A művi abortusz legalizálásának ellenzői már a kezdetektől figyelmeztették embertársaikat, hogy a terhességmegszakítások logikus következménye lesz az eutanázia legalizálása és elterjedése. S, lám csak, néhány évtized alatt – Nyugaton, egy-két állam kivételével, a hatvanas és a nyolcvanas évek között vált általánossá a művi abortuszok legalizálása, majd ezt követően egyre szélsőségesebb liberalizálása –, hová jutottunk! Ma már nem csak az eutanázia (a jó halál?!) nyílt és burkolt formái – például az asszisztált, azaz támogatott öngyilkosság – magától értetődőek a progresszió és az emberi jogok egyre több fellegvárában – aktív eutanázia és támogatott öngyilkosság engedélyezett napjainkban Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Kanadában, Kolumbiában, Németországban, Svájcban, az USA számos államában stb. –, hanem a „műfaj” olyan továbbgondolásai is, mint például a gyermekeutanázia és az újszülött-eutanázia.
Nos, mivel már nekem is – minden valószínűség szerint – jóval több áll mögöttem, mint előttem, gondolkodtam és – magam és kortársaim érdekében – a következő szerény javaslattal élek:
Ha nem szeretnénk, hogy vénségünkre lemérgezzenek bennünket, mint egy hitvány egeret, tegyünk vállalást! Amint betöltjük hatvanötödik életévünket, önként, dalolva, elvonulunk egy számunkra kijelölt helyre és ott addig imádkozunk és böjtölünk, míg csöndben, méltósággal, lassan, de biztosan éhen nem halunk. Ezzel a megoldással – a maga szempontjából – mindenki jól járna, de leginkább mi, jövőbeni öregek. Remélem, nem becsülöm túl az akkori fiatalok és középkorúak emberiességét és nagyvonalúságát és ennyit talán még megadnának nekünk.
Lehet készülődni!