— Hunyady Sándor önéletrajza 1934-ből —
E blogbejegyzést, Olvasó, tekintsd olvasmányajánlónak!
„Hanem én egy kicsit sem vigyáztam magamra. Lenéztem gimnazista kötelességeimet. Elbizakodottá tett, hogy elég egy pillanatnyi figyelem és annyit haladok, amennyit sok társam csak órákig tartó erőfeszítés után. Nem tanultam, eladtam a könyveimet. Könnyelműen határoztam el, hogy majd a vizsgák előtt két héttel összeszedem magamat. Nagy zsebpénzt kaptam otthon anyámtól. És az apám is öt forintokkal tömött. Kezdtem piperkőc lenni. Egy barátom kivitt a lóversenyre. A szó fizikai értelmében megismertem a nőt. Hozzászoktam a nagyok társaságához, élvezeteikhez, cinizmusukhoz. Az eszemhez és a koromhoz túlnehéz olvasmányok is destruáltak. Talán még nem voltam férges. De mindenesetre túlérett voltam. Megpuhult cseresznyeszem. Biztosan idegessé is tettem például a Lónyai-utcai református gimnázium tanári karát, annyira nem illettem oda a puritán intézet tantermeibe és nyüzsgő folyosóira.” [Egy részlet a Családi albumból]
„Laktam akkoriban néhány hétig egy kis artistahotelben, amely a Casino de Paris tőszomszédságában volt, az Opera mögött. Külföldi artistákkal, kígyóbűvölőkkel, zenebohócokkal, erőművészekkel és mindenfajta táncosokkal volt teli a szálloda. Én jóba keveredtem valahogy egy néger dzsigg-táncossal, azzal laktam együtt rövid ideig. A néger nem volt már fiatal ember, a haja őszült, de a teste rugalmas maradt, mint a párducé. A nők - különösen a fehér nők - őrjöngtek érte. Szerepelt akkor Pesten egy gyönyörű svéd lány, az sírva könyörgött nekem tört németségével, hogy adjam oda a szobánk kulcsát, be akar szökni a barátomhoz. Nem vagyok irígy. Oda is adtam. De a vén néger fáradt volt, ásítozva és unatkozva nézte a gyönyörű, szőke lányt, aki olyan édes volt, mintha nem is vér, hanem sherry folyna az ereiben. Amikor reggel hazamentünk, a lány már ott ült a szobánkban, a díványon, bement az én kulcsommal. Almazöld ruha volt rajta, ezüstcipő. Reszketve állt föl előttünk, amikor beléptünk. A lakótársam először barátságosan elvigyorodott, azt hitte, hogy a lány miattam van ott. De amikor megtudta, hogy őróla van szó, kedvetlenül elásította magát, vállat vont, vetkőzni kezdett, közömbösen pattogtatva plasztronjának gombjait. A lány megsértődött és keservesen bőgött, de nem mázolt el az arcán semmi festéket, nem volt rajta festék, az arca tiszta, mint a kristály. Bob (így hívták a barátomat) idegesen rászólt. »Pszt!« A lány még jobban bőgött. Erre Bob odament hozzá. Rettentő, fekete praclijával megfogta a nyakát és a térdét, mint a pelyhet fölemelte a magasba, kivitte a folyosóra és szó nélkül letette a szemétládára.” [Még egy részlet a Családi albumból]
„Sok olyan történelmi helyzetről olvastam, amely hasonlított a mienkhez. El voltam tehát készülve rá, hogy a restauráció nem fog fájdalom nélkül végbemenni. Emberi sorsunkhoz tartozik hozzá, hogy a politikai dekorációk viharos kicserélődése közben sok egzisztencia pusztul el. És idő kell, amíg létrejön az a türelmesebb légkör, amelyben képtelenséggé válik sok olyan erőszakosság, amelyek szinte jellemezték a változás első szakaszát.” [És még egy részlet a Családi albumból]
Karácsonyra megkaptam Hunyady Sándor Családi album című önéletírását és amint lehetőségem nyílt rá, nyomban el is olvastam, részint, mert Hunyady Sándorról nagyon keveset tudtam (a művei alapján készült játékfilmekből ismertem mindössze néhányat), részint, mert amikor először kézbe vettem a könyvet és belelapoztam, azonnal feltűnt a szöveg kultúrtörténeti nagyságokkal való teletűzdeltsége, jóformán nincs olyan oldal, ahol ne szerepelne egy-két nagy név. Elöljáróban csak annyit: a Családi album amilyen tanulságos, legalább annyira élvezetes olvasmány; mondhatni letehetetlen.
Hunyady Sándor (1890 - 1942) magyar író, újságíró az egyik legismertebb személyiség volt az 1930-as évek színház- és mozirajongó közönségében (tizenkét darabját mutatták be a színházak és hat regényéből, illetve novellájából készült nagyjátékfilm ebben az évtizedben, emellett a Magyarország és a Film, Színház, Irodalom című lapok tárcaírójaként is közismert-közkedvelt volt), talán korai halála az oka, hogy neve nem ivódott be a kulturális közemlékezetbe, annak ellenére sem, hogy az 1930-ban született Feketeszárú cseresznye című színművét időnként még ma is játsszák a színházak (sőt, a Kádár-rendszer idején is többször színre vitték!) és a magyar filmtörténet két kiemelkedő alkotása, az 1957-ben, Fehér Imre által rendezett Bakaruhában (Bara Margittal és Darvas Ivánnal a főszerepben) és az 1977-es Egy erkölcsös éjszaka című Makk Károly-film (Makay Margittal, Psota Irénnel és Cserhalmi Györggyel) is az ő művei alapján készült. A teljes képhez hozzátartozik, természetesen, az is, hogy a „szakma” korántsem bánik olyan mostohán Hunyady Sándor emlékével, mint a közvélemény, az írók és irodalomtörténészek nemcsak ismerik munkásságát, de szinte egybehangzóan a magyar irodalom legjelentősebb novellistái között tartják számon; az már egyéni megközelítés kérdése, hogy novelláinak „megkarcolhatatlanságára” vagy egyes regényeinek és színműveinek „iparosmunka-jellegére” helyezik-e a hangsúlyt a teljes életmű megítélésében.
A Családi albumban szerzője 1896 és 1925 közötti életszakaszát örökíti meg, gyermek- és fiatalkorát, a fő szál, mely köré a szöveg szerveződik, apjával fennállt sajátos viszonya, ezért sok elemzője nem is önéletrajzként vagy visszaemlékezésként értelmezi a művet, hanem „aparegényként”. Hunyadi Sándor Hunyady Margit színésznő és Bródy Sándor író törvénytelen gyermekeként született, édesanyja nevelte, azonban az ő korai halála után az apára hárult a fiúval való foglalkozás feladata, aminek azonban a nagy író a maga meglehetősen „rapszodikus” módján tett csak eleget. (Mivel olvasmányajánlót írok és nem elemzést, ezért tartózkodom attól, hogy részletek bemutatásával – spoilerezéssel – tegyem tönkre a mű iránt érdeklődők számára az első olvasás, a szöveg felfedezésének örömét; a továbbiakban elsősorban a történet kereteinek és stílusának általános bemutatására szorítkozom.) Ahogy a Családi albumban végigkövetjük Hunyady Sándor életének első két szakaszát, feltárul előttünk a századvég és a századelő, majd a világháború, az összeomlás, a forradalmak és a restauráció budapesti, kolozsvári, aradi, bácskai világa, elsődlegesen a színház, az irodalom, a sajtó mindennapjaiba, viszonyaiba nyerhetünk betekintést, hiszen születésétől ez volt a szerző természetes környezete, közege, „ismeretségbe kerülhetünk” Molnár Ferenccel, Ambrus Zoltánnal, Krúdy Gyulával, Szép Ernővel, Karinthy Frigyessel, Török Gyulával, Harsányi Zsolttal, Zilahy Lajossal, Kuncz Aladárral, Kárpáti Auréllal (hogy csak néhány nevet említsünk a „számtalanból”), de a családi kapcsolatok útján kibomlik előttünk, az anya révén egy protestáns keresztény úri magyar, az apa révén egy zsidó polgári szál is, szokásaikkal, értékrendjeikkel, attitűdjeikkel és egy „nehéz” és „viharos” kamaszkor és ifjúság okán megismerhetünk tragikus és, a korba ágyazódó, a mi szemszögünkből extrém helyzeteket is.
