Három fa (nagyapa, apa, unoka) történelmi mikro sagaja, ahogy egymásból hajtanak és egymást ölelik az idő távolából (1956-2006), nem kronologikusan szervezve egy elárvult nemzet elárvult családtörténetét. A fa főmotívumnak meg kell jelenni minden dramaturgiai egységben (unoka 1—apa—nagyapa—unoka 2), minden lehetséges esztétikai síkon (kép, szín, rajz, fotó, felirat, beszéd stb.), az adott dramaturgiai egység főszereplőinek közvetlen környezetében, hátterében, az osztott képmezőben, hol előre, hol hátra mozogva. Vigyázni kell azonban arra, hogy ez ne legyen túltelített, motivikusan fojtogató. A nagyapa és az apa fái sohase teljesek: kopaszodók, lehullt levelűek, szárazak.
Az egyes dramaturgia egységek percigénye: 1-2-2-3. Az első és a negyedik egység gyorsabb vágású, főként a 4. egység fokozó párhuzamos montázsa miatt. Az 1. és 4. egység erősen épít a totálok és a premier/super plánok kontraposztójára. A 2. és 3. egység múltbelisége inkább lassúbb képkapcsolást (svenk, kocsizás, varió, enyhe daruzás) igényel.
Az egyes dramaturgiai egységek fény-és színtartománya a következő:
1.digitális kamera éles, tiszta, normál színei--2. karcos-homályos videós színek --3. kontrasztos fekete-fehér—4. az egyetemi felvételeknél digitálisan tiszta, a párhuzamos montázstól kezdve hol barnára archivált, s benne megjelenő piros vagy nemzeti szín, a 3 fa-férfi enyhe elszínezése, hol a 2006-os okt. 23-ai szétveretés elmosott, összefolyó színei.
A 8 perces kisjátékfilm a természetes zajokra-zörejekre, atmoszférára, minimális párbeszédre, rövid narrációra (1. és 4. egység) épülnek, de a 4. egység párhuzamos montázsa Beethoven Egmond nyitányának fő témájára mozog. A narrációt az unoka hangján halljuk.
Az egyes dramaturgiai egységek tagolása:
UNOKA 1:
A piros Seat Ibiza végig halad az Üllői úti fáknál.(1956. november 4-én itt tankok konvoja vonult végig, és mindenre, ami mozgott az utca két oldalán, az emeleteken is, tüzelt. Szétlőtték az utat, a fák nagy része kifordult a földből.) Az anya vezet, a fia (unoka) mellette ül, hátul az apa, a rengeteg bőrönd, nagy táska közé szorulva. Az albérletbe költöztetik a fiút, mert felvették a BME Villamosmérnöki Karára. Fontos a fák és a kocsi, ill. a fák és az apa—unoka kapcsolata. Sok belső kép a kocsiról. A fiú monológja arról, hogy a nagyapa nem érhette meg, hogy az unokájából mérnök lett, holott alig ismerte, kevésszer jött kiskorában, még kevesebbet beszélt a múltról, de néha a kombájnok, festék automaták tervezéséről igen.(Bevillanó óriás totál képek a Szilvásváradi dombra felfutó református temetőről, ahol sok fenyőfa oltalmában nyugszik a nagyapa. Néhány kép egy régi pincéről, ahol egy 6 éves kisfiú kutat a szerelékek között.) Sokszor járt lent a pincében, a titkok (logarléc, körző, erősítő, rossz tv, nagyapa fényképe a Liliomfi szerepében, egy nemzetőr szalagba csavarva) után sóvárogva.
Az Iparművészeti Múzeum mellett balra kanyarodnak. A Petőfi hídon mennek keresztül, éles napsütésben, magasztos, friss színek, hol a jobboldali (Gellért-hegy, Erzsébet-híd, hol a bal részt (Nemzeti Színház, Művészetek Palotája) mutatva. Elmellőzik a Schönhertz kollégiumot, visszakanyarodnak és beállnak egy zsúfolt parkolóba, az albérleti ház mellé (Október 23.u. 27.). Az apa elérzékenyülten mondja, felmutatva az utca táblára: „Fiam, nagyapád boldog lenne, ha tudná, hogy te már itt lehetsz. Ő mindig ide vágyott. Innen indult a forradalom, ami őt tönkretette. Bármikor elhaladsz a kamasz mártírok oltára mellett, gondolj arra: ők már megvéreztek helyetted.” A fiú és az apa egy fa mögül fényképezve, ahogy a bőröndökkel távolodnak. Az apa hátraforduló arca.
APA
Apa arcáról hátravarió. Ekkor derül ki, hogy egy fojtott fényű, szűk nyomdába szorultunk. A kamera nyomdagépre fordul. Majd sok, felváltott vágás a nyomdáról és könyv lapjairól (néhány fotóval nagyapa 56-os egyetemi éveiről) beszélnek a könyv (’56:10:23) születésének okáról és arról, hogy mikorra várható a megjelenés. Az apa elteszi a tiszteletpéldányt, kimegy, át a sáros út, fúj a szél, kopog az eső. Felhúzza ez ernyőt, buszra száll. Mereven kinéz az ablakon. A következő képben a munkaügyi központnál áll sorba, jegyet kap, regisztrálják, várakozik, kinéz az ablakon, behívják a 23-as szobába.(Közben a beszólítások sípoló hangjai, a számok beolvasása a hangszóróba.)
Egy napilap hirdető táblája előtt áll, bal oldalt, felveszi a szemüvegét, hol közelebb megy, hol távolabbra lép, állás hirdetéseket néz. Mások mereven mellette, felfelé tekintenek. Harang szól. Háttérben kopasz fák.
NAGYAPA
Harang szól. A nagyapa jobb oldalról fényképezett közeli profilja, amit balon kabátban nemzetőr szalaggal a lezén néz a távolba, a miskolci egyetem épületeire, a dombokra, az Avasra. 1956 október 25-e van, csend. Hirtelen bevágott, mozgalmas totálkép: szemből fiatal emberek boldog, hullámzó tömege jön, átkarolva egymást, kokárdák, zászlók és táblák szelíd védelmében. Középütt nagyapa Liliomfi öltözetben rajta a ballon kabát, és a nemzetőr szalag.
Újból a az egyetem épületeire figyelő őrző arc, majd lövések, hol erősebbek, hol halkabbak.
Ezek ritmusára egy 1962-es jelenetet látunk, amint az egri Finomszerelvénygyár előtt fekete autó vár. Bizonyos képeknél lövéseket hallunk ’56-ból. Felmegy a technológiára 2 rendőr és egy pártbizottsági ember és megbilincselve hozzák le a nagyapát. Bilincses kezével leadja a portán a kulcsot. A rendész fájdalommal nézi az egész jelenetet, de nem mer szólni. Mindenki látja, mi történik, hisz a busz már beállt a fordulóba, de mindenki elfordul. Nagyon nagy csend van.
Szilvásváradon az egyik ház fordulóján, ahol egy kis ösvény bújik elő a bokrok, fák közül, két 2 éves gyerekek tipeg, az anyjuk fogja őket, apjukat várják szokás szerint. A fiú (a filmbeli apa) szinte sír: „Appa?!”Rázendít a lánytesvér is: „Appa,!”Anya mondja: „Majd jön, bent kellett maradnia. Kenyeret keres nektek.” Zöld fák mindenütt.
UNOKA 2
A kollégiumi héten a BME hallgatók az egyik este fáklyásan vonulnak a Lánchíd felé, átkiabálnak a Corvinus egyetemre, az ősellenséghez. Nagyon boldogok. Az aranyos fényekkel bevont budai oldal, a csillogó vízfelület. Közben az unoka arról beszél, mi fog vele történni az első hónapokban, október 23-áig: elárulják a barátai a kollégiumi férőhely miatt; az utolsó pillanatban találnak albérletet; apja barátja nem ajánlja fel, hogy segít, pedig pesti; magányos, csak néha jut el az egyetemi templomba; a szobatársától egy kicsit fél; ellopják majd a bankkártyáját és mobilját a szemináriumi dolgozat leadásakor. Ezen történés egyre gyorsabb nappali képekkel felvázolva: a pad közelről a kártyával és mobillal, dolgozat leadása, az üres pad távolról, a felügyelő tanárnál tett kétségbeesett bejelentés, a bankban a kártya letiltása, utcai telefonálás haza a szüleihez, rendőrségen tett bejelentés, magányos vádló arca. A képek ritmusa marad.
Barna archív képre átváltás. ’56-os műegyetemista felvonulás nyugodt totáljai. Majd a párhuzamos montázs második folyama, a 2006-os szétveretés olyan képei, amelyek színes-zaklatott közelképek, kézi kamerások, osztott képmezejűek, hogy az unokát is utólag be lehessen digitalizálni 2-3 helyen. Ez a két karakterű kép váltja egymást, legalább ötször az Egmond nyitány ütemeire. Jó lenne olyan képeket találni, ahol fák is vannak. Végül egy utolsó kép a békés felvonulókról, ahol a 3 „fa”: nagyapa-apa-unoka egy képbe van digitalizálva, mindhárman ballonkabátban, nemzetőr szalaggal a karjukon, a tömegben boldogan hullámozva. A képben keverednek a régi és mai feliratú táblák: „Ruszkik, haza!”, „Munkát, kenyeret/Gyurcsány le veled!” stb. A kép átfeketül, arany betűkkel a kötet Kik maradtunk végleg c. versének 5. versszaka rajzolódik ki, míg szól a nyitány:
„Égi imádság értetek,
Kik szerelmet, ölelést lent
Hagytatok a történelmi
Ködben, csengettyűszóért fenn.”
***
Kapcsolódó „bejegyzés”: Gyémántdiplomát édesapámnak…