Amikor is bizonyos Julius Krdicek keze által leírattatik ismét ez a mondat:
"Hát így mulattunk valamikor, az elmúlt Magyarországon."
(Vizionálta mindezt Csutak, a monszun első hetében.)
„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”
2009.06.26. 18:00
("Kérdezném, hogy...") Száz év múlva ("...stb.")
Címkék: magyarország krúdy gyula cseh bereményi
5 komment
2009.06.26. 05:07
„Hagyjátok most a politikát, magasabb politikára van szükség…”
Címkék: jövő bátorság építkezés eskü magyarság móricz zsigmond mária országa csíksomlyói kegyszobor a jó szolgálata isten igazságában járni magasabb politika teoretikus elmélkedések köteles kapcsolat önsegély
„…Itt emberek sokaságának kell végre felállítania egy (amolyan hazafias) értékrendet, aztán, akár a jelenlegi, oly gondosan felépített egzisztenciát is eldobva, belekezdeni az építésbe. Bevállalni, mint anno az Újvilágban. Nem szabad pártokra és politikusokra várni. Tudod, ez a kis falu - egy ideje már tudatosan figyelem a dolgot - mindig leképezi, valami láthatatlan és óriási pantográf által, arányaiban precízen, az ország gazdasági- és közállapotait. Sőt, valahogy előbb jelentkeznek a tünetek itt, nálunk. ...Látom, látom a jövőt...” (inszeminator.blog.hu/2009/06/15/egy_dobbenetes_vallomas?fullcommentlist=1#c6305426)
„Többek között a Teremtés könyvében olvasni, hogy az emberek egymáshoz való tartozásának (köteles kapcsolatának) követelménye: jóságot és igazságot tenni. Követelmény, mivel etikai tartalma a bűnbeesés óta a valamiféle harmónia megteremtése, ahogyan az élet bölcselete, de akár a keresztény elköteleződésű Huizinga művelődés-központú gondolkodása hirdeti a múlt században. Ehhez a belsőleg átélt magatartáshoz kell a bátorság, s ez nem más, mint <<Isten igazságában járni>>. Ez bizony nem egyszerűen erkölcsi magatartás, hanem a Teremtőtől kapott törvény a <<jó szolgálatáért>>, ami nem más, mint emberségünk alapvető hivatása - a rossz ellen.” (ujember.katolikus.hu/Archivum/2006.10.15/1004.html)
„Amíg te itt olvasgattál, elképzeltem, hogy O. V.-t, miután a párt vidéki választmányi tagjai lemondatták, a pártszékházból kilépve egy tüntető leköpi. Nem szükségeltetett hozzá különösebb fantázia.” (magyarido.blog.hu/2009/06/02/a_fu_kozt_a_gazban_az_aljban)
„Nemrégiben M. I.-t néztem a tévében, aki azt bizonygatta: nincs kire fölesküdnünk, mint O. V.-re. Ez, ugye, azt is jelent(het)i, hogy rajta kívül nincs más (akire fölesküdhetnénk) és azt is, hogy föl kell rá esküdnünk. Utánaolvastam az <<eskü>>-nek, itt is (lexikon.katolikus.hu/E/eskü.html), ott is (www.jak.ppke.hu/hir/ias/200634sz/varia.pdf) és, persze, másutt is. Majd, némi gondolkodás után, a következőre jutottam:
Fölesküszöm O. V.-re, még azon a napon, amikor ő fölesküszik ránk.
Várom O. V. válaszát!” (magyarido.blog.hu/2009/05/20/napi_elkeserito_es_folderito_20_dik_maj_2009)
„Vége a teoretikus elmélkedésnek. A magyar népnek föl kell támadnia halotti poraiból is, hogy a rá váró életet megmentse.
Hagyjátok most a politikát, magasabb politikára van szükség: az önsegély politikájára.
Ez nyilván olyan politika, amiben kell, hogy minden párt és minden kormányzat egyetértsen.” (Móricz Zsigmond: Hagyd a politikát: építkezz! (Kelet Népe folyóirat, VI. évf. 1. sz., 1940. jan. 1.) In: Medvigy E. vál. és szerk.: A Kelet Népe 1935 – 1942. Kossuth Kk., Bp., 1986., 223. – 224. p.)
