Manapság, amikor totális háború zajlik a különböző világnézeti csoportok (és művészeti klikkek) között a művészi minőség definiálásnak jogáért és általában is, a kultúráról való gondolkodás monopóliumáért, az embernek nem tud nem Nagy Lajos (magyar író, 1883-1954) az eszébe jutni és az ő, a kérdéshez való sajátos (sajátosan nagylajosias) viszonya.
Nagy Lajos mára szinte teljesen kihullott az irodalmi köztudatból (akinek mond valamit a neve, az is leginkább csak, mint a Képtelen természetrajz című karcolatgyűjtemény szerzőjét ismeri [Kattints ide!]), holott, termékenysége, sokoldalúsága és különösen a magyar irodalomra gyakorolt hatása alapján, nagyon is ott volna a helye. Az 1910-es és 1920-as években a nyugatosok, a zolai naturalizmust a gorkiji realizmussal és ugyanakkor mély, rejtett líraisággal ötvöző, műfajújító novellistaként méltatták, a szocializmus idején pedig (bár 1949-1953 között tiltólistára került), mint kritikai realizmusával a szocialista magyar irodalmat megalapozó egyik nagy mestert ünnepelték. A történelmi hűséghez ugyanakkor hozzátartozik az is, hogy Nagy Lajos mindebből a tiszteletből valószínűleg nem sokat érzékelhetett, mivel permanens egzisztenciális válságban élte le életét, ami az ő esetében nem pusztán anyagi nehézségeket jelentett, hanem önmagával és még inkább az éppen őt körülvevőkkel való folytonos, már-már elviselhetetlen elégedetlenséget is (Tóth Árpád tréfásan jegyzi meg egy levelében: „Elveim kezdenek lenni. Valóságos Nagy Lajos kezd lenni belőlem.”).
Kiábrándultsága és bizalmatlansága végül 1941-ben a legkevésbé sem szokványos lépésre indította Nagy Lajost, úgy döntött, kilép az irodalmi közéletből és feleségével kis könyv- és papírkereskedést nyit. Azonban nem állt meg itt, ezzel egyidőben elkezdte korábban a legnívósabb irodalmi lapokban megjelent, a kritika által korszakosként minősített novellái közül a hosszabb (kb. 20-48 oldal) terjedelműek ponyvairodalomkénti újrahasznosítását; filléres füzetregényekként jelentette meg azokat az olcsó izgalmakat és könnyű, felszínes kikapcsolódást kereső tömegolvasók számára. Vállalkozása olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy bő két év alatt tizenhárom ilyen „regényt” (néhány cím: Dunaparti szerelem, Ruha teszi az embert, A titokzatos idegen, A csúnya lány, Szarírvadászat a Tölgyligetben, Ha pénz van a zsebben, Fő az illúzió stb.) sikerült értékesítenie ezen a speciális könyvpiacon...
Mindez a kultúrharcról jutott eszembe — s ha már eszembe jutott, ide is jegyeztem.
***
Nagy Lajos fontosabb munkái a Magyar Életrajzi Lexikon nyomán [Kattints ide!]:
Az asszony, a szeretője, meg a férje (novellák, Bp., 1911);
Mariska és János (elb., Bp., 1913);
Az Andrássy-út (novellák., Bp., 1918);
Képtelen természetrajz (Bp., 1921);
A vadember (Bp., 1926);
Lecke (Bp., 1930);
Három magyar város (Bp., 1933);
Kiskunhalom (Bp., 1934);
Budapest nagykávéház (Bp., 1936):
A falu álarca (Bp., 1937);
Három boltoskisasszony (r., Bp., 1938);
A tanítvány (Bp., 1945):
Pincenapló (Bp., 1945);
A három éhenkórász (elb., Bp., 1946);
A lázadó ember (Bp., 1949);
Válogatott elbeszélések (Bp., 1953);
A menekülő ember (Bp., 1954);
Új vendég érkezett (színmű, Bp., 1954);
Válogatott elbeszélések 1907 – 1953 (I – III., Bp., 1956);
Válogatott karcolatok (Bp., 1957);
Író, könyv, olvasó (tanulmányok, cikkek, I – II., Bp., 1959).
