E rövid bejegyzést Örkény István emlékének ajánlom
Az „igazságtétel” elmaradt, mivel a „rendszerváltozásnak” nem ezen alapult a „filozófiája”. Igen mély mondat ez. Megérne néhány misét.
Hogy milyen is volna politikai osztályunk, ha a „rendszerváltozásnak” az „igazságtételen” alapult volna a „filozófiája”, már sohasem tudjuk meg. Amit viszont sikerült megtudnunk az elmúlt közel húsz év alatt, az olyasféle követelő tudás, amely kikényszeríti a cselekvést. És: „minden megoldás érdekes lehet, ami elejét veszi a jóvátehetetlennek”.
Sok évvel ezelőtt, de a rendszerváltozáson már innen, tulajdonképpen „gegként” merült föl néhányunkban, hogy nem volna minden tanulság nélkül való, ha egy komplex műalkotás-befogadásvizsgálatot végeznénk a magyar politikai osztály egészén. Még alkalmas vizsgálatot is találtunk, amely „megfelelően” adaptálható volna a feladathoz: Kamarás István 1986-os Sztalker-befogadásvizsgálatát. „Alaptézisünk” az volt, hogy a magyar demokrácia új világában politikai szerepet vállaló polgártársaink „egy alkotórészeire szakadt és tudatformáiban elidegenedett” társadalomban vállaltak (fel) olyan feladatokat, amelyek ellátásához (az adott körülmények között) elkerülhetetlen azon fölismerés, hogy a polgárok csak abban az esetben alkothatnak közösséget, ha létezik az a rend (a közösség azon rendje), amelybe a polgárok számára, a lét valamennyi (!) síkján, járható utak illeszkednek. S mivel a Kamarás-féle vizsgálat nem csupán mérésből és az egyes eredmények lefektetéséből állt, hanem azt a törekvést is magában hordozta, hogy ezen eredmények egy többdimenziós szellemi modell alapelemeiként is funkcionálhassanak (így lehetségessé vált, hogy olyan fogalmak is a vizsgálat látókörébe kerülhettek, mint a katarzis, a metanoia vagy a transzcendencia), ezért alkalmasnak tűnt számunkra politikusaink – az alaptézisünkben lefektetettek szerinti – alkalmasságvizsgálatára.
Innét nézve már nem is tűnik olyan viccesnek az az egykori játékos „ötletelés”, hiszen van-e akár csak egyetlen magyar is közöttünk, aki – ma már – ne látná, hogy a közösség hiánya „mélykrízisbe” (végveszélybe) sodorta a társadalmat, és hogy a közösség létrejöttét éppen az gátolta/gátolja, hogy a fennálló „rendbe” a polgárok számára a lét szinte egyetlen síkján sem illeszkednek járható utak…
Hans Holbein danse macabre-ja
Nemrégiben, olvasgatás közben, újabb „épületes” ötletem támadt. Mai helyzetünkhöz illő, rapid válságkezelő ötlet: „háromperces” gyorsteszt, politikai osztályunk megtisztítására. „Alaptézisem” a lehető legegyszerűbb: a mai politikai osztály morális deficitje, mint a méltóság megőrzésének képtelensége, mint őszintétlenség, és mint intellektuális hanyatlás mutatkozik meg. A „teszt” menete a következő: a vizsgált személy egy jó izolált helyiségben kap egy néhány soros szöveget, amelyről, néhány perces tanulmányozás után, röviden, világosan ki kell fejtenie észrevételeit, véleményét.
A néhány soros szöveg a következő:
„Egy tökéletes körön, vagy még inkább
egy tökéletlen oválison át
nézi Isten a szörnyet. Millió
arc, kéz, köröm egyvelegét.
A háttérben hosszú és néma ágy;
közönséges párna és paplan.
A szörny patája átüti a padlót,
mire valaki elsírja magát.”
Amennyiben a vizsgált személy méltóságát és természetes viselkedését megőrizve, legalább öt percen keresztül értelmesen, koncepciózusan és összefüggően – a szöveget érdemben érintően – képes kifejteni észrevételeit, véleményét, akkor…
Vajon néhány év múlva hogyan fogunk visszaemlékezni jelenlegi állapotainkra? (Vajon „A kő kemény lesz és a vaj puha”?)