E bejegyzés szövege 2014-ben született.
Amikor az 1990-es évek legelején új lakásba költöztünk, a lakás „tartozékaként”, kaptunk a régi tulajdonosoktól egy magyar automata mosógépet (elmondásuk szerint 1985-ben vásárolták); bennünket 2005-ig szolgált (mivel bontott alkatrészekkel lehetett volna csak megjavíttatni és meglehetősen költségesen, ezért új készülék beszerzése mellett döntöttünk). Új mosógépünk 2005-től 2012-ig muzsikált, majd vitustáncba kezdett, a csapágyazás és dob cseréje közel annyiba került volna, mint a gép egykori ára. 2012-ben (ismét) vettünk egy (megbízhatónak mondott) masinát 89000 magyar forintért. Alig fél év elteltével ki kellett benne cserélni két teleszkópot (ezt garanciálisan el is végezték), majd két év és két hónap üzemidő után (két hónappal a garanciaidő lejártát követően) olyan hangok kezdték elhagyni, amikhez hasonlóakat utoljára Tarkovszkij Solaris című filmjében hallottam; a márkaszervíz (7000 Ft-ért adott) ajánlata: 58000 Ft alkatrészárért + szervízdíjért kicserélik a tönkrement csapágyat-dobot.
Mondják, az ember a rongyos 200-300 eurójáért ne várjon a gyártóktól Keopsz-piramisokat! Van ebben valami. Én, a magam részéről, lehetőségeim függvényében, hajlandó volnék némi felárat is fizetni a minőségért és megbízhatóságért (egykori zöldmozgalmárként a tartósság, mint környezetvédelmi szempont sem idegen tőlem). Hol találom ezeket a készülékeket? (Nemrégiben mesélte barátom: a bolti átlagár közel kétszereséért vásárolt presztízsmárka mosógépe, a garanciaidő lejárta után szinte azonnal csúnyán rohadni kezdett, a szándékosan silányul kezelt lemezborítás az illesztéseknél riasztóan látványosan korrodál.)
S bár kínosan rosszul tudok számolni, de azért időnként szoktam. 1985-ben egy automata mosógép egy átlagos jövedelmű ember havi bérének körülbelül négyszeresébe került, ma nagyjából egy havi bérébe. Azok az „óvilági” háztartási gépek, mint tartós fogyasztási cikkek, nevükhöz hűen, tizenöt-húsz éveket képesek voltak apróbb, filléres javításokkal szolgálni, ma az egy-két éves garanciaidőn túl biztos út a csalódáshoz bízni bármiféle készülék használhatóságában. Miért is jó, miért is éri ez meg nekem, fogyasztónak? Önök nem érzik magukat meglopva, becsapva és megalázva?
***
Kiegészítés (2022. november 16.)
A nemzetközi helyzet fokozódik: Valamikor, nem sokkal a Covid-19-járvány kitörése előtt olvastam, a nagy világgyártók panaszkodnak, hogy tele vannak a raktáraik, nem tudják eladni a csudamasináikat, bármennyire is próbálják azokat mindenféle energiatakarékos-, környezetbarát-, klímabarát- és hasonló címkékkel rátukmálni a balek vásárlókra. Majd olyan egy-másfél évvel ezelőtt pedig azt (olvastam), a vezető multicégek visszatartják a termékeiket, hogy hiányt gerjesszenek a piacon és így jelentősen árat tudjanak emelni. Ez a kemény, nem a ×××om! Csak megoldották, hogy ne csak megvegyük a vackaikat, de még jóval többet is fizessünk a ×××ért! Így megy ez.
***
Kiegészítés (2022. december 5.)
Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam:
– A megoldás: a kézművesség reneszánsza + a tudatos vásárló. A többi csak duma.
– Mára a társadalom olyan szinten szabályzott, ellenőrzött, hogy nem tudsz belőle sem részben, sem egészében „kimaradni”. Az államok a bankok legjobb barátai, mindenkit bekényszerítenek a fogyasztói akolba. Ha nem fogadsz nekik szót, nem alkalmazkodsz a regulához, elveszik a gyermekeidet, börtönbe csuknak stb. Nekem voltak az 1980-as években olyan ismerőseim, akik „kivonultak”, kézművességből, biotermesztésből éltek; ma már ezt nem lehetne megtenni, az adóhatóság, a társadalombiztosítás, a gyermekvédelem (and the FBI and the CIA and the BBC, BB King and Doris Day, Matt Busby...) pillanatok alatt rád szállna, szétkapna, mindenedet elvennék, dutyiban végeznéd.