...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2009.10.14. 12:50 bbjnick

Fotográfia (a)vagy a „kizáródási pont” (Egy fontos kulcs az életünkhöz 3.) 1.

Címkék: jövő film magyarország valóság magyarság múlt hagyomány ideológia jelen ragályi elemér magyar film modernizáció fotográfia 1972 tradíció szociográfia iglódi istván sebő ferenc zolnay pál kizáródási pont zala márk jankura péter köllő miklós székely orsolya zsugán istván

 
„Amikor üzenni akarok, postára szoktam menni.”
(Valóság nagybátyánk mondása –
mint kutakodásomból kiderült, a mondás
eredetileg Lindsay Andersontól származik)
 
„Nem értem, de tudom mi ez.”
(Z. barátom mondása)
 
 
2009. október 15-én, csütörtökön, 20 órától és október 16-án, pénteken, 17 óra 35 perctől a Filmmúzeum tévécsatorna levetíti Zolnay Pál Fotográfia c. filmjét.
 
Gondolkodtam rajta: hogyan is adhatnék ennek a bejegyzésnek némi „nagytávlatot”, hogyan is tudnám értelmesen és érdekesen leírni (anélkül, hogy rosszízű prekoncepciókkal megmérgezném a filmmel való első találkozás izgalmát, örömét), milyen „tárnákat” is nyitott (és nyit), milyen perspektívákat is előlegezett (és előlegez) meg (szerintem) a Fotográfia c. film? Végülis arra jutottam, hogy ajánlom az alkotást és miután bemutatásra került (s akit érdekelt, megnézhette), akkor mondom csak el „észrevételeimet”. Így lesz.
 
Fotográfia
1972, fekete-fehér, 80 perc, Zolnay Pál
 
Bár a fotós készíti a képeket, a retusőr munkája talán még fontosabb. Ő szerzi a faluban az üzletet, de ami még lényegesebb, ő szépíti meg az igazságot az embereknek. Sokan választják ezt, a nyers valósághoz az élet már így is túl kemény: például Nyerges nénié, aki egy fotóról idézi fel férje és meggyilkolt lányainak tragédiáját, és a gyilkos anya fotója is előkerül. Mert amíg a retusőr retusál, a fotós mélyre ás a falra akasztható történelem bugyraiba.
 
Rendező: Zolnay Pál
Forgatókönyv: Zolnay Pál, Székely Orsolya
Dramaturg: Köllő Miklós
Operatőr: Ragályi Elemér
Vágó: Szécsényi Ferencné
Zene: Sebő Ferenc
Hang: Arató János
Gyártásvezető: Forgács Lajos
Gyártó: Hunnia Játékfilmstúdió Vállalat
Szereplők: Zala Márk, Iglódi István, Sebő Ferenc
 
A hatvanas-hetvenes években a magyar film(művészet) számos remekművet hozott létre. E remekművek fontossága, értéke nem kétséges. Ugyanakkor jónéhány olyan alkotást is (létrehozott a magyar film), amely korántsem tekinthető (esztétikai értelemben) remekműnek, de máig nagy segítséget nyújthat annak megértésében, hogy „Honnan jöttünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?”. Egyik-másik ilyen alkotás, innét, kétezerkilencből, revelatív hatással bír(hat). Ezek közé tartozik (meggyőződésem) a Fotográfia.
 
 
Valóság nagybátyánk egyetértésével és Schmidt hadnagy homlokráncolása mellett ajánlom megtekintésre Zolnay Pál Fotográfia c. filmjét.
 
A vetítés után folyt. köv.
 
***
 
Apdét vagy kiegészítés (2011. július 6.):
 
Fotográfia (a)vagy a „kizáródási pont” (Egy fontos kulcs az életünkhöz 3.) 2.: magyarido.blog.hu/2009/10/20/fotografia_a_vagy_a_kizarodasi_pont_egy_fontos_kulcs_az_eletunkhoz_3_2
 
„Meg kell a búzának érni, meg kell a búzának érni, / ha minden nap meleg éri, ha mindennap meleg éri. / Meg kell szívemnek hasadni, meg kell szívemnek hasadni, / ha mindennap bánot éri, ha mindennap bánot éri.” (Zolnay Pál Fotográfiája megjelent DVD-n):
 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr341449518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csutakaszürkeló 2009.10.14. 18:25:48

'...szomba, én meg leragadtam a Palacsintás király-nál! mese.tv/page/derelye_cselszovese

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.10.14. 20:44:11

Bocsánat, észleltem már, tudjátok is, de azért: Zolnay nem Pél, hanem Pál...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.10.15. 13:01:29

@Csutakaszürkeló:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Hogy is mondta Bell & Sebastian nick?

"Bell & Sebastian 2009.07.25. 12:44:43
@Csutakaszürkeló:

Kezd aggasztani, hogy mindig 10 -est lősz! :)))"

Ezt a filmet, ha módod van rá, azért nézd meg:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.10.15. 13:02:55

@Mormogi Papa:

És mit gondolsz róla (mármint a filmről)?

ü
bbjnick

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.10.16. 17:24:16

@bbjnick: Nem tudom: annak idején nem láttam, a Filmmúzeum-ot meg az elsők között törölte a szolgáltató, mikor fizetnie kellett volna érte…
(ú.n. Dig it…)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.10.17. 15:38:05

Elnézést, utólag magyarázok.

"dig it" ángliusul annyit tészen: ásd el...

:-)))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.10.20. 17:07:33

@Mormogi Papa:

Oh, yes, I know.

"That was Can You Dig It by Georgie Wood.
And now we’d like to do Hark The Angels Come...":-D

ü
bbjnick