Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam:
– A népesedéspolitika legnagyobb önlábonlövése, hogy a nők nyugdíjkorhatárát felemelték hatvanöt évre. A kb. 2000 utániak az első szülőgenerációk, akiknek úgy kellene felnevelnie a gyerekeiket, hogy nincsenek mögöttük a támogató nagymamák. Az én dolgozó szüleim mögött, az 1970-es években, még ott volt a háztartásbeli nagyanyám, amikor mi, a feleségemmel gyerekeket „vállaltunk”, az 1990-es években, miközben tanultunk, dolgoztunk, volt hogy mindkettőt egyszerre, ha nem állt volna ott mögöttünk a két nagymama, teljesen el lettünk volna lehetetlenülve. Az 1960-as évek vége előtt nem volt gyes, a nők dolgoztak és mégis születtek gyerekek, mivel a nagymamák gyakorlatilag bármikor rendelkezésre álltak. Amíg nem adjuk vissza az unokáknak a nagyikat, addig nem fognak kellő számban unokák sem születni. Ez nem munkaerőpiaci vagy szociálpolitikai kérdés, hanem nemzeti élet-halál kérdés.
– Nagyi is mehet GYES-re. Munkaviszonyból.
– Nem életszerű. Ha egy javaközépkorú nő évekre kilép a munkaerőpiacról, hová megy vissza dolgozni? Életszerűen ez úgy néz(hetne) ki, hogy a gyesen lévő fiatal anyuka, a gyerek első éve után, be tudja fejezni a tanulmányait vagy négy órában tud dolgozni, ha van egy nyugger nagyi, aki bármikor be tud ugrani felügyelni, segíteni. Ehhez pedig kb. ötven évesen el kellene engedni a nőket nyugdíjba, hogy unokázhassanak. Már amennyiben az a célunk, hogy megállítsuk a népességcsökkenést és az elöregedést, mert ehhez az kellene, hogy a nők kb. huszonöt éves korukra megszüljék első gyereküket, hogy lehessen utána második, harmadik és a többi is.
***
Család [Kattints ide!]