2026-ra viccesebb hely leszünk, mint Románia (már kívülről nézve, mert ebben élni egyáltalán nem vicces). Az Orbán-klikk olyan tempóban győzikésíti el a magyarokat, zülleszti szét az országot, ami, ha egy fikcióként próbálná valaki ezt el(ő)adni, hihetetlen volna. [Egy komment a Világhálóról]
Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam:
– Elég felülni egy vonatra, buszra félórát és hallgatni az embereket... Sétálni tíz percet egy utcán Budapesten... Néha az az érzésem, hogy én vagyok az egyetlen normális ebben az országban. Mindenhol kretének, idióták, libsik, cigányok... hol vannak a magyarok? Ők is bezárkóznak, mint én? Kizárják ezt a létalatti liberális világot, mert csak így lehet elviselni? Sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint a szovjet megszállás alatt. Akkor volt még valamilyen rend. Nem olyan rend, amit szerettünk, sőt utáltuk, de volt valami szabályszerűség, amit ha áthágtunk, akkor tudtuk, hogy át van hágva. Tudtuk a határokat és valamilyen szinten tekintettel voltunk mindenki „határára”. Ma nincs semmi. Nem csak szabályok, de se tisztelet, se becsület, se kultúra, semmi...
– A három stáció: 1. kereskedelmi televíziózás; 2. facebook-kommunikáció; 3. bayerizmus. Olyan harminc év után, amikor ezek határozták meg a közkultúrát, kész csoda, hogy csak ennyire hülyék az emberek. Amióta pedig Orbán Viktor, Népünk Bölcs Vezére bevezette a duplagondolt és az újbeszélt a hívei között, azóta itt a magyaroknak (a magyarul beszélőknek és magyarul gondolkodóknak) tényleg semmi keresnivalója nincs. A szocializmusban a politika (így a kultúrpolitika is) abból indult ki, hogy holnap is lesz Magyarország, tehát olyan viszonyokat kell (kulturális értelemben is) teremteni, hogy élhetőek maradjanak az állapotok. A mai politikai elit évtizedek óta nem kalkulál a magyar jövővel; demográfiai és gazdasági vonatkozásban Magyarországot, a magyar nemzetet fenntarthatatlannak tarják; a helyzet odáig jutott, hogy Orbán már, nem is túl burkoltan, felszámolóbiztosként tevékenykedik. Miért pont a kultúrára (a szellemi és erkölcsi közállapotokra) fordítana figyelmet ilyen viszonyok között a politika?