Szürke Ló a rezervátum elemi iskolájában találkozott először igazi ikonfestővel.
Az illető egy fekete hajú lány volt, szemüveges, és órán királylányokat rajzolt a pad tetejére.
A királylányok rajza vonalas volt és nagyon egyszerű. Fejük egy U alakú arcból és három ágra fogazott sematikus koronából állt. Testük szembe fordult, hosszú ruhájukból ferdén lefelé nyúlt ki a karjuk. Kezükben virág. A fekete hajú lányra még nyolcadikban is rá kellett szólni emiatt.
Szürke Ló a szomszéd padsorból átnézett rá, amikor rajzolt: "Merre vagy?" kérdezte, csak úgy, önmagában. És Szürke Ló a szomszéd padsorból átnézett rá, amikor az a tanári felszólítás miatt elpirult, és azt kérdezte: "Honnan jöttél vissza?"
"Csak a szép után jártam." Mondta majd harminc év múlva, tegnap, Szürke Lónak, aki ekkor éppen kondorkeselyű testvérrel rótt egyre szűkülő köröket az égen, egy prédára kitett, magasba emelendő tárgy fölött.
Rajztanáruk nem a miértet firtatta, hanem a hogyant. A fekete hajú lány szakköröse volt és nagyon ügyesen tudott már hazudni a rajzlapnak. Vetett árnyékok, reflex fények, textúrák, arányok, tengelyek, horizontok és enyészpontok: minden ismert, mind megvan. Na, de a pad kemény fatábláján...!
"Odaát ez nem így működik, odaátról én ezt hoztam." Mondta, majd harminc év múlva, olyan húsz perce, Szürke Lónak, aki kondorkeselyű testvérrel, irányított zuhanásokkal már bele-bele mart a prédába.
"Beöltözöm királylánynak", szólalt meg újra a fekete hajú, "csak így lehet túlélni."
Kondorkeselyű testvér belenézett Szürke Ló szemébe: "Akkor végeztünk is."