„A mi mindenekben és mindenekhez jó Istenünk megtalál bennünket. Ő az, aki lát és hív minket. Ő fedi fel magát nekünk. Mi csak utána ismerhetjük meg őt, miután isteni irgalmával megken minket.
Ezért a bűnbánat, a gyász, a könnyek és minden, ami a bűnbánó emberben végbemegy, az isteni kegyelem eredménye. Ez a megtisztító kegyelem, mert megtisztítja az embert. Nincs olyan jó dolog, ami ne Istentől való volna, se olyan rossz dolog, ami ne az ördögtől származna.
Soha ne gondold, hogy Isten nélkül tettél valami jót! Amint erre gondolsz, a kegyelem rögtön elhagy, hogy megismerd beteg állapotodat, a mondás szerint: „Ismerd meg önmagad!”
Az ember csak úgy ismerheti meg saját megromlott természetét, ha számos és erős kísértésben van része. Amikor a sok megpróbáltatás megalázza, megtanulja a valódi alázatot. Ehhez azonban időre van szükség.
Az alázat nem abból áll, hogy azt mondogatjuk: „bűnös vagyok”. Az alázat annak az igazságnak a felismerése, hogy semmik vagyunk. A „semmi” az, ami azelőtt volt, hogy Isten megteremtett mindent, vagyis a semmi.
Ez vagyunk mi: a semmi. Gyökered, létezésed a semmiben kezdődik, a sár az édesanyád, a teremtőd pedig Isten. Mi van birtokodban, amit nem kaptál? (…)
Isten nagy ajándéka az, amikor az ember megismeri az igazságot. Ez az igazság, ahogy az Úr mondta, megszabadít minket a bűntől.”
(Hészükhaszta József +1959: Az Isten megismeréséről)
