„Amikor üzenni akarok, postára szoktam menni.”
(Valóság nagybátyánk mondása –
mint kutakodásomból kiderült, a mondás
eredetileg Lindsay Andersontól származik)
„Nem értem, de tudom mi ez.”
(Z. barátom mondása)
2009. október 15-én, csütörtökön, 20 órától és október 16-án, pénteken, 17 óra 35 perctől a Filmmúzeum tévécsatorna levetíti Zolnay Pál Fotográfia c. filmjét.
Gondolkodtam rajta: hogyan is adhatnék ennek a bejegyzésnek némi „nagytávlatot”, hogyan is tudnám értelmesen és érdekesen leírni (anélkül, hogy rosszízű prekoncepciókkal megmérgezném a filmmel való első találkozás izgalmát, örömét), milyen „tárnákat” is nyitott (és nyit), milyen perspektívákat is előlegezett (és előlegez) meg (szerintem) a Fotográfia c. film? Végülis arra jutottam, hogy ajánlom az alkotást és miután bemutatásra került (s akit érdekelt, megnézhette), akkor mondom csak el „észrevételeimet”. Így lesz.
Fotográfia
1972, fekete-fehér, 80 perc, Zolnay Pál
Bár a fotós készíti a képeket, a retusőr munkája talán még fontosabb. Ő szerzi a faluban az üzletet, de ami még lényegesebb, ő szépíti meg az igazságot az embereknek. Sokan választják ezt, a nyers valósághoz az élet már így is túl kemény: például Nyerges nénié, aki egy fotóról idézi fel férje és meggyilkolt lányainak tragédiáját, és a gyilkos anya fotója is előkerül. Mert amíg a retusőr retusál, a fotós mélyre ás a falra akasztható történelem bugyraiba.
Rendező: Zolnay Pál
Forgatókönyv: Zolnay Pál, Székely Orsolya
Dramaturg: Köllő Miklós
Operatőr: Ragályi Elemér
Vágó: Szécsényi Ferencné
Zene: Sebő Ferenc
Hang: Arató János
Gyártásvezető: Forgács Lajos
Gyártó: Hunnia Játékfilmstúdió Vállalat
Szereplők: Zala Márk, Iglódi István, Sebő Ferenc
A hatvanas-hetvenes években a magyar film(művészet) számos remekművet hozott létre. E remekművek fontossága, értéke nem kétséges. Ugyanakkor jónéhány olyan alkotást is (létrehozott a magyar film), amely korántsem tekinthető (esztétikai értelemben) remekműnek, de máig nagy segítséget nyújthat annak megértésében, hogy „Honnan jöttünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?”. Egyik-másik ilyen alkotás, innét, kétezerkilencből, revelatív hatással bír(hat). Ezek közé tartozik (meggyőződésem) a Fotográfia.
Valóság nagybátyánk egyetértésével és Schmidt hadnagy homlokráncolása mellett ajánlom megtekintésre Zolnay Pál Fotográfia c. filmjét.
A vetítés után folyt. köv.
***
Apdét vagy kiegészítés (2011. július 6.):
Fotográfia (a)vagy a „kizáródási pont” (Egy fontos kulcs az életünkhöz 3.) 2.: magyarido.blog.hu/2009/10/20/fotografia_a_vagy_a_kizarodasi_pont_egy_fontos_kulcs_az_eletunkhoz_3_2
„Meg kell a búzának érni, meg kell a búzának érni, / ha minden nap meleg éri, ha mindennap meleg éri. / Meg kell szívemnek hasadni, meg kell szívemnek hasadni, / ha mindennap bánot éri, ha mindennap bánot éri.” (Zolnay Pál Fotográfiája megjelent DVD-n):