„A minőségért forrongó ember ellensége a mai társadalom minden életformájának. (...) A munkának előtte egy faja tiszteletreméltó: a vállalkozás s olyan államért fog küzdeni, amely megbecsüli a munka egyéni együtthatóját, teret ad a minőségnek, értelmetlenné teszi a vagyont és a vállalkozások nagy mellérendelésében munkatérrel jutalmazza a munkát.” (Németh László)
Hűha! Mondom, hogy: hűha!
Aki emlékszik, az tudja, hogy a „módszerváltás” környékén számos eladdig „eltörölt”, a történelembe „száműzött” fogalom visszapottyant a fejünkre. Némelyikért több, másokért kevesebb „örökös” törte magát, de azért rövid időn belül csak lett mindnek „gazdája”. Nem egy miatt még igen-igen komoly perpatvarok, tulajdonviták is kirobbantak, hiszen: mi mindenre nem jó egy ilyen fogalom! Aztán, ugye, teltek az évek és lett, ami lett. Hogy melyik fogalomnak és melyik játékosnak (pályázónak) mi lett a sorsa, kinek mi jutott a „nagy etetőben”, messze vezetne abba most belekotorni (majd talán máskor, apránként); ámde…
A napokban mi üti meg a fülem: „itt már csak a minőség forradalma segíthet” – prüntyögte a ménsztrím (main stream) médiában egy ménsztrím véleményformáló. Majd többek és több helyütt. Hoppá! Én ezt a fogalmat („a minőség forradalma”) ménsztrím ajkakról kilencven környékén hallottam utolszor lehelni. Azután (ha mégis) csak mint szitokszót. Elég nagy lehet a baj a(z úgynevezett) neoliberális asztrálszférában, gondoltam, ha már efféle „mélymagyar”-gyanús hivatkozásokkal vigasztalják(?), búsítják(?) egymást s a közt. De, meglehet az is, kezdtem (el) aggódni, hogy éppen most privatizálják, értelmezik át a „minőség forradalma”-fogalmát, s így nevezik el az MSZP új programját. (Hűha! Csak nehogy tippet adjunk nekik!)
A „minőség forradalma” Németh László (1901 – 1975) fogalma, a Tanú című folyóirat első számában „alkotta meg” s, tulajdonképpen, élete végéig formálta (újabb és újabb jelentéstartalmakkal gazdagította). Valamikor az ezerkilencszáznyolcvanas évek második felében és az ezerkilencszázkilencvenes évek elején (ne feledjük: ez még a „politikai korrektség”, a „faji misztika” és az „illuminátusok” térnyerése előtt volt) Németh László olvasása, a nézeteiről való eszmecsere, mit szépítsük, sokak (sokunk) számára kellemetes és még úgy általában is szalonképes foglalatosság volt (ne feledjük: abban az időben még nem volt Friderikusz most és hát tájékozódni, orientálódni akkor is csak kellett valahogyan). Van aki könnyebben, van aki nehezebben felejt, mi tagadás én ez utóbbiak közé tartozom, így azóta is cipelek a tökhéj alatt egy-két „némethlászlói” gondolatot.
Ezek közül a gondolatok közül most idejegyzek néhányat (a „minőség forradalma”-fogalmához kapcsolódóakat), hátha kedvet kap tőle valaki a tájékozódáshoz (mondjuk, hogy ez az én személyes hozzájárulásom a parasztvakítás elleni harchoz).
Képzeljük el, hogy 1932-ben vagyunk, Budapesten, éppen megjelenik a Tanú című folyóirat első száma…
Németh László már a Tanú első folyóiratszámában bemutatja Ferdinand Fried: Das Ende des Kapitalismus (A kapitalizmus vége) című tanulmánygyűjteményét. A friedi válságelemzés legfontosabb elemeként azon gondolatot emeli ki, miszerint a tömegipar válságainak feloldása a kvalitatív ipar megerősödése. A kvalitatív ipar térnyerésének szellemi bázisa, az e térnyerést megalapozó erjedés „fermentje” a társadalomban – Fried szerint – a „függő középosztály”. „Az egyetemek és akadémiák gyártják a művelt embert…(…) Az egyetemeken művelt emberré képezik őket, bizonytalan szellemi szomjúsággal, a hivatal beállítja őket a mozgó láncba, gépkeréknek. Az a munka, melyet ma az orvos, vegyész, ügyvéd végez, semmivel sem magasabb rendű, mint az utcaseprőé vagy a gyári munkásé. A hivatal szemében a diploma képesítés; a művelt alkalmazottban azonban eszme, érdeklődés, jogcím a nemesebb munkára. A munkából azonban kiveszett a minőség: csak tömegmunkát szabad végezni… (…) Az előmenetelnek egy faja marad: a hivatali. (…) Az Egyetem: az olvasmány, az emberhez méltó munka jogcíme azonban erjed a szellemi mozgó lánc munkásaiban…”
[A kapitalizmus vége. in: Németh László: Életmű szilánkokban. Tanulmányok, kritikák, vallomások. I. – II. Magvető Kk. - Szépirodalmi Kk., Bp., 1989. I. kötet 236. - 237. p.]
