A multikulturalizmus célja nem kultúrák egymás mellett-élésének szabályozása. A multikulturalizmus, mint minden utópikus ideológia, új kultúra létrehozására törekszik, olyanéra, amely minél inkább kongruál az adott ideológia kultúrafelfogásával. Számos példát láttunk már erre a történelemben, az elmúlt háromszáz évben egyik ilyen kísérlet érte a másikat és mind tragikus kudarcba fulladt. A mai nyugati kísérlet is abba a fázisba ért, amely már egyre látványosabban mutatja a totalitarizmus jegyeit: valamennyi ilyen kísérlet – a német nemzetiszocialista és a szovjet bolsevik is – a demokratizálás jelszavával lépett fel, a szociális igazságosság és s személyes szabadság kiterjesztését ígérte és – ne tagadjuk – részben teljesítette is egy bizonyos fokig, addig míg az ideológia célképei és a valóság logikája között nem alakult ki kezelhetetlen feszültség. Az utópiák válasza erre eddig minden esetben a terror volt, annak valamennyi formájával, így természetesen a kulturális terrorral egyetemben.
„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”
2019.10.03. 07:11
Multikulturalizmus most
Címkék: történelem európa terror szabadság kommunizmus igazságosság utópia globalizmus integráció politikai korrektség totalitarizmus nemzetiszocializmus bolsevizmus multikulturalizmus demokratizálás progresszió kultúrpolitika homogenizáció egyneműsítés
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr3915296194
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.