„A kiművelt emberfő. Ennél lejjebb nem bocsátkozhatunk.” (Széchenyi István)
Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam:
– Tudod, mi az elmúlt 15 év hozadéka? Az orbánista prolizmus. Ahol élek, vidéken, az elmúlt tizenöt évben lecserélődtek a lakók, az időseket felváltották a panelból olcsóbb kertes területre költöző panelproli családok. Tizenöt éve onnét tudtam, hogy mások is élnek a környékünkön, hogy napközben emberek jöttek velem szemben az utcán; mára már nem lehet nyitva tartani az ablakot, mert nemcsak nappal, de még hét közben is hajnalig zaj tölti be az utcát, hol itt, hol ott, de valahol minden este buli van. És ami a legdermesztőbb, főként középkorú női hangokat hallasz; elsősorban nem a gyerekek vagy a kamaszok hangoskodnak, még csak nem is a férfiak, hanem az ittas anyukák. Számukra ez jelenti a jólétet. Ez Orbán népe, ez a kormány az ő világukat szolgálja, nekik kommunikál, az ő értékeiket testesíti meg.
– Ne hazudj!
– Ez nem hazugság, ez szociográfia. Maga a napi valóság. Vagy szembenézünk vele vagy lehúzhatjuk a rolót. Aki nem kíváncsi az igazságra, arra az igazság sem lesz kíváncsi. A magyar nemzeti gondolkodást két motívum tartotta életben, még a kommunizmus idején is (!!!): a hagyományba gyökerezettség, a történelmi és irodalmi-nyelvi tudat és az ezzel szinkronban folyamatosan jelenlévő szociografikus látásmód (magyarán: tudjuk, kik vagyunk és tudjuk, hol tartunk). A Fidesz ezzel szemben a szélsőséges gazdasági pragmatizmusra és politikai demagógiára építve tartja fenn és működteti hatalmát, könyörtelenül megfojtva, eltiporva mindent, ami útjába kerül regnálásának és térfoglalásának, így a nemzeti politikai és kulturális hagyományt is. A szociográfia, a szociografikus szemlélet segítségével, a magyar kultúra, az elmúlt száz évben, már kétszer húzta ki önüstökénél fogva magát az „önmagáról gondolkodni képtelenség”-mocsarából. Először a történelmi Magyarország felbomlását követően, a „csonkamagyarország” önismeretének és önképének kialakításához járultak hozzá felbecsülhetetlen mértékben a „szociográfusok”, majd a hatvanas években, a sztálinizmus által felőrölt-felmorzsolt, gyakorlatilag megsemmisített kultúra regenerálódását indította el az újraéledő szociografikus látás- és ábrázolásmód. Vajon megtörténik-e, megtörténhet-e ez harmadszor is? Képesek vagyunk-e még szembenézni önmagunkkal?
***
Szociográfia [Kattints ide!]
Orbánizmus [Kattints ide!]
Pol(itikai) strat(égiák) [Kattints ide!]