...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2011.04.12. 12:13 Csutakaszürkeló

Látatlan és olvasatlan

Címkék: debrecen villamos ischler a jövőtől való semmi nem várás

 
 
Holnap Balogh László, Gara Kálmán és Végh Dezső Debreceni villamoskalauz könyvének bemutatója lészen Debrecenben a Megyei Könyvtárban, következzen e helyütt mostan egy látatlanban és olvasatlanban hozzáfűzött adalék; szól az elbaltázott ischler-szeletről:
 
Hatodik osztályos koromban, mint az Újkerti lakótelepi Kun Béla Általános Iskola sötétkék nylonköpenyes – zsebemben, akár a kis Recének, némi kiömlött ragasztó, savanyúcukor és zsírkréta törmelék -, cé-s tanulója, egyik nap, valamelyik szünetben beálltam a sor végére az aula sarkában elhelyezett büfé előtt; lévén ischler-szeletet látván az üveg mögött, szép fekete csokoládéba mártottat fehér papírszalvétán ... egykoron nagyon szerettem, ha meglátogattuk apám unokanővérét, ezért aztán nagyon szerettem az ischlert, mindezekért pedig nagyon szerettem Debrecenben villamosozni, azon az akkor még járó fapados járaton, amelyik a Vöröshadsereg útjáról a Béke útjára kanyarodott és az Attila téri görögkatolikus templomnál fordult aztán vissza, azért szerettem tehát azon a fapados járaton villamosozni (jegyzem meg mintegy mellékesen, hogy már az Apolló mozihoz is, aholis ugye általunk a járatváltás lezajlott, szintúgy, a Lisznyai utcától a sárga tujával utaztunk, hátul a kalauz emelvényénél egy forintért fehér fecnit vettünk – megváltva vele számomra az utazás jogát; szüleimnek bérlete volt), amelyik a Vöröshadsereg útjától a Béke útján az Attila téri görögkatolikus templomig járt, mert nagyon szerettem az unokatestvéreimhez vendégségbe menni, többek között azért, mert nagyon szerettem az ischler-szeletet a – na, milyen utca? – sarkán, a Pacsirta cukrászdában, mert amikor végigzörögtünk a Simonyi utcán, át a Bem téren, tovább a Péterfián, aztán a Kálvin tér után a Vöröshadsereg útján, majd átszállás után a Béke útján egészen az Attila téri görögkatolikus templomig, előre tudtam, hogy betérünk majd a sarki aprócska Pacsirta cukrászdába, és én ott nem is egy, hanem kettő darab ischler-szeleten fogok élvezkedni ... álltam a büfé előtt a sorban, kisgyermekkori íz emlékeimet dajkáltam, álltam, mint kőszikla: még a becsengetés sem fog innen elmozdítani, az aulában zsibongó alsós kis hülyegyerekek is mind lepattantak rólam; de kár volt a lelkesedésért, az ischlert készítői jól elbaltázták: ott a Pacsirtában a két tésztakorongot valami mennybéli kókuszos krém ragasztotta össze, ezt a mostanit pedig közönséges lekvár. Közönséges lekvár.
Hatodik osztályos koromban álltam a Kun Béla Általános Iskola aulájában, nylon iskolaköpenyben, és tudtam, többé már soha sem fogok várni semmit a jövőtől.
 

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr292819924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.14. 22:34:46

@Csutakaszürkeló:!

Három-négy napja t*konyban-lázban fetrengek itt valami vírus miatt, de közben törögettem a fejemet ezen az ischler-ügyön és én (csak) úgy emlékszem, hogy Pircsi nénénk (apánk testvére), aki nagy süteménybajnok volt (és "a világ valamennyi" süteményét ismerte (is) és készítette (is)), az ischlert lekvárral csiná'ta.

Megnéztem a VVillágghhállónn is és ott is azt találtam, hogy az ischler (FerencJóska kedvenc süteménye) eredetileg ribizlilekvárral készül(t).

Nem lehet, hogy ezek a "pacsirtások" próbáltak valami zavart kelteni a mátrixban? Nem voltak ezek valutázók, esetleg nem árultak romlott fagylaltot?:-)

ü
bbjnick

Csutakaszürkeló 2011.04.15. 19:49:07

@bbjnick: Tudom, persze, már rég lenyomoztam: az eredeti recept lekvárról szól. Az eredeti. DE NEM A FINOM. DE NEM A FINOM! Vesszen a mátrix! Kreatív, szégyentelen elmék egyesüljetek!

