Ryszard Legutko írja a Mi a baj a liberalizmussal? című munkájában:
„Két probléma is felmerül ezzel az elképzeléssel. Az első fogalmi eredetű. Az ilyen rendszer valójában egalitárius, nem libertárius: a megkülönböztetés nélküli világ a tökéletes egyenlőség világa. Illúzió azt hinni, hogy az egalitárius logika egészében nem befolyásolja, amit az emberek a közösségeken belül gondolnak. Az egész rendszer vagy magában hordozza a valamennyi etikai hitvallás eredendő egyenlőségét elfogadó feltevést, vagy azt, hogy egy felsőbb hatalom állapítja meg az egyenlőség kötelezettségét minden egyes csoportra. Mindkét esetben a multikulturalizmus valamely fajtája bukkan fel, amely – ahogy sokan hiszik – lehet önmagában jó dolog, de leszámol az igazi kulturális sokszínűség álmával. A multikulturalizmus mindig vagy egy magas szinten szabályozott rendszer, vagy egy homogenizáló elképzelés, mely néhány divatos kisebbségi kultúra (homoszexuálisok, afrikaiak, feministák stb.) kiválasztása mögé rejti a homogenizációt, melyek előtt meg kell hunyászkodni, és ettől a meghunyászkodástól lesz a »nyitottságból« pluralizmus.
A második probléma gyakorlati. A követeléseikkel fellépő s liberális ösztönzésre cselekvő toleranciát (supportive toleration) igénylő egyének és csoportok növekvő száma szociális és politikai zűrzavart okoz. Ugyan a liberálisok igyekeznek rendet tenni, ám a gyakorlatban új és új csoportokat bátorítanak arra, hogy egyre több igénnyel álljanak elő, s járuljanak hozzá a káoszhoz. A liberálisok olyan forgalomirányítóhoz hasonlítanak, aki egyre több kocsi balesetmentes, hatékony közlekedését elősegítő szabályokat igyekszik bevezetni, miközben autógyáros is egy személyben, aki abban érdekelt, hogy annyi járművet adjon el, amennyit csak lehetséges. Ez a feladat keresztülvihetetlen. Minél engedékenyebbek a szabályok, annál távolabb esnek a realitásoktól. Az eredmény az arányosság elvének feladása.”
[Forrás: Ryszard Legutko: Mi a baj a liberalizmussal? --- Hitel folyóirat, 2010. január]