Publius Cornelius Tacitus római történetíró Iulius Agricola élete című művét olvasom. És nem tudnak megmaradni bennem, el kell mondanom a következőket:
Minden ellenkező híresztelés ellenére kultúránk, az európai kultúra, egy görög-római-keresztény gyökerű kultúra és bármennyire nincs ez ínyére egyeseknek, máig sincs olyan életképes jelensége, amely ne ebből a közös gyökérből táplálkozna. Közel másfél ezer éven át nem is igen volt ez kérdés, mindenki evidenciaként kezelte ezt az adottságot. No de kinek is jutott volna eszébe elvágni gyökerétől egy élő fát? Hogy mennyire új jelenség kultúránk meghasonlása, múltunktól való elidegenedésünk, egy Tacitushoz kapcsolódó példával szemléltetném: belegondoltak már abba, hogy nagyjából hetven évvel ezelőttig nem volt olyan tanult ember Európában, aki ne olvasott volna eredetiben, azaz latin nyelven, Tacitust*, mivel a középiskolákban a latin nyelv alaptárgy volt és szemelvények alapján tanították? Hogy mit nyerhetünk azzal, ha annuláljuk a múltat, az vita tárgya lehet – bár bennem erős kétségek vannak a tekintetben, hogy egy ilyen vita mennyire lehet megalapozott –, hogy mit veszíthetünk, az azonban könnyen belátható, mindössze meg kell ismernünk múltunkat.
* Publius Cornelius Tacitus a második legolvasottabb és legtöbbet hivatkozott római történetíró volt végig a középkor és az újkor folyamán, ismertségét és népszerűségét csak Titus Liviusé haladta meg.