...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2020.06.19. 07:01 Szabó A. Imre

A világjárvány alatt

Címkék: élet halál betegség egészség veszély megértés felelős felelősség igazság igazságosság posztmodern lelkiismeret szolidaritás személy járvány 2020 öntudat tett méltóság cselekvés következmény méltányosság világjárvány önbecsülés felelősségtudat felelősségérzet belátás

Nem tudom, ki hogy van vele, engem mélyen elszomorít a közemberek (az egyszeri állampolgárok) járvány alatti magatartása. Ha akár csak középiskolás fokon is ismerjük a történelmet, akkor tisztában kell lennünk vele, hogy a védőoltások kora előtti járványokat, más eszközük nemigen lévén, a kórokozó elszigetelésével, következetes karanténintézkedések bevezetésével győzte le az emberiség. A vesztegzárak sohasem voltak önkéntesek, rendre szigorú katonai-rendvédelmi intézkedésekkel nyomatékosította azokat a mindenkori hatalom, de hatékonyságuk biztosítéka nem elsődlegesen az alkalmazott erőszak foka, sokkal inkább az emberek fegyelme volt. Ma, amikor nagyjából száz év után ismét egy olyan világszerte pusztító kórral nézünk szembe, ami ellen egyetlen fegyverünk a felelős magatartás, lehangoló látni, milyen rosszul is állunk öntudat dolgában, mennyire képtelen legtöbbünk a józan mérleglésre-belátásra és a helyzet megkívánta határozott-következetes magatartásra.

A járvány első hullámán, Európában legalábbis, úgy tűnik, túl vagyunk, azonban a szabad mozgást-érintkezést korlátozó intézkedések fokozatos feloldásával egyre több helyütt alakulnak ki járványgócok, ez pedig, nem nehéz belátni, nem jelent mást, minthogy a fertőzésveszély korántsem szűnt meg, bárhol-bármikor megfertőződhetünk és hordozójává, terjesztőjévé válhatunk a kórnak. Önbecsapás és mások egészségét, életét is veszélyeztető ostobaság volna tehát azt gondolnunk, hogy az önkorlátozás okafogyottá vált; a hivatalos karanténrendelkezések eltörlésével személyes felelősségünk nem csökkent, ellenkezőleg, éppen hogy jelentősen megnőtt. 

Tudom (s mert tudom, ezért írom e sorokat), nem népszerű manapság sem az önbecsülésre, sem a lelkiismeretre hivatkozni, azonban, azt gondolom, amennyire népszerűtlen az efféle hivatkozás, legalább annyira időszerű is. Posztmodern tömegemberként rég elszoktunk (mert módszeresen elszoktattak) attól, hogy döntéseinket komplexebb összefüggésekben mérlegeljük, tetteink következményeit szélesebb perspektívákban lássuk, a helyzet azonban, amiben vagyunk, mindenkitől ezt kívánja meg. A világjárvány valamennyiünk számára (azok számára is, akik ezt elutasítják) nyilvánvalóvá teszi, hogy „nem vagyunk sziget”, hogy legjelentéktelenebb, leghétköznapibb cselekedeteink is élet-halál kérdésekké válhatnak, legkisebb figyelmetlenségünk, felelőtlenségünk is mások számára sorskérdés lehet. Vajon valóban annyira nehéz ennek belátása és az ebből következő magatartás megvalósítása? Vajon tényleg „lehetetlen küldetés” egy maszk, egy kesztyű viselése nyilvános helyeken és elviselhetetlen lemondás mozgásainkat, érintkezéseinket a legszükségesebbekre korlátozni? ... Vajon hány embernek kellene meghalnia ahhoz, hogy felelősségünk evidenciává váljék? ... Vajon mennyit ér annak az élete, aki mások életével nem számol?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr1915901938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.