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.04.18. 13:08:02

:-)

Jómagam kedvelem a kókuszt, a család töbi tagja szintúgy - ellenben a vőtárs (sógornőm férje, akit cca. 4 éves kora óta ismerek) ki nem állhatja. Meg a gesztenyét sem. Előfordult már, hogy nagy családi összejövetelkor két tortát készítettek - a másikat ezen alkotórészek nélkül :-)

Debrecenben nem nagyon vagyok ismerős - ez lenne az a már megszűnt második (kettes) villamos, ami kitérőkkel egy vágányon üzemelt? Szegeden volt szerencsém ilyen "váltóbotos" villamoshoz.

Beugrik a régi vicc is, miszerint (:-) Debrecen a "legreakciósabb" magyar város, mivel a Vöröshadsereg útja visz a Nagytemplomba, a Béke útja a vágóhídra és… a harmadikat elfelejtettem :-)

Csutakaszürkeló 2011.04.18. 20:23:21

@Mormogi Papa: Klasszikus az Ady Endre út: előbb az Állatkert, mellette a Vidámpark, a nyílegyenes út végén pedig a Köztemető...

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.04.18. 21:24:27

@Csutakaszürkeló: Igen, a Temető az rémlik, de mintha az utat másképpen hívták volna...
Különben igen jó :-)

Balu424 2011.05.12. 13:24:10

@Mormogi Papa: Nem tudom, hogy hány éves vagy, de nem hiszem, hogy emlékeidben más névvel illették volna ezt az utat. Ha pedig igen, akkor nagyot tévedtél, mivel ennek az útnak a neve 1930-1948 között Temetői sugárút vala, 1948 óta pedig Ady Endre út.

Csak a pontosság kedvéért....

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.05.12. 14:47:02

@Balu424: Csakis a tréfára utalhattam, mert - bár jártam párszor Debrecenben - igazából nem ismerem, nem turistáskodtam végig az útjait. Legfeljebb megkérdezhetném két unokahúgomat, akik fejenként négy évig tanultak ott gimnazista korukban…
Egyébként 58 éves vagyok :-)

A viccben pedig mintha valami olyan szerepelt volna, hogy a "Kommunizmus útja vezet a …" ???
és a temető igazán megfelelő szó lett volna ide :-)

Balu424 2011.05.12. 15:48:33

@Mormogi Papa: A vicc így hangzott:

Miért radikális város Debrecen?

Mert a Béke útja a vágóhídra, a Vörös Hadsereg útja a Nagytemplomba, a Szabadság útja a (Köz)temetőbe vezet.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.05.12. 18:50:07

@Balu424: Ha megnézted a korábbi beírásomat, akkor kétharmad részben kitaláltam - ráadásul később abban is igazam volt, hogy a viccben szerepel a temető, Ady Endre út viszont nem…

magyarido.blog.hu/2011/04/12/latatlan_es_olvasatlan/fullcommentlist/1#c13250749

Mellesleg a "nagyot tévedtél" is csak akkor lett volna jogos, ha legalább pár hónapig ott laktam volna - márpedig nem így történt. Helyette Szegeden voltam öt évig, és előtte 11 hónapig HMVhelyen - ahol viszont sok DATE-ra felvett szobatársam akadt. Debrecenben járva egyiküket látogattam meg két ízben is…
Majd elfelejtettem: mégiscsak töltöttem bő két hetet Debrecenben - de a kórházban, műtét után lábadozva - akkor a városból se láttam semmit :-(

Csutakaszürkeló 2011.05.12. 19:11:01

@Balu424: @Mormogi Papa: ...csak a Debrecen, csak a Debrecen...
(A "dobra szén" - csak a révület: Debrecent csak az érti meg, aki DEBRECENI.)
Innen, az elköltözöttségből mondom.
Mondom.

Balu424 2011.05.12. 20:46:09

@Csutakaszürkeló: Pepe!

Küldj debreceni anekdotát ha lesz időd!
A lelki békémet állítanád helyre vele

Csutakaszürkeló 2011.05.13. 19:34:47

@Balu424: Már készül egy amolyan "nekrológ", középpontban egy bizonyos hortobágyi csónakázás és a Sennyei-Oláh utca.
Igyekszem.