Fried kapcsán írja le Németh első alkalommal a „minőség forradalma” szókapcsolatot: „Míg a tizenkilencedik század kapitalista szellemű szocializmusának eszébe sem jut a tömegtermelési elv jogosultságában kételkedni (…), a Fried szocializmusa, melyet a minőség forradalma fűt, noha a tömegekért küzd, a tömegekben lappangó egyéni változatokat, az <<emberi minőség>>-et akarja termelésben és életben felszabadítani.”
[I. m. 236. p.]
Ugyanezen – az első – Tanú-számban recenziót olvashatunk Ortega y Gasset: La rebelion de las masas (A tömegek lázadása) című munkájáról is: amikor Ortega a „tömegek felkelésé”-ről beszél – fejti ki Németh –, akkor „nem a munkástömegek forradalmáról van szó az államban, hanem az átlagember forradalmáról az élet minden területén.”
[Ortega: La rebelion de las masas. in: Németh László: Életmű szilánkokban. Tanulmányok, kritikák, vallomások. I. – II. Magvető Kk. - Szépirodalmi Kk., Bp., 1989. I. kötet 239. p.]
„Ortega nagy újítása a társadalom szemléletében, hogy ő a hatalmat nem anyagi, hanem szellemi kényszernek tekinti; csak az az erőszak tud tartósan uralkodni, amely a tömegek szemében utánzásra méltó.
[Németh László: Ortega: La rebelion de las masas című recenziójában e kijelentéshez lábjegyzetet fűz: „Ebben a felfogásban megint sok a történész optimizmus. A történelem többféle elit közt válogat, s a győztes sokszor úgy válik utánzásra méltóvá, hogy az utánzásra méltóbbat elpusztítja.”]
A társadalmi élet alapjelensége a kiválók utánzása…”
[Ortega: La rebelion de las masas. in: Németh László: Életmű szilánkokban. Tanulmányok, kritikák, vallomások. I. – II. Magvető Kk. - Szépirodalmi Kk., Bp., 1989. I. kötet 239. p.]
A mi korunk, Ortega felismerése szerint, az első olyan korszak, „amelyben a tömeg elit nélkül kezd élni, maga szabja meg szórakozását, életmódját, felkel a kiválóak ellen, fittyet hány ideáljaira, hetyke és renitens.”
[Uo.]
Ebből az eleddig páratlan és az európai kultúrát végveszélybe sodró szituációból „három ábra bontakozik ki:
1. Az európai kultúra végveszélye összeveri s a tömegek fölé dobja a lappangó, de értékes elitet… (…)
2. [Ortega] …Európa nagy pangásában el tudja képzelni a [kommunizmus] győzelmét. (…)
3. Ha a kommunizmus is életképtelen, jön a fejetlenség, a barbárság. (…) …a civilizáció elpárolog az emberek körül, s visszamarad egy megfogyatkozott félvad világ <<az örök szürkület népeivel>>.”
[I. m. 241. p.]
Németh az ortegai platformra helyezkedve – s végeredményében magáévá téve az „új nemesség”-koncepciót – így kommentál: „Felületes dolog Európa válságát a gazdasági válsággal azonosítani. (…) Európa igazi betegsége, hogy megduzzadt életereje számára nem tud megfelelő programot találni. Nincs vállalkozás, amely méltó járomba fogná a magukra maradt tömegeket. (…) A társadalmak addig élnek igazán, amíg új programokban tudják felülmúlni a régieket… (…) Ha Európában egy új nemesség szolgálatra nem tudja szorítani azt a friss barbár erőt, melyet e tömegek felkelése hoz, az európai kultúrának vége; ami annál nagyobb baj, mert örököse sem Nyugaton, sem Keleten nincs.”
[Uo.]
Az „új nemesség” gondolata a következő – a második – Tanú-számban is megjelenik, már mint önálló programalkotó elem: „Noblesse oblige, a nemesség kötelez, mondta a hűbériség; ebben az értelemben használom én e szót, de fordítva meghatározásul is, ahogy a feudalizmus nem használhatta: nemes, aki kötelezi magát.”
[Új nemesség. in: Németh László: Életmű szilánkokban. Tanulmányok, kritikák, vallomások. I. – II. Magvető Kk. - Szépirodalmi Kk., Bp., 1989. I. kötet 243. p.]
Németh Új nemesség című írásában kísérletet tesz egy Európát megmenteni képes „új elit” – „új nemesség” – meghatározására. „Európának nincsen nemessége, mely irányítsa, halljuk mindenfelől. (…) Európa nem lábolhat ki válságából az egyéni önfeláldozás nagy járványa nélkül, tömegei nem emelkedhetnek fel, ha puszta könyvek helyett ezer és ezer ember nem ajánlja fel nekik magát, mint egyetlenegy könyvet, melynek egységes a tartalma: a gondolkozás, és egységes a kötése: a magaviselet.”
[Uo.]
A „szellem emberei” mellett van azonban még egy réteg – „osztály” – , a proletariátus öntudatos része, amelyben a maga sajátos módján egyfajta elitesedésnek a lehetősége fennáll: „A Tanú első számában Kassák életrajza kapcsán szó volt az öntudatos proletárról, kinek a szobrát ő önmagában mintázza meg. Példaélet ez: vérré vált illemtan, mozdulatokba átment tantételek. Egy új öntudat szövődik őbenne. (…) …ez a makacsság időtálló, ez a nemes korlátoltság győzelemre született. Új nemesség! De szorongok, ha arra a világra gondolok, melyre ez a nemesség felfogását és ízlését végleg ráerőlteti.”
[I. m. 243. - 244. p.]
De valóban elkerülhetetlen-e a „szellem” – a „megnőtt találékonyság és érzékenység, [a] termékeny zavar”
[Uo.]
– és a „konok józanság”
[Uo.]
– „melynek egyetlen, órjás érdeme, hogy igazságot és tisztaságot akar”
[Uo.]
– konfrontációja? „Hát lehetetlen együtt a kettő? Csak gyilkosság árán lehet itt győzni? Vagy az emberi öli meg az emberségest vagy az emberséges az emberit? (…) Akiben kultúra és igazságérzet egy, nem hiheti el, hogy egyiknek el kell pusztítania a másikat. (…) …az ember számára egy marsruta van, az, ami benne van, s akiben a világ két forradalma, szellemi és anyagi összeforrt, nem mondhatja, hogy holnap majd becsületes leszek, de ma megölöm az édesanyám; egyszerre kell kiállni mindegyikért. Új nemességre van szükség, amely példájával és eszméivel megmutatja, hogy ez a két forradalom egy…”
[Uo.]
Németh László – úgy a kapitalizmussal, mint a fasizmussal és a bolsevizmussal szembeni – alternatívájának, a „minőségszocializmus”-nak („a két forradalom egy”) első megfogalmazásai e sorok.
A minőség forradalma című kiáltvány a Tanú harmadik számában már konkrét proklamálása annak a víziónak, amely „Németh műhelyében”, mint társadalmi és kulturális koncepció, megfogalmazódik. „Korunk nyilvános élete ijesztően alacsony, a szellemi élet mégis inkább fokozott, a találékonyság nagyobb, az egyéni problémakör tágabb. Nem munka és szenvedély hasadása magyarázza meg korunknak ezt a paradoxonát? Ha az új tudományt, új irodalmat nézzük, a nagy kultúrösszhang hiánya ellenére is feltűnik, milyen izgatott, bonyolult, sokoldalú a szellemi élet; ha a közösség arcát figyelem, elhülyült mosoly fogad. (..) A közösség élete látszólag egyre kollektívebb lesz, azaz egyre kevesebbet törődik tagjainak egyéni életével…. (…) Valójában e kollektiválódás alatt elapad a társadalomfenntartó erő, a közügyek <<szenvedélye>>. (…) Akik a társadalom átalakításáért küzdenek nem hajlandók erről a kérdésről gondolkodni. Megakadályozza őket a tételes tunyaság és a hamis fegyelem. (…) Várom az új Marxot, aki megszövegezze a minőség forradalmi kiáltványát.”