Nagy Lajos írja egy helyütt, hogy Hunyady Sándor mindig, mindenütt „vendég”, egy udvarias, ugyanakkor tartózkodó, mások felé nyitott, de igazán soha meg nem nyíló személyiség, akinek írói szemléletét is ez a fajta megfigyelői függetlenség jellemzi. Ennek az emberi és alkotói magatartásnak kialakulásában, nyilván, jó néhány motívum szerepet játszhatott, alkati, neveltetési, műveltségi, az egyedi életút bonyodalmaiból következők és hosszan sorolhatnánk, mi minden még, azonban egy elem, blogbejegyzésünk témája szempontjából, valószínűleg kiemelést érdemel: Hunyady Sándor két évtizedes újságírói tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezett, amikor harmincas évei végén (első impulzusként egy felkérésre, megrendelésre) a szépírói pályára lépett, azaz, pontosan ismerte mind korát, annak viszonyait, mind a kor olvasóinak gondolkodásmódját, ízlését, igényeit, elvárásait és korlátait. Műveinek nyelvezete, elbeszélésmódja erősen a Jókai Mór által megújított és klasszikussá „érlelt” XIX. századi prózahagyományban gyökerezik, Mikszáth Kálmán és Gárdonyi Géza (akit személyesen is ismert) anekdotizmusának legavatottabb folytatójának tartják máig, ugyanakkor tematizálása és látásmódja velejéig modern; személyes emlékeiből, élményeiből, megfigyeléseiből születnek kortárs történetei (a Családi albumból megismerhető valós emberek és szituációk gyakran visszaköszönnek fiktív alakokként és helyzetekként novelláiban, regényeiben és színműveiben), különösen erősek lélektanilag pontos és nyelvileg kifejező jellemábrázolásai, illetve láttató környezetleírásai, anekdotaszerűen induló munkáiban rendre fölsejlik a dráma vagy ahogyan a „spenót” (az Akadémiai Kiadó által 1964 és 1966 között, Sőtér István szerkesztésében megjelent, hatkötetes A magyar irodalom története) szerzője fogalmaz: „mintha egy novellát Jókai kezdene el, és Móricz Zsigmond fejezne be”.
Summa: ha olvasmányos és tartalmas könyvet keresünk, különösen ha érdeklődünk az irodalomtörténet iránt is, Hunyady Sándor Családi albuma előbb vagy utóbb bizonyosan meg fog találni minket.
Hunyady Sándor Családi albuma a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain is olvasható. [Kattints ide!]
***
F. m.
Diadalmas katona (novellák, Kolozsvár, 1930);
A pusztai szél (színmű, 1931);
Lovagias ügy (színmű, 1931);
Erdélyi kastély (színmű, 1931);
Téli sport (prózai írások, Bp., 1934);
A három sárkány (színmű, 1935);
Az ötpengős leány (elb., Bp., 1935);
A vígszínház negyven éve (Bp., 1936);
A vöröslámpás ház (novellák, Bp., 1937);
Géza és Dusán (r., Bp., 1937);
Nemes fém (r., Bp., 1938);
A tigriscsíkos kutya (elb., Bp., 1938);
Kártyabotrány asszonyok között (r., Bp., 1939);
Jancsi és Juliska (r., Bp., 1939);
Havasi napsütés (színjáték, 1939);
A fattyú (r., Bp., 1941);
Nyári zápor (vígjáték, 1941);
Magyarországi kaland (elb., Bp., 1942);
Egy sötét királyi család (elb., Bp., 1944);
A hajó királynője (r., Bp., 1944);
Olasz vendéglő (elbeszélésválogatás, Bp., 1956);
Razzia az „Arany Sas”-ban (elb., Bp., 1965). [Forrás]
***
Irodalom [Kattints ide!]
Film [Kattints ide!]
