(Naconxipán. Történik egy italmérés enyhületet adó kerthelyiségének valamely asztalánál, amit egy bizonyos személy sűrű látogatásai miatt bízvást nevezhetünk törzsasztalnak.)
Gyula bátyánk:
(idéz saját magától) „Hová lettek ezek a régi, nyugodalmas magyar emberek, akik igénytelenül, névtelenül, de tiszta becsületességben és áhítatban töltötték meg századokon át a magyar humuszt?” (vörösbort iszik)
Csutak:
(naconxipáni barnasör-különlegességet iszik, majd székével hátrabillen, lehunyt szemmel, teátrális kézmozdulattal szaval)
rendületlenül
légy híve
ómagyar
hazádnak !
Gyula bátyánk:
(naconxipáni dohánykülönlegességet töm rézkupakos pipájába, Csutakra emeli tekintetét)
„De az asszonynép csak hadd menjen a maga szórakozására…” (vagy elnézően legyint, vagy figyelmeztetően feltartja mutatóujját)
(aztán már nem történik Naconxipánban semmi)
(itt viszont az asszonynép szórakozik, szórakozik az asszonynép, szórakoztatják az asszonynépet)