Bejegyzés írásába kezdtem Klebelsberg Kuno gróf (1875 – 1932), politikus, kultúrpolitikus, többek között vallás- és közoktatásügyi miniszter (mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC07165/08068.htm & hu.wikipedia.org/wiki/Klebelsberg_Kun%C3%B3) „nagy találmányáról”, a neonacionalizmusról. Azonban már az első lépéseknél szembesülnöm kellett azzal a – jelen szellemi állapotainkról sokat eláruló – ténnyel, hogy Klebelsberg-szövegek gyakorlatilag nem találhatóak a Világhálón (pontosabban: egy-két rövid szövegtöredéken kívül én semmit sem találtam tőle).
Klebelsberg nem volt sem különösebben jelentős „tudós”, „rendszeralkotó”, sem különösebben jelentős „stiliszta”; írásai, amelyek szinte kivétel nélkül közérthetően és színvonalasan megfogalmazott politikai programok és beszédek, illetve politikai tárgyú publicisztikák, nem tartalmaznak „szenzációkat” és nem nyújtanak különleges esztétikai élményt sem. Ugyanakkor számunkra (ma élők számára) ismeretük mégiscsak fontos volna: egyrészt, mert a két világháború közötti politika valós viszonyairól és természetéről csak nagyon hiányos ismereteink és igencsak torz elképzeléseink vannak, és Klebelsberg-szövegei, már rövid ismerkedés után is, erősen új megvilágításba helyezhetnék számunkra „azokat az időket”; másrészt, mert olvasásukkal betekinthetnénk egy olyan politikai kultúrába, amelyről ma legtöbbünk még csak elgondolni sem meri, hogy valaha is létezett/létezhetett. Klebelsberg ugyanis valódi államférfi volt, korának egyik legmeghatározóbb (egyik leginkább meghatározó) államférfia, egyike azoknak, akiknek a Trianon utáni magyarság megmaradását, megerősödését köszönheti.
Tanévnyitó ünnepség a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, 1927. szeptember. A kép bal szélén gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter.
Hirtelen felindulásomban elhatároztam, hogy (mielőtt megmondom Klebelsbergről a „magamét”) vállalva a gépírókisasszony szerepét, időm és erőm függvényében, begépelek és a blogon közzéteszek néhány Klebelsberg-szöveget/szövegrészletet. Kezdjük talán ezzel:
„Az egyes ember is, a nemzet is, ha nagy krízisen esik át, nemcsak kárát látja a krízisnek, hanem hasznát is. Lelke, mely új világba transzponálódik, eközben megújhodik. Miránk, magyarokra nézve a világháború elvesztésének szerencsétlenségét még megduplázta az, hogy úgy a forradalom, mint az ellenforradalom lelkileg teljesen meddőnek bizonyult: nem hozott egyetlen új eszmét, egyetlen eredeti gondolatot sem, amely a nemzeti élet felfrissüléséhez vezetett volna. (…) A Bethlen-kabinetnek jutott (…) feladatul, hogy úgy a forradalmat, mint az ellenforradalmat likvidálja és a normális életet helyreállítsa. (…)
(…)
Gróf Bethlen István politikai elgondolása alapján eljutottunk odáig, hogy a legyőzött és megcsonkított kis Magyarország sok tekintetben konszolidáltabb képet nyújt, mint több úgynevezett győztes állam. Bethlen István szilárd platformot teremtett, amelyen most a nemzet nyugodtan dolgozhat tovább. Szinte észrevétlenül egészen új ország épült fel a régi romokból, a régi alapokon, de új erőkkel. Valami új közszellem van kialakulóban, amely egyelőre inkább az öntudat alatt húzódik meg, de már munkában van. Ez az új közszellem nagyon keveset tartott meg az ellenforradalomból, semmit a forradalomból, semmit a forradalom szenvedő világából, de kikristályosodva még mindig nincs. A magyar publicisztikának és zsurnalisztikának lenne egyik legnemesebb feladata, hogy ezt az öntudat alatt lappangó új közszellemet a nemzet lelkéből az öntudat világosságára pattantsa, vezesse és irányítsa.
