A „liberális konszenzus” azt mondja, hogy „a ‚liberalis konszenzus’ nem azt mondja, hogy a liberalis velemenynek van igaza, hanem azt, hogy ha nincs egyertelmu igazsag a temaban, akkor ne egy konzervativ , komplexusos, igazsagbajnok ujsagiro dontson pl. az abortuszrol, hanem mondjuk az az anya, akit erint. nem azt mondja, hogy tamogasd az abortuszt, hanem h ne szolj bele, ha egyszer semmi kozod hozza.” Ezzel szemben, az igazság az, hogy kétszeresen (legalább kétszeresen) is problematikus ez a megközelítés. Először is, mert nem az a(z alap)kérdés, hogy joga van-e az anyának döntenie (a) magzat(a) sorsa felől(?), hanem az, hogy (emberi lény) személy-e a magzat(?). Ezért, ha deklarálom, hogy az anyának joga van döntenie magzata sorsa felől, azzal indirekt módon eldöntöttem az alapkérdést is, tehát, a konszenzust meg/kikerülve áttoltam/áterőszakoltam (a) véleményemet (konszenzusterrort/véleménydiktatúrát/véleményterrort/konszenzusdiktatúrát - vagy ahogy tetszik - gyakoroltam) a kérdésben. Valamint, ha a döntés jogát az anya és kizárólagosan az anya jogaként deklarálom, ugyancsak eldöntöttnek tekintem az alapkérdést, hiszen eleve (még mint lehetőséget is) elvetem (nem létezőnek tekintem) a magzat jogát arra, hogy önnön élete felett rendelkezzen (s ezzel, (ismétlem, tehát) hangsúlyozom, indirekt módon eldöntöm az alapkérdést is, tehát, a konszenzust meg/kikerülve áttolom/áterőszakolom (a) véleményemet (konszenzusterrort/véleménydiktatúrát/véleményterrort/konszenzusdiktatúrát - vagy ahogy tetszik - gyakorolok) a kérdésben). [Egy komment a Világhálóról]
Minapi hír: „Belügyminiszteri rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben, amely a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló korábbit írja át. Pintér Sándor a 20 éves rendelet mellékletén módosított: megváltoztatta a terhesség megszakításához szükséges kérőlapot. A módosítás lényege, hogy a terhes nőnek a jövőben be kell mutatnia egy olyan, szülész-nőgyógyász által kiállított leletet is, amely rögzíti, hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató »a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt« egyértelműen azonosítható módon bemutatta. A belügyminiszter rendelete szeptember 15-én lép hatályba. A »magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt« valójában a szívhang, a rendelet tehát a szívhang meghallgatásához köti az abortusz elvégzését.” [Forrás]
Nálam elkötelezettebb pro life-aktivistát még nem hordott a hátán a föld, bármikor hajlandó vagyok egy rohamrendőr plexipajzsát, gumibotját lefejelni vagy akár egy hordányi megvadult feministával szembeszállni, ha ezzel egyetlen magzat életét is megvédhetem és ezért ezt a „szívhang”-rendeletet egy alapvetően – és most erősen eufemisztikusan fogalmazok – hamis intézkedésnek tartom. A gyilkos művi abortusz-tébolyt ugyanis nem azzal állíthatjuk meg, hogy szívhangokat vagy – tudom is én – Máté Péter-nótákat hallgattatunk a nőkkel, hanem azzal, ha tudatosítjuk bennük, hogy a magzatuk is ember, ugyanolyan személy, mint ők és az élethez is épp annyi joga van, mint nekik. A magzat élethez való joga nem érzelmi kérdés, hanem erkölcsi kérdés és a magzat életéről való döntés nem a nők joga, hanem egyedül Istené. Adjuk meg a nőknek a tiszteletet és ne manipulálni vagy idomítani akarjuk őket, hanem mondjunk nekik igazat: ha a művi abortusz mellett döntenél, gyilkossá válnál; ezért, hogy a magzatodat is és téged is megvédjünk, nem engedhetjük, hogy kárt tégy a benned növekvő gyermekben; betiltjuk a művi abortuszt. Így volna méltó és üdvös. Csakhogy ez a rendelet épp azt a hamis tudatot erősíti a nőkben, hogy az ő joguk dönteni magzatuk élete-halála kérdésében. Pedig ez hazugság, méghozzá halálos hazugság.
Kapcsolódó bejegyzés: Tükör a képben vagy egy megnemírt bejegyzés megnemírásáról [Kattints ide!]