bbjnick-nek
Az Új Szomszéd rettentő mérges volt. Úgy hagyta ott a mobilpostát az út szélén, mint az a bizonyos eb, a sz…t! A kiskaput is bevágta volna maga mögött, de a hajdanvolt kovácsoltvasat még a télen eladta a Bélának.
Dunai furcsállotta ezt a dühöt, hiszen húszezres bankókat látott a Szomszéd markában lobogni.
–Nem értem – osztotta meg Pazárral, már a kocsmában.
Pazár borsodit ivott, előtte pedig bevágott egy potya jégert.
–Én tudom.
No, persze, ő társalgott mobilpostásával egy keveset, amikor feladta Csutaknak címzett levelét.
„Sürgősségivel?” Kérdezte a mobilizált hivatalnok.
„Szanatóriumba minek? Jó lesz simán.”
„Stressz?”
„Mániás.”
„Az Új Szomszédoknak meg nem jött meg a szellemi pénz, csak a családi. Majd levették a fejem.” Asszociált Pazár mobilpostása.
–Szellemi pénz? – hitetlenkedett ártatlan arccal Dunai. –Nem tudtam, hogy művészember a Szomszéd…
–Szerinted?
–Szerintem…, hát…
–Azt a túltolerált jó édesanyádat, aki kitaníttatott téged ilyen okos embernek – Pazárnak megártott a jéger éhgyomorra. A vécékulcsot a csapostól hugyozás céljára éppen elkérő A Népi Kocsma Hőséhez fordult hát:
–Magyarázd el ennek az értelmiséginek, mert nem érti…
A Népi Kocsma Hősének hólyagja azonban ekkorra már erősen túlmotivált állapotba került, így Dunai, aznap legalábbis, már nem tudhatta meg, hogy miért jár az Új Szomszédjának az államtól élete végéig „szellemi pénz”.
És ti, kedves gyerekek, ti tudjátok?