Én az iskola révén különösen két vezéreszmét igyekszem az új nemzedékbe belevinni: az erkölcsi alapokon nyugvó nacionalizmust és a gazdasági termékenység gondolatát. Azt a nemzeti érzést és elgondolást, amelyet a magyar iskola révén ápolni igyekszem, neonacionalizmusnak kell, hogy nevezzem. Neonacionalizmusnak annak ellenére, hogy mi, magyarok, az Európában élő nemzetek között a legrégibb nacionalisták vagyunk. Az ókor klasszikus népei, a görögök és a rómaiak ismerték a, mondhatnám, mai értelemben vett nacionalizmust. A népvándorlás azután mindent összekavart, de a középkor érzelmi és eszmei zűrzavarában nálunk születik először újra a tiszta nemzeti gondolat. Ennyiben a nacionalizmus nem új, hanem nagyon is régi, viszont tartalma egészen új. Mert mi volt az elmúlt négy évszázadban a magyar nacionalizmus tartalma? Elsősorban küzdelem az osztrák centralizáció és germanizáló törekvésekkel szemben. Ez tárgytalanná vált miután elszakadtunk Ausztriától. Másodsorban harc volt a magyar nacionalizmus a magyar állameszmének beleplántálásáért azoknak a népeknek lelkébe, amelyek hazánk területén éppen azon idő alatt szaporodtak el, midőn a török és a német egyaránt pusztította a magyart. Ez a törekvés is tárgytalanná vált annak következtében, hogy a trianoni béke elszakította tőlünk nemzetiségeinket. A magyar nacionalizmus ekként elvesztette legfőbb tartalmát, és így a régi érzés elé új célokat kell állítani. Integritási kérdésekről aktív miniszter magasabb tekintetekből az ország kára nélkül alig beszélhet. Így a magyar nacionalizmus csak két más céljáról szólhatok: művelt és jómódú nemzet akarunk lenni, szóval fajsúlyosabb, mint a bennünket környező népek.
(…)
(…) …jellemző a magyar közgondolkodásra nézve, hogy még ma is legalábbis mint fenegyerekeket emlegetik azokat a kártyásokat, akik a múlt század középső évtizedeiben egyetlen éjjelen egész vagyonukat elvesztették. A pazarlásnak és a kockáztatásnak valóságos romantikája él minálunk, és ezzel szemben gazdaságtörténelmünk nem is említi azokat, akiknek az anyagi javak termelésében sikereik voltak. Pedig nem is szólva a nagy szerzőkről, nagyszerű dolog folyik, szinte a szemünk előtt: az Alföld tanyavilágának kialakulása… Nemcsak népesedési és telepedési mozgalom ez, hanem vagyonszerzés is, a legtermékenyebb munka, amit magyar ember végezhet. És most a népiskolákkal utána megyünk új szállásaira a tanyai népnek és visszük utána a vallási és nemzeti gondolatot és a magyar neonacionalizmus új eszméit.
Nem akarunk mindig félárnyékban ülni, nem akarunk mindig nyomorogni és nélkülözni, pusztulni és tengődni, hanem az erkölcs és a tudás hatalmával meg akarjuk hatványozni a magyar munka termékenységét, és ennek a termékeny munkának révén módosabbak, e révén függetlenebbek, és mindenekfelett öntudatosabban magyarok akarunk lenni. Ez a magyar neonacionalizmus egészséges célja.”
(Klebelsberg Kuno gróf: A magyar neonacionalizmus (részletek)
A cikk megjelent: Pesti Napló, 1928. január 1.)
Folyt. köv. (a Reálpolitika és neonacionalizmus c. cikk részleteivel)