...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2012.02.21. 15:05 bbjnick

A rasszizmus szívás!

Címkék: közösség nemzet magyarország agresszió előítélet magyarság diszkrimináció rasszizmus önismeret gyűlölet kisebbség alkalmazkodás megfélemlítés cigányság uszítás gyűlöletkeltés értékvesztés önbecsülés mértékvesztés elbizonytalanítás

 
1 jegyzet
 
„Kisfilm[ek] arról, hogy miért ciki rasszistának lenni.” (mandiner.hu/cikk/20120220_a_rasszizmus_szivas)
  
 A „kisfilmek” megtekinthetők
Ezek a „reklámklipek” előítéletes, uszító propagandafilmek. ...és netto rasszisták! Azt sugallják (ill. nem is sugallják, hanem nyíltan propagálják) a cigányoknak, hogy a magyarokkal szembeni előítéleteik és/vagy agressziójuk indokolt és jogos. Akik ezeket a filmeket készítették (azok) bűnözők, a legmocskosabb, legaljasabb fajtából, börtönben a helyük. (mandiner.hu/cikk/20120220_a_rasszizmus_szivas#comment974547)
 
Egy rendes országban már rég a rendőrség és az ügyészség foglalkozna ezekkel az uszító propagandafilmekkel! Csodálkozom, hogy még senki sem jelentette fel az „alkotókat”! Persze, már eleve, hivatalból, feljelentés nélkül is el kellett volna kezdeniük a hatóságoknak a vizsgálatokat... (delphoijosda.blog.hu/2012/02/16/xii_35/fullcommentlist/1#c15878338)
 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr944158024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tricia McMillan 2012.02.22. 21:38:53

T. bbjnick
A bárosat néztem meg, a többihez nem volt gusztusom.
1. Nekem is fehér a bőröm, akkor ezek után ne merjek kimenni az utcára, mert rasszista vagyok?
2. A pozitívnak beállított szereplő azt a benyomást kelti, hogy a rendőrségi bejelentést bosszúvágyból tette, az elmaradt etyem-petyem miatt.
3. A pozitívnak beállított szereplő, láthatóan autóval volt, és fogyasztott alkoholt, és a film azt a benyomást kelti, ha a nő nem lett volna rasszista (értsd: vele akarta volna tölteni az éjszakát), azzal az autóval mentek volna, és teljesen más véleménye lett volna az ittas vezetésről.
4. Mi itt a Magrathea bolygón nem szoktunk gúnyt űzni más fajok, létformák vallási, kulturális, művészeti stb. szimbólumaiból.
Ha, van olyan szándék, hogy közösen fellépjünk a kirekesztés ellen, csatlakozom.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.23. 06:26:03

@Tricia McMillan:

:-)

Akik ezeket a kampányfilmeket készítették vagy elképzelhetetlenül dilettánsok vagy végletesen gonoszak. Meglehet, egyszerre mind a kettő:-( A kampány, mint általában az ilyen kampányok, külföldi mintát követ, van USA-beli előképe. De míg az eredeti kampány vérprofi és alapvetően ironikus, addig a mi "fajvédőinktől" csak egy ilyen elcseszett, primitív, aljas, uszító, agresszív propagandára tellett:-(

ü
bbjnick