„Uram, Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”
Urunk színeváltozásának ünnepe (Mk 9,2-8; Mt 17,1-9; Lk 9,28-36) eszembe juttatta A zarándokot, a XIX. század második felében elterjedt orosz vallásos „népkönyvet”. Nagyon nagy szégyen, de nem tegnap forgattam utoljára. Két magyar kiadását ismerem: az első még nyolcvankilencben jelent meg a Nyíregyházi Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kiadásában (Dr. Korzenszky Richárd bencés szerzetes fordításában), a második, tulajdonképpen ugyanennek teljesebb kiadása, kilencvenháromban a Bencés Kiadó gondozásában. Megnéztem a Világhálón és a rövidebb változat szövege teljes egészében megtalálható és olvasható a hittudományi főiskola szerverén.
„Isten kegyelméből keresztény vagyok, tetteim szerint nagy bűnös, hivatásom szerint hontalan vándor, a legalacsonyabb sorból, s helységről-helységre zarándokolok. Tulajdonom a következő: hátamon egy zsák száraz kenyérrel, a mellemen a Szentírás: ennyi mindenem. A Szentháromság ünnepét követő huszonnegyedik héten bementem egy templomba déli istentiszteletre imádkozni. A tesszalonikiekhez írt első levelét olvasták az Apostolnak, az ötödik fejezet tizenhetedik versét, amelyben ez áll: “Szüntelen imádkozzatok!” Ez a szó nagyon megragadott, s elkezdtem gondolkodni, hogyan lehet szüntelen imádkozni, amikor az embernek még mást is kellene tennie, hogy életét fenntartsa. Fellapoztam ezt a Bibliában, és ott saját szememmel láttam azt, amit hallottam: “minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva.” (Ef 6,18) Gondolkoztam, gondolkoztam, de megoldást nem találtam...”A zarándok itt (is) olvasható: www.atanaz.hu/seminary/mei/zoefosz/zarindex.htm
„Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.” (Jak 5.16)
