...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2016.11.17. 07:11 bbjnick

Alinda (2x)

Címkék: média sajtó hírtv történelem irodalom magyarország liberalizmus televízió visszaélés kereskedelmi televíziózás szuverenitás bodrogi gyula értékvesztés vizuális kultúra mozgóképes műveltség progresszió 2016 veiszer alinda mértékvesztés finn irodalom karaktergyilkosság oksanen sofi

1. És mindig van mélyebben! (2016.11.01.)

Tegnap este történt.

Ártatlan egykedvűséggel leültem a tévé elé, átfutottam a kínálatot és megakadt a szemem egy előzetesen: a hírTv épp rövidesen kezdődő, Alinda című műsorát promotálta, amelyben a műsor névadó műsorvezetője, Veiszer Alinda, Bodrogi Gyulával beszélget (majd). Nem bánom, gondoltam, zárjuk a napot egy kis Bodrogival. Kidöcögtem a konyhába teát főzni és mire visszatértem kedvenc kiült fotőjömhöz már futott is az Alinda műsorfőcíme.

A beszélgetés a szokásos mederben indult, Bodrogi kedélyes színészsztorizásba kezdett, de nagyjából az ötödik percnél már becsapódott az első adag fekália: Veiszer Alinda a Bodrogi által mesélt történetet, mint a színész anyagiasságának, pénzéhségének illusztrációját értelmezte és ekként kommentálta. És innéttől kezdve, a hátralévő szűk háromnegyed óra arról szólt, hogy a szituációt egyébként bravúrosan (illetve még ennél is jobban: nagyon elegánsan és udvariasan) kezelő, zavarba hozhatatlan Bodrogi Gyula megnyilvánulásaira hogyan tud a műsorvezető minél értelmetlenebb, képtelenebb és sértőbb módon reagálni — egy pillanatig nem hagyva kétséget, hogy célja vendége (akár alpári) inszinuálása. Veiszer ebben a műsorban egy a közönségességig primitív és az ostobaságig gonosz nő arcát mutatta (hogy valójában ilyen-e vagy sem, érdektelen, mivel a néző nem miatta, hanem beszélgetőtársai miatt ül a képernyő elé), aki azon igyekszik (azzal tetszeleg maga és mások előtt?), hogy lelkének minél üresebb és sötétebb bugyrait villantsa meg nyilvánosan egy közismert, közkedvelt és komoly tekintéllyel rendelkező művész megalázása végett.

Bő negyven éve tévézek (ú. é.: nézek tévét), láttam egyet s mást, de olyan kellemetlen érzéseket, mint a tegnapi Alinda Show, még egyetlen kulturális műsor sem ébresztett bennem. Bodrogit (mint embert és mint művészt) valószínűleg nem sikerült megsebeznie Veiszernek (nem kimondottan az a sebeződő típus), engem, a nézőt (mint nézőt), azonban igen. S nem tudok és nem is akarok átlépni azon a kérdésen, hogyan tekint az a (kulturális) újságíró (televíziós műsorvezető) a közönségére, aki ilyen gyalázattal kínálja meg?

Gondol! Gondol! Gondol!

alindamusorfocimkep01_201610_457325_ff_mgyrdkblghz.jpgVeiszer Alinda ámokfutása a hírTV honlapján is megtekinthető (amíg megtekinthető): hirtv.hu/alinda/bodrogi-gyula-1361388

2. Sofi Oksanen igazsága — és a mi igazságunk (2016.11.12.)

Veiszer Alinda megmondóműsorában (Alinda) megállíthatatlanul szállítja az izgalmasabbnál izgalmasabb kontenteket. Miután kínos érzéketlenséggel és leplezetlen rosszindulattal végigharapdálta Bodrogi Gyulát, amit ő buddhai derűvel tűrt, most Sofi Oksanen finn írónőből hozta ki látványos értetlenségével és felkészületlenségével a legtöbbet, mi kihozható.

Sofi Oksanenről semmit sem tudtam és sokkal Veiszer Oksanen-interjúját megtekintve sem lettem okosabb. Oksanen egy negyvenes évei elején járó professzionista (dramaturg végzettségű) finn írónő, aki ma a nyugati multináci-multikulti irodalom-ipar egyik jól futó szériaterméke. Soha egy betűt nem olvastam tőle, eszembe nem jutna művei minőségét vitatni, csak konstatálom, hogy ami a legkevésbé hangsúlyos fellépésében-szavaiban, az író volt. Provokatív megjelenése (extrém arcfestése, műhaja, öltözködése), sablonos szabadságjogista, emberijogista, nőjogista stb. deklarációi, nyilván, könyvei minél nagyobb példányszámú eladását szolgálják. És mindez nem túl érdekes, mondhatnánk, ismerjük, ismerjük ezt. Ám Alinda, bármennyire is nem állt szándékában, bénázásával csak kipiszkált belőle valami érdemit!

A (természetesen) minden kétséget kizáróan a legmesszebbmenőkig européer, haladár és politikailag korrekt Sofi Oksanen, akit mély aggodalommal tölt el Magyarország, a szabadságjogokat és a szólásszabadságot veszélyeztető önállóskodása-különutassága-nemzetieskedése (illiberalizmusa), a Veiszer Alindával folytatott, úgy a néző, mint számára fárasztó beszélgetés vége felé, vett egy mély lélegzetet és kimondta: sokszor és sok helyütt kinyilatkoztatott olthatatlan Oroszország-ellenességének fő forrása, hogy a jelenlegi orosz rezsim történelmileg tudatos politikát folytat és múltképét propagandaeszközein keresztül agresszíven terjeszti külföldön is, holott „minden nemzetnek joga van a saját történelmét megírnia”. És milyen igaza van! Oksanen, aki a Szovjetunióban született észt anya és finn apa gyermekeként és akinek számos felmenője esett áldozatául a kommunizmusnak, aki gyerekként, már Finnországban élve megtapasztalta, hogy a Szovjetunió szomszédsága miatt (mint azt a Csinibaba című filmből tudhatjuk, a „Majdnem-Nyugat, Észak-Nyugat” Finnországban) tabutémának számított az „észtkérdés”, érthetően reagál felhorgadó nemzeti önérzettel arra, ha mások, „kívülről” próbálnak sugallni vagy egyenesen oktrojálni olyan múlt- és önképeket, amiket ő (finnként, észtként, finn-észtként) nem tud és nem is akar a sajátjának érezni. Egy kérdés azonban mégis felmerült (és maradt) bennünk:

De, kedves írónő, ugye, ennek a jognak nem az az ára, hogy mások hasonló jogát kétségbe vonjuk, elvitatjuk vagy megtagadjuk?

oksanen_sofi_alindashow_foto_2016_457233_ff_mgyrdblghz.jpgVeiszer Alinda Oksanen-interjúja a hírTV honlapján is megtekinthető (amíg megtekinthető): hirtv.hu/alinda/sofi-oksanen-1370408

(A bejegyzések) Innét: bbjnick.blog.hu/2016/11/01/es_mindig_van_melyebben_117 & bbjnick.blog.hu/2016/11/12/sofi_oksanen_igazsaga_es_a_mi_igazsagunk

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr7616216806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása