„1848-ban nagyon sok hibát követtünk el, Ferenc József pedig rendkívül tapasztalatlan fiatalember volt, ráadásul olyan tanácsadókkal volt körülvéve, akik semmiképp sem voltak szerencsés választásnak tekinthetők.” (Habsburg Ottó, 1991) [Forrás]
A Habsburgok súlyosan elkezelték ’48-at. A magyar ’48 nem azonos az európai ’48-akkal, nálunk a történeti alkotmány bázisán állt a „forradalom”. (Aki olvasta Móricz Zsigmond Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét című regényét, az pontosan érti, mire gondolok.) A magyar ’48 aktorai között, „a forradalom vezérkarában” jóval több volt az uralkodóhű elem, mint a radikális. Hogy az uralkodóhű elemek idővel háttérbe szorultak a radikálisokkal szemben, azt a Habsburgok csak maguknak köszönhetik.* S nem elég, hogy elbaltázták az elején a kríziskezelést, ezt folyamatosan csak tetézték: minden lépésük (mivel nem tudtak vagy akartak szembesülni a hibáikkal) csak az előző hibás lépésükből eredő még hibásabb lépés volt — Jellasics ránkküldésétől a Bach-adminisztrációig.
[Forrás]
*Olyan abszurd helyzetet hoztak létre, hogy a magyar honvédnek a magyar királyra tett esküjéhez híven szembe kellett szállnia a Habsburg császárral — aki egyazon személy volt! Tulajdonképpen Mohács óta ez az alkotmányossági mizéria zajlik. Egy magyar nemes, úgy hogy sem nézetei, sem érdekei mit sem változtak, élete során valamennyi szekértábort végigjárhatta (át- és végigsodróthatott valamennyin), annak függvényében, hogy a nagyhatalmi érdekek épp hogyan alakultak és viszonyultak egymáshoz.
És hogy mindebből mi a tanulság a ma számára? Gondoljátok meg, proletárok!