[A minőség forradalma. in: Németh László: Életmű szilánkokban. Tanulmányok, kritikák, vallomások. I. – II. Magvető Kk. - Szépirodalmi Kk., Bp., 1989. I. kötet 249. - 250. p.]
Németh pontokba foglalja a „minőség forradalmá”-nak ismérveit (amely pontok majdan alapját képezik, a Tanú hatodik számában megjelenő, Új politika című, munkájának, melyben már, mint politikai program – „minőségszocializmus” – fogalmazódnak újjá):
„1. Az ember ezermesternek született. Nincs nagyobb méreg a számára alvó képességeinél. (…) Az ember képességeivel gyökeredzik a világban, azzal kapaszkodik, amit meg tud csinálni. (…)
2. (…) …a minőség forradalma feltartóztathatatlan, mihelyt az egyén belátja, hogy a képességek aránytalan munkamegosztása őt megsemmisíti. (…)
3. A minőségért forrongó ember ellensége a mai társadalom minden életformájának. Gyűlöli a tőkést, aki számol és semmihez sem ért… (…) Megveti a hivatalnokot, a cserekereskedelem élősdijét… (…) De megveti a mai munkást is, aki beáll a mozgóláncba, fix időre fix bért kap, s nincs alkalma kiválni. Akinek nem érdeke, hogy remeket csináljon, rabszolga, akár a magányosok, akár az állam piramisát építi. A munkának előtte egy faja tiszteletreméltó: a vállalkozás s olyan államért fog küzdeni, amely megbecsüli a munka egyéni együtthatóját, teret ad a minőségnek, értelmetlenné teszi a vagyont és a vállalkozások nagy mellérendelésében munkatérrel jutalmazza a munkát.”
[A minőség forradalma. in: Németh László: Életmű szilánkokban. Tanulmányok, kritikák, vallomások. I. – II. Magvető Kk. - Szépirodalmi Kk., Bp., 1989. I. kötet 251. - 252. p.]
[Az Új politikából:
„1. Csaknem mindenki egyetért abban, hogy a termelést nem lehet magára hagyni… (…) Nem bízhatunk meg a termelés <<ösztönében>>, <<tudatot>> kell fölé rendelni… (…) Tervgazdaságra van szükség. (…) Azzal hogy lezárja, keretek közé szorítja a kapitalista fejlődést, felszabadítja az emberiség figyelmét a gazdasági életről, (…) s helyet enged lényegesebb emberi teendőknek.
2. (…) A lényeges kérdés: állami alkalmazott legyen-e a termelő, ahogy a szocialisták gondolják, vagy egy országos termelési terv keretei között viszonylag független vállalkozó. (…) El lehet képzelni a tervgazdaságot is, mint vállalkozások hűbériségét, ahol a magántulajdon helyébe a munkabizomány lép; a <<birtokos>> felelős a közösségnek, a közös terv szolgáltatásokat szab ki rá, de megőrzi a nagy kollektív kereten belül egyéni függetlenségét… (…)
3. (…) Az új politikának meg kell fékeznie a bürokráciát. Mihelyt lazul a szigorú állami központosítás, s a kisebb helyi csoportok a maguk lábára kapnak, megszűnik egy csomó élősködő hivatal, s a tisztviselői rendet alulról is göngyölgetni kezdi a termelők tiszteletbeli tisztviselése. (…)
4. (…) A hűbériség össze tudta egyeztetni a <<tervgazdaságot>> a kis emberi csoportok függetlenségével. (…) Terv és központosítás nem jelentik tehát ugyanazt, és ha ugyanazt jelentik, föltétlen elpusztítják az állam emberi tartalékait. A terv egészséges kiegészítője a kis csoportok, tájhazák, községek, céhek viszonylagos önállósága. Egy nemzet életereje ezekből merít, s a terv rendeltetése ezeket a kis csoportokat úgy fűzi össze, hogy minél kisebb legyen köztük a súrlódás. A mi társadalmunk, s úgy látszik, a szocialista és fasiszta is, alárendelő társadalom; az új politika a mellérendelésnek legyen a művészete.
5. (…) Az iparoknak egy részét sohasem veheti be a gép, vannak iparágak, amelyek az ember keze munkájához vannak nőve, s a földművelés nemesebb faja: a kertészet sem mondhat le soha az ember alkotó leleményéről. Egy egészséges tervgazdaság azzal, hogy a gépies gyári munkát, a földmívelés alacsonyabb formáit kevés emberrel végezteti, a minőségipar és a minőség-földmívelés számára szabadítja fel az emberi erők javát, s megadja a munkának azt a nemesebb jelleget, amely már-már ars; munka, de művészet is.
6. Egy világban, ahol a gép és emberi lelemény munkája közt egészséges értékviszony alakulna ki, újra felvirradna a napja a minőségnek. Az érték a minőség skáláját követné, s az emberek rászoknának arra, hogy a nemesebbet, mint értékesebbet tartsák számon. Az életmód átalakulna: a kertek felemelnék a földmívest, a minőségmunka az iparost. Az emberi életben több helye volna az idillnek, s nagyobb lehetősége a művészetnek. A lélek, melyet az utolsó száz év építkező zavara elkábított, ráérne végre önmagával foglalkozni.”(Új politika. in: Németh László: Sorskérdések. Magvető Kk. - Szépirodalmi Kk., Bp., 1989. 68. - 70. p.)]
A „minőség forradalma” gondolat, mint, jól meghatározható tartalmakkal telített, orientáló elem, a Németh László-életmű karakteres vissza-visszatérő motívumává válik. Fontos pillérét képezi kultúraszemléletének,
[Németh László – elsősorban Frobenius kultúrmorfológiájára, Dilthey és Spengler, valamint Nietzsche történetszemléletére, s az utóbbi “görögségkultuszára” építkező – kultúraszemléletének talán legkarakteresebb megfogalmazása az 1936-ban született Magyarság és Európa című tanulmány: „ (…) A haladás elmélete szerint nemzedék rakja rá művét nemzedék művére, így emelkedik egyre magasabbra a <<szellem piramisa>>. Nem látják, hogy az élet nem rak piramist. Az életben mindig az első aktus a döntő. A kultúrák sorsát az első jellegteremtő kor szabja meg. (…) Egy kultúrán belül vagy van új, nagy, teremtő aktusokra alkalom, s akkor van, ha nem is haladás, de megújhodás – valami az első teremtés boldogságából –, vagy csak nemzedék rakja művét az előzők művére, s akkor van hanyatlás, sivárodás. Az egyenletes haladás egyenletes kihűlés. (…) Kultúránk nem haladó nemzedékek egymásra rakott műve, hanem nagy teremtő alkotások maradványa. (…) Az először letett arany, a kultúra déloszi kincse, a mohón berakott betétek ellenére is folyton fogy, a csőd veszedelme még egy olyan kultúrában is ki-kiújul, mint az európai, melybe annyi különféle nép dobja bele időről időre vagyonkáját. Egyiptom élt és megmeredt, Sumir prédául esett, Róma kerítései bedőltek. Haladtak, és közben elhasználták Isten bölcsőjükbe dugott pénzét, mint ahogy minden élet hiába próbál újra s újra megfoganni, végül is elveszti a foganással rája szállt vagyont. (…) A tragikus életérzés nem sötétebb, hanem fényesebb, mint a másik. A sors valódi arcába néző ember nem aggodalmasabb, mint a fejlődéshitű, hanem vakmerőbb. A veszély az emberiség legnagyobb ingere. S egy történelemszemlélet, mely kozmikus biztosítóintézet helyett a romlás állandó, szívós készültségével veszi körül a népeket, szívósabbakká, teljesebbekké, készültebbekké teszi őket magukat is. Hogy Európában új, a sorssal összeszokottabb történetlátás ébred, sorsára termettebb Európa jele. S ha mi a sorssal merész, önáltatás nélküli farkasszemre akarjuk rábírni a magyart, nem azért tesszük, mert rémeket látunk, hanem mert rémeket akarunk leküzdeni.” (Magyarság és Európa. in: Németh László: Sorskérdések. Magvető Kk. - Szépirodalmi Kk., Bp., 1989. 252. -253. p.)]
a mű megvalósulásának organizáló szálaként jelen van „mozgalmi tevékenységének”, kultúrpolitikai és pedagógiai munkásságának dokumentumaiban éppúgy, mint szépírói alkotásaiban. S ha, mint „politikai program” nem is valósulhat meg (…), de a magyar szellemtörténet maradandó ténye.
Nohát!
(Innét: bbjnick.blog.hu/2008/04/22/a_minoseg_forradalma_az_mi_az)
