Giuseppe Tomasi di Lampedusa, Lampedusa hercege írt egy könyvet. A herceg, miközben birtokait igazgatta, a világban utazgatott és két háborúban is katonatisztként szolgálta hazáját, 1954 és 1956 között, irodalmi ambicióinak teret engedve, papírra vetett egy regényt. Miután befejezte, a munkát több könyvkiadónak is felajánlotta, akik, nyilván, nagyon udvariasan, de elutasították, kiadásra alkalmatlannak minősítették művét, amit a herceg, nyilván, nagyon elegánsan tudomásul vett. 1957-ben Tomasi di Lampedusa elhunyt, halála előtt könyvének magánkiadását, mint méltóságon aluli lépést, megtiltotta. Özvegye, Alexandra von Wolff-Stomersee, és fogadott fia, Gioacchino Lanza Tomasi, a kéziratot átadta Elena Croce műfordítónak, aki figyelmébe ajánlotta azt Giorgio Bassani írónak, kiadói főszerkesztőnek.
A párduc (Il Gattopardo), Giuseppe Tomasi di Lampedusa regénye, végül 1958-ban jelent meg és olyan hatalmas szakmai és közönségsikernek bizonyult, hogy nyomban számos nyelvre lefordították és rövid időn belül több, mint negyven kiadást ért meg (1961-ben a Magvető Kiadó Világkönyvtár sorozatában már magyarul is olvasható volt). Az irodalmi világsiker mintegy logikus következményeként 1963-ban Luchino Visconti rendezésében, Claudia Cardinale, Burt Lancaster és Alain Delon főszereplésével, színes, szélesvásznú, három és fél órás nemzetközi szuperprodukció [imdb] is készült a regényből (a filmnek létezik 205, 195, 185 és 161 perces változata is), amely az az évi Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma-díjat nyert és a Brit Filmintézet filmkritikusok által összeállított listáján, a valaha forgatott száz legjobb film között az 57. helyet foglalja el.
Az irodalomtudomány mai állása szerint Tomasi di Lampedusa A párduca a XX. századi prózairodalom egyik kiemelkedő alkotása, az olasz és a világirodalmi kánon egyik fontos és tekintélyes műve, Giuseppe Tomasi di Lampedusát a XX. század egyik legjelentősebb írójaként tartják számon.
Mindez a kultúrharcról jutott eszembe — s ha már eszembe jutott, ide is jegyeztem.