes fájdalom. Elgondoltam, milyen óriási és iszonyatos szenvedést érdemelnék, s láttam, hogy jelen körülményeim között már csaknem belé zuhantam. Ugyanakkor a büntetés nagysága segített megértenem azt, hogy milyen nagy rossz a bűn.” (Thomas Merton)
Thomas Merton (1915-1968) trappista szerzetes-pap, költő, író, a XX. századi amerikai katolikus irodalom legnagyobb hatású alakja. Új-zélandi–amerikai festőművész-házaspár gyermekeként született Franciaországban. Kisgyermekként édesanyját, kamaszként édesapját is elveszítette; gyermek- és kamaszkora részben apjával a „világban bolyongva”, részben amerikai nagyszülei családjában, részben francia és angol bentlakásos iskolákban telt. Egyetemi tanulmányait az angliai Cambridge-ben és az amerikai Columbia Egyetemen folytatta: angol irodalomból doktorált, írónak, művészet- és irodalomtörténésznek készült. 1938-ban (az apja révén anglikán vallású Merton) római katolikus hitre tért, 1941-ben pedig belépett a trappista szerzetesrendbe. Elvonultságában a katolikus misztika és lelkiségi irodalom több jelentős (korszakos hatású) művét alkotta meg; versei az amerikai költészet első vonalába emelték; társadalmi kérdésekről (a vallásközi párbeszédről, a hidegháborús konfliktusról, a szociális kérdésről, a polgárjogi mozgalmakról stb.) szóló írásai pedig nemcsak a katolikus, de az egész korabeli amerikai (értelmiségi) közgondolkodásra is befolyást gyakoroltak. Ötvenhárom évesen egy baleset (egy áramütés) következtében hunyt el.
Ismertebb művei: Hétlépcsős hegy; Senki sem sziget; Jónás jele; A szemlélődés magvai; Az élő kenyér; Élet és életszentség; A zen és az éhes madarak ...
A Hétlépcsős hegyet 1948-as megjelenése óta legalább tizenöt nyelvre fordították le, népszerűsége máig töretlen és nem csak a katolikus olvasók körében. Merton remek „mesélő”, bármiről ír, lebilincselően teszi. Önéletírása egyszerre élet- és korrajz, kritika és vallomás, kaland és (spirituális) fejlődéstörténet; hangja őszinte, időnként finoman ironikus, stílusa szellemes, színes, ugyanakkor szemléletét pontosság, mélység és méltányosság jellemzi. A legkevesebb, amit Merton, életének első huszonhét évét (a születésétől a rendbevonulásáig eltelt időszakot) bemutató könyvéről elmondhatunk: hiteles és tanulságos. Elsőrangú „kalauz" lehet mind a hívők, mind az istenkeresők, mind a hitetlenek számára önmaguk és egymás jobb megismeréséhez és a hit és a hívő élet mibenlétének (mélyebb) megértéséhez.
Merton misztikus, szemlélődő-imádságos életet élő szerzetes volt, de (s valószínűleg épp ezért) a modernitásban rejlő belső ellentmondásokat és feszültségeket (és ezek megnyilvánulási formáit, valamint jeleit, nyomait az emberi személy(iség)en) hozzá hasonló élességgel kevesen látták meg és írták le. Közel ötven évvel halála után művei napról-napra egyre aktuálisabbak (és, megkockáztatom, mivel egyre magától értetődőbbek, így egyre közérthetőbbek).
Thomas Merton és a dalai láma
***
Thomas Mertonról a bbjnick.blog.hu-n: bbjnick.blog.hu/search?searchterm=thomas+merton&searchmode=sentence&submit=Keres%C3%A9s
(A bejegyzések) Innét: bbjnick.blog.hu/2013/07/23/a_hagyatek_heinrich_boll_kisregenye_konyvajanlo & bbjnick.blog.hu/2013/08/07/a_pokol_tornaca_a_i_szolzsenyicin_regenye_konyvajanlo & bbjnick.blog.hu/2013/08/09/hetlepcsos_hegy_thomas_merton_oneletirasa_konyvajanlo