A kép (csak) illusztráció
…Olvasom a napi sajtót és mindenütt ugyanazt látom: a valóságtól való menekülés különböző stratégiáit. Így kétségtelenül nem fogunk boldogulni. Ahhoz, hogy szabadulhassunk a dezinformációs örvény fogságából kapcsolatba kell lépnünk saját valóságunkkal (…). A „valóság fölfedezése” pedig, jónéhány ezer év óta, a tradíció megismerésén és a közösségi etika megélésén át vezet. A valóság csapatjáték, „egyedül nem megy”: végy kellő méltányosságot, kellő állhatatosságot és szükség szerint közösségi ethoszt (…)…
…Nemrég, a kocsmában, azt próbáltam fejtegetni az asztaltársaságnak, hogy bizonyára valamiféle feladat vár még ránk, mivel az előttünk járók befürödtek, az utánunk jövők pedig, látjuk, ugye, nemhogy szándékot nem mutatnak a cselekvésre, de még a helyzet iránti érdeklődést se’ nagyon. Kicsit félve beszéltem erről, mert valljuk be, ez így – natúran – elég lilán hangzik. Meglepetésemre H. barátom csöndesen és komolyan helyeselt. Úton hazafelé pedig még meg is nyugtatott (mint nem katonaviselt embert): ÁK-t tárazni egyáltalán nem ördöngős dolog…
...a sajtót böngészgetve, egyik igen neves véleményformálónk következő szavaira akadtam: „A rendszerváltást elölről már biztosan nem lehet kezdeni, hiszen a szerkezet adott, a nemzeti egységre semmi remény, de az elmúlt száz év tisztázása biztosan sokat segítene…” (…)
Ezen az „elmúlt száz év tisztázása biztosan sokat segítené”-n egy kicsit elmorfondíroztam. Vajon mire gondol(hatot)t (neves véleményformálónk), amikor ezt mondta? Cinikus (szellemi) elterelő hadműveletként dobta be (ilyesféle megfontolásból: bajlódjatok ti csak az elmúlt száz év tisztázásával, addig sem a rendszerváltással és az azóta történtekkel foglakoztok); elegánsnak vélt szófordulatnak szánta bizonytalansága kifejezésére (mivel azt mégsem mondhatta, hogy: elk*rtuk, b*’zdmeg, és f*ngom sincs, hogy mi a lóf*sz lesz itt velünk); esetleg óvatos felvezetésnek egy általa (is) már körvonalazódni látszó új szükségszerűség jelzésére? Csak remélni tudom (sajnos, bízni már rég nem tudok benne (értsd: bennük)), hogy a legutóbbira. S milyen szép is volna, ha neves véleményformálónk, mintegy jó példával elől járva, a tisztázást saját, a rendszerváltozásban és azóta játszott szerepének feltárásával és megmérésével kezdené…
…Ostromállapot van.
Az éjjel betegségem felébresztett. Ültem kiült fotőjömben, szíttam a cigarettákat, szürcsölgettem egyik bögre teát a másik után és éltem az ostromállapotot. Nem kellett semmit elképzelnem, elég volt egyet s mást felidéznem.
Felidéztem hát, szépen sorjában, azoknak a tekintetét, akiket a bizonytalanság betegesen gyanakvóvá tett, azokét, akiket kapzsivá, azokét, akiket apatikussá és azokét, akiket halottá. Nem kellett hosszan keresgélnem, mindre van emlékem bőségesen…
…Míg Szürkeló a William Henry-erődben lezajlott választásokról elmélkedett,
aközben Z. barátunk a …-i szanatórium második emeleti férfivécéjének egyik fülkéjébe zárkózott és bárhogy könyörögtünk neki, semmiféle hívásra, kérésre, utasításra nem volt hajlandó elhagyni rejtekhelyét („Elnyel az enyészpont!” – hajtogatta kétségbeesetten),
K*rácsony G*rgely, LMP-szóvivő, az egykori párizsi Szent Jakab-templom kopott lépcsőjén üldögélt és a „morálisan vállalható/nemvállalható” nagy dilemmájáról vallott nekem,
*rbán V*tor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök, pedig a CEU-n, nagyszámú külföldi követ, vállalkozó és újságíró jelenlétében, a magyar ethoszról tartott előadást, mondandóját időnként dalrafakadva színesítve, alátámasztva („Jaj, régi szép magyar nép! / Az ellenség téged miképp / Szaggat és tép! / Mire jutott állapotod, / Romlandó cserép...” – kissé fojtott baritonjával nem jelentéktelen sikert aratva a megjelentek között)…
„…Ismét kézzelfogható közelségben a rendszerváltozáskor elpuskázott nagy lehetőség, a valóság rehabilitálása.
Ebből készülünk kivenni a részünket. Hogy a régi és az új politikai erők közül melyekhez »esünk közelebb« a jövőben, az – paradox módon – sokkal inkább múlik rajtuk, mint rajtunk.”
S ma is csak várakozunk.
Most mit mondhatok/írhatok (erre)? Panaszkodjak? Mondjam/írjam azt, hogy a dezinformációs örvény nagyobb tajtékot vet, mint valaha? Hogy a valóság fölfedezése és rehabilitálása helyett forradalmi demagógiában, a közösségi ethosz kibomlása helyett nyílt uszításban fuldoklunk? Hogy méltányosság és állhatatosság helyett szemérmetlen képmutatás és arrogancia az osztályrészünk? Mondhatnám/írhatnám ezeket is és nem mondanék/írnék valótlant. De van, ami ezeknél fontosabb. Mindezek a jelenségek (is) csak azt mutatják, azt támasztják alá, hogy erkölcsi válságból csak morális megújulással vezethető ki egy közösség: nincs az a hatalomtechnika, az a kommunikációs stratégia, ami pótolhatná a hatalomgyakorlók nyílt szín- és hitvallását és személyes példamutatását, felelősségvállalását. A morál nem im- és exportálható és a felelősség sem átruházható, a politikai vezetők is csak személyek, követhető vagy elutasítható példák és nem médiumok: megválasztásukkor a választóktól kormányzati felhatalmazást kapnak és nem (speciális) erkölcsöket. A demokrácia erkölcsi értelemben (mint a mellékelt ábra is − kétharmados fülkeforradalmastól, NER-estől, NENYI-stől, stb.-stől − mutatja) tohuvabohu: az erkölcsi válságnak csak egy „igazságtétel” vethet véget, amely azonban nem alapulhat máson, mint a hatalomgyakorlók (jó) erkölcsein, tisztességén és felelősségérzetén.
Röviden ennyi.
S talán még annyi, hogy mindazonáltal:
„…én nyugodt vagyok, nyugodt a barna paraszt s a széles mezők nyugodtságával”
Várok és figyelek.