...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2019.01.30. 09:23 Szabó A. Imre

Két Kegyenc

Címkék: történelem irodalom 1956 kommunizmus szocializmus róma reformkor madách imre kommunisták illyés gyula kádárkor 1963 katona józsef kádárvilág magyar irodalom irodalomtörténet róma bukása 1841 teleki lászló kegyenc kádár-korszak petronius maximus

1. Petronius Maximus (396 körül – 455. május 31.) római patricius, többszörös consul, számos magas rangú birodalmi tisztség betöltője, III. Valentinianus császár (uralkodott 423 – 455) bizalmi embere volt. Antiochiai János, VII. századi szerzetes, történetíró szerint Petronius patricius császára iránti töretlen hűségét egy súlyos személyes megaláztatás rendítette meg: kockajátékot játszottak és Valentinianus elnyerte a patriciustól hitvesi gyűrűjét, majd a gyűrűvel szerzett jogokra hivatkozva megerőszakolta Petronius feleségét. Petronius bár színleg ezután is alázatosan szolgálta uralkodóját, de a háttérben mindent elkövetett annak bukása érdekében. Bizalmatlanságot ültetett el Valentinianusban Aëtiusszal, a birodalom katonai főparancsnokával szemben és rávette, hogy gyilkoltassa meg, majd Aëtius felháborodott tisztjeit összeesküvésre buzdította a császár ellen; meggyőzte Valentinianust, hogy a Senatus jogkörének radikális csökkentése és tagságának teljes cseréje szükséges, majd a senatorokat ellenállásra ösztönözte az önkénnyel szemben stb. Végül, 455 márciusában, az általános elégedetlenség császárellenes mozgalommá nőtte ki magát, melynek Petronius ekkor már nyíltan is az élére állt, Valentinianust meggyilkolták, a trónt pedig Imperator Caesar Flavius Anicius Petronius Maximus Augustus néven maga Petronius Maximus foglalta el. (Uralkodása azonban igen rövid életű volt: 455. május 31-én, alig két hónappal trónralépését követően, a vandál flotta közeledésének hírére kétségbeesett, felbolydult római nép elfogta, agyonverte, széttépte és a Tiberisbe dobta a városból épp menekülni igyekvő Petroniust.) Petronius Maximus tragédiájáról Teleki László és Illyés Gyula is drámát írt.

2. Illyés Gyula (1902 – 1983) magyar költő, író prózáját tallózgatva egy különösen érdekes szövegre akadtam, mely eredetileg a Kegyenc című Illyés-dráma előszavaként íródott valamikor a hatvanas évek (leg)elején. Az előszóban Illyés a Kegyenc-dráma születésének okait és körülményeit magyarázza. (Ne feledjük, az ötvenhatot követő kádári megtorlás időszakában vagyunk, a hírek kivégzésekről szólnak, a börtönökben több, mint tizenötezer politikai elítélt!) Illyés sorra veszi a magyar nemzeti drámairodalom alapműveit – Katona József Bánk bánja, Madách Imre Az ember tragédiája és Teleki László Kegyence – és annak okait keresi, hogy míg a Bánk bán és Az ember tragédiája elfoglalta méltó helyét a magyar színpadokon és a közgondolkodásban, addig a Kegyenc, vajon, miért nem? A Kegyenc Teleki László (1811 – 1861) egyetlen befejezett szépirodalmi munkája, 1840 körül született, és 1841-es bemutatójától az 1960-as évek elejéig, Illyés szövegének születéséig, valamennyi színpadra állítási kísérlete megbukott. Illyés maga is úgy jellemzi a művet, mint egy szerkezetében, jellemábrázolásában és nyelv(ezet)ében elhibázott alkotást, amelynek azonban olyan erős a koncepciója, olyan „időzített szellemi erővel” bír, ami nem maradhat rejtve. Megtehetnénk, véli Illyés, hogy újabb kísérletet teszünk a dráma átdolgozására, ám ez amilyen bonyolult, épp oly kétséges eredményességű vállalkozás, s megtehetjük, ahogyan ő meg is teszi, hogy Teleki koncepciójához ragaszkodva egy merőben új művet alkotunk.

3. Ugye, milyen érdekes, hogy az 1956-os forradalmat követő kádári megtorlások idején válik Illyés számára halaszthatatlan fontosságúvá, hogy Teleki Kegyencének „időzített szellemi ereje” ne maradjon rejtve? Én legalábbis úgy találtam és elolvastam mindkét művet, Teleki Kegyencét, majd Illyés Kegyencét is. Hogy mennyire izgalmas és tartalmas kalandban lehet része annak, aki vállalkozik erre a feladatra, álljon itt példaként két részlet; hogyan szembesíti Telekinél a kegyenc Petronius Maximus császárát árulásával és hogyan Illyésnél, hogyan fogalmazza meg a Reformkorban egy magyar politikus, író a hatalom iránti hűség vagy az azzal szembeni lázadás problematikáját és hogyan 1956 után, a Kádár-korszak elején egy magyar költő!

Részlet Teleki László Kegyencéből:

„Nem így, Valentinian! Mikor a catalauni babérokat ünnepeltük együtt köbzéssel, akkor én, a szerény helyzetű polgár csupán erszényem s gyűrűm merém kockáztatni az egyenetlen küzdésben. Te valál a szerencsésb, nagy Cézár! s minden kérésimre tűrve haladékot, ugye mohón kaptál a becses nyereségen? Az erszényt, gyűrűt követte egy édes, csöndes üdv s a szeplőtlen polgári becsület, legfőbb birtokom! De maradt még valami itt nálam, mire nem gondoltál, egy roppant gyűlölség! Makacs játékosként, végelszámolással tevém ezt a fejdelem s egész biralma ellen, s ama kicsiny köbzésből óriási játék kerekedett, hol szerencsének halál s világuralom közt kelle végezni - legszebb, hogy tudtod nélkül, ki magad folytatád! - S látd, míg te gondatlan elhittségedben csak enyelgél; addig én fejtörő számvetéseket tettem, szoros következetességgel mérsékeltem betétimet; a sors szeszélyire figyelve; végre kedveltje én levék, te a vesztő! Császárság s császár az enyim; ragaszkodom jogomhoz, neked halnod kell!” [forrás]

Részlet Illyés Gyula Kegyencéből:

„Semmi voltál. De kaptál egy föladatot. S mi köréd álltunk. Mögötted egy tekintélyt sugárzó szenátus, csupa tisztes agg, bölcs tanácsra készen. Egyik oldalon egy vaskezű hadvezér, aki minden csatáját megnyerte – neked. A másikon a világ legambíciózusabb politikusa, aki még saját személyét is alárendelte az ügy végett – neked. S te megbolondultál. Elhitted, hogy mindez érted van. Hogy a föladat te vagy! Aki csak egyszer bókolt neked, elhitted, már a tied, mindent benyeltél, buta tükör! Handabandázni kezdtél, s minden összetört. A hadvezér sírban: az ellenség masírozik be, amikor akar, a bölcs aggastyánok tán épp most iktatnak be egy ünnepélyes cikkelyt a detronizációdról, nem sejtve, hogy a tímárok, a rabszolgák már meg is csinálták; fő támaszod pedig, az önzetlen politikus, aki ambícióját is beléd helyezte – Fölveszi a kardot. – kénytelen kiszabadítani magát belőled.” [forrás]

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr4914597946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása