Kijáró lettem. Kilencvenkilométeres. Napébresztő-napnyugtató. Negyvenöt perces, kerék vonszolta hajnali kabinomban régi ifjú szívekre emlékező. Lassan, simogatón. Valaha siheder elmék és szívek itták szavaim. Részegségig. S megtöltekeztek. Szemük csillagáig...
Ma köpnek egyet. Félre vagy büszkén-nyíltan. Diadalmasan, mint a vértolulásos ökrök a hörpölés előtt. Régebben hallgattak. Mint mélységes kutak mélységes vize. Meghallgattak, s nem kihallgattak. Áthallgattak és nem lehallgattak. Most nem tudnak hallgatni, mert tárnáik mélye üres vagy tele haszontalan kövekkel. Lelkük és szájuk terméketlen zajláda, szavaik őrült zajfergeteg.
Kijáró vagyok. Kilencvenkilométeres. Busszal, vonattal, busszal. Mindennapos retúr. Oda-vissza. Oda-vissza. Kijáróként viszem az igét (régmúlt ifjak szívét) bejárós nebulók gyülekezetébe.