Gasper és Sámán nicknek (is) ajánlom,
Csutakaszürkeló tudja
A magyarországi rendszerváltoztatás moderátorai semmitől sem irtóztak – és irtóznak a mai napig – úgy, mint a világháborúk és a negyvenöt-negyvenhét közötti időszakban „népi mozgalom” néven emlegetett alapvetően szellemi „mozgolódás” hagyományától. Ezen, persze, a legkevésbé sem csodálkozunk, ha látjuk, hogy ez volt az egyetlen, a huszadik századon átívelő koherens „eszme”, amely mindvégig hiteles és termékenyítő tudott maradni – úgy rázott le magáról minden ideológiát, mint kutya a vizet és úgy éledt újra minden társadalmi kataklizma után, hogy közösségteremtő erejéből mit sem veszített. Innét nézve egyszerű képlet, amely a „népi mozgalmat és folyományait” életképessé tette: azért állhatott mindig talpra, mert egyik lába a tradíció, a másik pedig a szociális gondolat (volt).
Iszonytató!
No, most képzeljük el a mai Magyarországot, ha a rendszerváltoztatók minden módon és minden rendelkezésükre álló eszközzel nem blokkolják e eszmeiség térnyerését! Hol tartana ma ez a szegény kis ország, mily mélységes nyomor és fertő árasztotta volna el, ha a „népi gondolat” teret nyerhetett volna és a felelőtlen polgárok pirulás nélkül mernének olyan nevekkel dobálózni, mint Sinka István, Móricz Zsigmond, Fülep Lajos, Németh László, Kodály Zoltán, Szőts István vagy éppen Ratkó József, Tóth Menyhért, Nagy László neve (és még hosszan sorolhatnánk a sok gyalázatos kútmérgezőt)! Még belegondolni is…!
Persze mindig akadnak antiszociális, mi több, deviáns személyiségek, akik a mételyre, minden óvintézkedés ellenére is, fogékonyak (s akik lázas önkívületükben akár még olyan kijelentésekre is merik magukat ragadtatni, hogy a kormányzás nem hatalomtechnikai, hanem elsődlegesen kulturális és morális kérdés). S éppen ezért, hogy mindenki jól az eszébe véshesse, hová vezethet a szellemi kicsapongás, elrettentésképpen ideidézünk most egy elképesztő szöveget, hogy demonstráljuk, mire képes a „népi gondolat és folyományai”:
„(…) A haladás elmélete szerint nemzedék rakja rá művét nemzedék művére, így emelkedik egyre magasabbra a <<szellem piramisa>>. Nem látják, hogy az élet nem rak piramist. Az életben mindig az első aktus a döntő. A kultúrák sorsát az első jellegteremtő kor szabja meg. (…) Egy kultúrán belül vagy van új, nagy, teremtő aktusokra alkalom, s akkor van, ha nem is haladás, de megújhodás – valami az első teremtés boldogságából –, vagy csak nemzedék rakja művét az előzők művére, s akkor van hanyatlás, sivárodás. Az egyenletes haladás egyenletes kihűlés. (…) Kultúránk nem haladó nemzedékek egymásra rakott műve, hanem nagy teremtő alkotások maradványa. (…) Az először letett arany, a kultúra déloszi kincse, a mohón berakott betétek ellenére is folyton fogy, a csőd veszedelme még egy olyan kultúrában is ki-kiújul, mint az európai, melybe annyi különféle nép dobja bele időről időre vagyonkáját. Egyiptom élt és megmeredt, Sumir prédául esett, Róma kerítései bedőltek. Haladtak, és közben elhasználták Isten bölcsőjükbe dugott pénzét, mint ahogy minden élet hiába próbál újra s újra megfoganni, végül is elveszti a foganással rája szállt vagyont. (…) A tragikus életérzés nem sötétebb, hanem fényesebb, mint a másik. A sors valódi arcába néző ember nem aggodalmasabb, mint a fejlődéshitű, hanem vakmerőbb. A veszély az emberiség legnagyobb ingere. S egy történelemszemlélet, mely kozmikus biztosítóintézet helyett a romlás állandó, szívós készültségével veszi körül a népeket, szívósabbakká, teljesebekké, készültebbekké teszi őket magukat is. (…) S ha mi a sorssal merész, önáltatás nélküli farkasszemre akarjuk rábírni a magyart, nem azért tesszük, mert rémeket látunk, hanem mert rémeket akarunk leküzdeni.”(Magyarság és Európa. in: Németh László: Sorskérdések. Magvető Kk. - Szépirodalmi Kk., Bp., 1989. 252. -253. p.)
Lásd még:
