(Czakó Gábornak)
„Gagyi”:1. igénytelen, színvonaltalan, lepusztult
2. Alsógagy, Felsőgagy, Gagybátor, Gagyvendégi (kistelepülések a csereháton)
3. Gagyi László, Gagyi Benedek (valamikori földesurak)
Ismert, Jancsi és Juliska kemencébe vetik a gonosz boszorkányt és megmenekülnek.
Igen ám! Csakhogy Jancsi megragadta a vénasszony egyik lábát, gondolva magában, hogy amikor Juliska hátat fordít, majd visszarántja a tűzből, és aztán valami ésszerű kompromisszumra jutnak a vén gonosszal: gyümölcsöző titkos együttműködés a jövőben… „Többet ésszel, Jancsikám!”
Juliska dettó.
És ők ketten ekkor egymásra kacsintottak. „Ki a tűzből, Vén Gonosz!”
A megegyezés már könnyen ment. „Tudjátok, gyerekek, a mézeskalács házikó mindig is ideális helyszíne volt a konszenzuskereső dialógusoknak”, mondta a boszorka, és már mosolygott.
Teltek, múltak az évek.
A hétfejű sárkány és bűnszövetkezete elrabolta a napot, a holdat, a csillagokat, és kitört a demokratikus átalakulás. Az öreg király egyik szeme nevetett, a másikat kiszúrták egy kis aprópénzzel. (Hogy mennyiért vették meg Király Kis Miklóst, az egy másik mese tárgya.)
Jancsiból falujukban polgármester — csinálódott.
Juliskából Jancsi alatt, iskola nélkül, pénzügyi előadó, könyvtáros, adminisztratív munkatárs és takarítónő — lett. Egyszerre.
Azután a rokonok is sorra. („Gyűlik a sok sütemény: rétes, béles, torta…”)
Így teltek, múltak a ciklusok.
„Jancsikám, szólt hozzá egy éjjel álmában a vénasszony, számoljunk!” Lefőtt erre Jancsi, csatakos lett a pizsama és a paplan. „Nyugodj meg, még nem ANNAK jött el az ideje, mosolygott a boszorkány hamiskásan. Figyelj, tudod te is, ebben a gagyi demokráciában polgármestert leváltani nem lehet, téged se lehet. Ez a negyedik ciklusod, neked már nem számít innen kezdve — ahogyan eddig sem számított — a választói akarat; kinyalhatják, Jancsi, neked biztos nyugdíjad lesz! Gondoltad volna annak idején, a te képességeiddel, hogy idáig juthatsz? Aki nem ismer, még tisztel is, mint közösségi első embert! Hát milyen öreganyád vagyok én neked? De félre az ömlengéssel, váltott hangot komoran, te most már biztonságban tudhatod magad, add nekem a talajt a lábad alól!”
Így történt, hogy elveszett Jancsi lába alól a talaj. Ettől az éjszakától kezdve nem volt többé ura semminek. Juliska költekezett és urizált, a falura pedig sötét letargia-ködöt fújt fogatlan szájából a Vén Gonosz, és ebből a ködből testet öltöttek lelkekre éhes katonái.
És Jancsi nem volt képes elmagyarázni senkinek, hogy nem ő a hibás…