Élt egyszer egy fiúcska, aki, amire felnőtt, teljesen megbolondult.
Ezáltal vált végül is a szellem óriásainak méltó utódává. Embereket keresett ő is, fényes nappal, belvárosi utcákon, csapongva, mint egy vadászó denevér.
- Az ott Denevér – hívták fel rá már messziről a tudatlanok figyelmét a Csapó utcán, a Kossuth utcán, a Széchenyi és a Hatvan utcákon, s természetesen a Vöröshadsereg útján,- csak hozzánk ne csapódjon!
Látta őt egy kisfiú is: holmi NDK összeragasztható műanyag repülőgép makett boldog tulajdonosa; a hóna alatt tartott doboz fedelén a hírhedt Comet utasszállító szelte az eget az óceán felett.
Így, így, míg egy nap Denevér megkeseredett.
Tél volt ekkor, néhány munkanappal Karácsony előtt, a nagy leértékelések időszakában.
Már délelőtt levegőt sűrítő embertömeg tolongott a ruházati bolt olajos padlóján. Ázott szagú szőrmesapkák, női kalapok billegtek a nagykabátok fölött. Tülekedés, könyökléssel, lábtaposás, pozícióharc, ez-az.
A megjelenő Denevérnek valahogy mégis utat nyitottak volna; ösztönösen elhúzódva, összebújva.
Denevér igazából nem ment beljebb, megállt az ajtóban. Beszólt:
- Hol vagytok, fasiszták?
Egyszerre fordultak a fejek. Városi kishivatalnokok és bagosi, ebesi, nánási beutazottak tompa tekintettel.
A nagy figyelemre riadtan reagált Denevér:
– Hű, de sokan vagytok! – Ezzel eltűnt a boltból.
Aztán:
Teltek, múltak az évek, Denevér nem adta fel: haláláig bolond maradt.