Kontrollra érkeztem a …-i szanatóriumba. Míg az igazgató-főorvos úr szobája előtt várakoztam Jókait olvastam, azzal a sanda szándékkal, hogy vizsgálatkész állapotba hozzam magam. Nem tudom, ki hogy van vele, rám Jókai úgy hat, mint valami jobbféle könnyű asztali bor: kicsit old, kicsit hangol, de egy kicsit sem mélyít.
A vizsgálat a szokásos rutinkontroll volt. Illetve majdnem. Gyakorlott páciensként már az elköszönés gesztusait melegítettem elő magamban, amikor az igazgató-főorvos úr a dramaturgiát megtörve hirtelen bizalmas ábrázatot öltött és valamit elém tett a foteljeinket elválasztó dohányzóasztalra. Egy összehajtogatott vécépapírdarabot.
– Emlékszik? – kérdezte meleg, szinte atyai hangon.
Emlékeztem.
– Vegye csak el bátran, nézze meg jól!
Fölvettem, széthajtogattam. A koszosszürke papírcsíkon azt találtam, amire számítottam.
Még első itt-tartózkodásom idején, egy ihletett éjszakán, magam írtam tele egy világoskék kínai színesceruzával a második emeleti mellékhelyiség egyik fülkéjében. Emlékezetes éjszaka volt, mely, másnap, soronkívüli igazgató-főorvosi vizsgálattal lett díjazva. (Talán nem kellett volna a fülkeajtót rámrántó éjszakás nővérnek ellentmondanom, talán nem kellett volna, amikor a szobámba akart kísérni, ha szelíden is, de, ellenállnom, talán nem kellett volna mindenképpen megértetni törekednem vele, hogy „Most aztán lelepleztem ezeket!”, talán nem kellett volna a megnyugtatásomra szánt tablettákat elutasítanom. Talán.)
Mivel a papíros (már másnap) a leleteim közé csatoltatott, azóta sem találkozhattam vele. Most, hogy módom nyílt rá, némi érdeklődéssel futottam hát át a „kéziratot”. Az áthúzásokkal, nyilakkal, krikszkrakszokkal bőségesen megterhelt szöveg nagyjából ezt, pontosabban ezeket adta ki:
FREUD SZELLEME KÖLTŐNŐKET ESZIK (ÉS AMI UTÁNA KÖVETKEZIK)
Freud időnként megéhezik
s hogy éhét oltsa
a hideg gyomorba
egy két költőnő kerül
lecsúsznak sorba
a sötétség vonzza
őket s az űr
mert jobb ott belül
mint a fényben hunyorgni
és pelenkamosni
s látni homályosan
tükör ált...
(...)
tajtékzik dühödten
szinte őrjöng
(több mint majdhogynem)
és fal és fal és fal
legelébb kap a romlotthús után
szagon halad
arra harap
a vérbő bífsztéket is ugyan kedveli
csak a fehérhús száraz némiképp
(neki)
de ha mód adódik azt is eszi
pardon bocsánat
csak szólíts Baálnak
míg nyel
fejében e sláger teker...
(...)
Freud így szólt egy reggel
(magához) teljesen beteltem
(ezzel) egyoldalú a táp
(lálkozásom) más kell
más kell más kell (más)
s mivel nem talált valami
fincsit mi kellőképp incsik
(landta) költőnővé (lett belőle)
s elvegyült a tömeggel...
(...)
...Freud amint költőnővé változ
(ott) rögvest egy különös dalba fog
(ott) mivel hogy feminim énje a vég-
telen iránti igénye (o o o O Philia
hangja ez?) kiváltotta (nála (ezt))
(jajj hogy intonál ez a Freud Zsiga
mikor is úgy érzi hogy egy nagy díva
(egy drámai szoprán) haldoklik
benne (meg))...
Freud (a díva) énekel:
kozmikus dolog
kozmikus dolog
bújj belém
csinálj belőlem kétpúpú tevét
csinálj belőlem Jurij Gagarint
csinálj belőlem sárló kancát
tüzelő szukát
búgó kocát
csinálj belőlem szakállas asszonyt
csinálj belőlem szatelitát
csinálj belőlem üvöltő farkast
partra(ve)tett halat
kínai konyhát
csinálj belőlem hónapos retket
csinálj belőlem búgócsigát
de (legalábbis)
tégy határtalanul határtalanná!
(...)
S a csík alján, a szöveg végén, bekarikázva (ez a „keretezés”, nyilván, e szövegrész végeredmény és/vagy konklúzió jellegére utalhat) ez volt olvasható:
(...)
a versírógép ihlet s alkot:
lepedék (az) az űr búráján
(node)
a költő olyan mint egy kétpúpú teve
a költő olyan mint egy Jurij Gagarin
a költő olyan mint egy sárló kanca
tüzelő szuka
búgó koca
a költő olyan mint egy szakállas asszony
a költő olyan mint egy szatelita
a költő olyan mint egy üvöltő farkas
partra(ve)tett hal
kínai konyha
a költő olyan mint egy hónapos retek
a költő olyan mint egy búgócsiga
de (legalábbis)
(s akkor (éppen időben!) megérkezik
(a) Kádár János elvtárs esemese (hogyaszongya):
kedves elvtarsak minden kedves elvtars
ropogtasson el egy puncsfurét)
a tett halála (az egy) halálos tett
(egy puncsfurét!)
(...)
Igazgató-főorvos úr türelmesen megvárta, míg befejezem kalandozásomat a vécépapíron, majd kedvesen megkérdezte:
– Nos, mit szól hozzá?
Ismét beigazolódott a népi bölcsesség: a lényeg, hogy ne keverd! Ha a hosszú várakozás alatt elfogyasztott Jókai kicsit könnyelművé is tett, soha nem követtem volna el akkora meggondolatlanságot (amekkorát végülis), ha e „furcsa szöveget” nem olvasom rá. De megtörtént.
– Ha nem én írtam volna, akkor azt mondanám, hogy nem is olyan rossz – válaszoltam – semmi kétség – gúnyosan mosolyogva.
Az igazgató-főorvos úr szörnyen megütődött. Szívélyessége nyomban elszállt, kezelési lapomra szótlanul fölírta a következő kontrollvizsgálat időpontját, majd, felém nyújtva azt, felállt és elköszönt.
– Viszontlátásra!
Felálltam én is és a – még mindig – a kezemben tartott vécépapírcsíkot (én is) felé nyújtottam.
– Használja egészséggel! – mondta. A kezelési lapot a dohányzóasztalra dobta, hátatfordított és elindult íróasztala felé.
– Köszönöm! – motyogtam. A papírcsíkot a zsebembe gyűrtem, a kezelési lapot felvettem és kijöttem a szobából.
Így történt.
Andy Warhol munkája
***
Apdét vagy kiegészítés (2009. november 3.):
Csutakaszürkeló blogger illusztrációja a bejegyzéshez: