„(…)
Ha ennyi volt az élet, jó, hát belenyugszom.
De ha több? Ha még ezer ablak-villámlás
fényébe kellett volna odaállnunk
egy országért, magunkért és mi fakéreg-arccal
csak úgy arrébb kullogtunk? Ki ráz meg minket
ezért? S kicsoda szakítja szét mellünkön
a színváltó, bécsi inget? Ülök, didergek,
próbálok átmelegedni a versben. Hiába. Sok kicsi űrt
hordok magamban, mintha várakozó sebek volnának
bennem. Várakozó és gyógyíthatatlan sebek.”
(Csoóri Sándor: Ha ennyi volt az élet)
Nincs még ennek vége, Sándor bátyám! Fognak még vérezni azok a „várakozó sebek”! Hétmillió „megnemszülethetett” aprószent imádkozik, könyörög értünk, gyilkosaiért, az Úr Trónusa előtt!