Z. barátom azt mondja, hogy elméleti vitákba csak akkor bonyolódik az ember, ha pótolni vagy gátolni szeretné a cselekvést. Ugyanakkor ugyanő gyakran mondogatja azt is, hogy minden kérdés mögött egy filozófiai probléma húzódik meg és minden filozófiai probléma egy teológiai probléma részművelete.
Z. nem az a kimondott acélos elme, semmi meglepő nem volna abban, ha ellentmondásokba keveredne. Ez esetben azonban szó sincs semmi efféléről…
8 komment
2009.06.23. 06:00
„…menny a rögbe leszédül…”
Címkék: 1956 európa valóság hit magyarság vád seb döbrentei kornél ezerkilencszázötvenhat magyar irodalom folytonosság folyamatosság 1456 ii rákóczi ferenc harangszó
Tegnap emilt kaptam Z.-től.
Részlet Z. emiljéből:
…az út vége felé már siettem, mert kicsit hajtott a szükség. Miután jólesően kivizeltem magam és kényelmesen elterpeszkedtem a sezlonyomon, hátamat a falnak vetve, hogy a félrészegség minden örömét kiélvezzem, egy rossz ötlettől indíttatva, rányomtam az 5-ös gombra a tévétávirányítón. A tévében éppen verset (1) mondott Döbrentei (2). Tudod melyik az?! Nagyon mondta, hát odafigyeltem. S mire befejezte, teljesen kijózanodtam. Megkerestem a verset az Interneten. Találtam egy antológiát (3), amiben szerepel. Ahogy egymás után olvastam Aranyt (4), Sinkát (5), Illyést (6), Nagy Lászlót (7) és a többieket, úgy tűnt, hogy itt létezik valamiféle folyamatosság (vagy folytonosság?)…
Döbrentei Kornél:
HALOTTAK NAPI VERS
„Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera” (8)
Nem üszkösödő vád van
a gyertyalobogásban,
vérrel nemesített Ősz
termését bitófa-csősz
őrzi cselédmódra jól,
kéjbehorgadt kampó alól
végső büszke kiáltás
szétrepeszt börtönfalat
s iszonyúan abbamarad;
dacteli csöndje mázsás
súlyként döndül a tájba,
s újra lesben a pányva,
a rend bosszúval bagzó –
tüntetés a harangszó.
Nem üszkösödő vád van
a gyertyalobogásban,
mennyi sír fejfa nélkül,
menny a rögbe leszédül,
hány sír földdel egyenlő,
hősökre uszult bendő,
kiknek betilva lombjuk,
sejtjeinkből a dómjuk –
emlékük, a szabadság
koravén bús magzatát
trikolórba csavarva
emeljük ravatalra,
és a nemzeti gyászpad
hit-üzérnek, de hánynak
lett azóta is vidám
terülj-terülj asztalkám –
hiénák tápdús tora
magyar utolsó vacsora.
Nem üszkösödő vád van
a gyertyalobogásban,
lelkünk virrasztó kanóc,
míg a sok eszmebohóc:
nagyság piti bolondja,
köti a csomót, nem oldja,
sok sehol-hazájú vak,
kapott liánnal játszogat,
hazárdul kísérletez,
minden rombolást fedez,
s áthallszik a szólamon
hernyótalp-imamalom,
mint végső bizonyság,
gyakorlótér az ország,
hol a Lét is lealáz,
gumibot-setéten gyász
lebeg a lefölözött,
dúlt krizantémok fölött.
Nem üszkösödő vád van
a gyertyalobogásban,
mert nincsen, nincsen vigasz,
fogy a hit, mint a viasz,
ahogyan semmivé lett
sok fölajzó ígéret,
ábránd, s szent gerjedelem;
a Nagyságos Fejedelem
önemésztő fohásza
nem a világ kovásza,
kérlelhette az Istent,
minket senki-meg nem ment,
de koncnak odavetnek
sunyi, csahos ebeknek,
tengődjünk széjjeltépve,
folyton vérzik a béke –,
ha szülője hamisság,
igaz-é az igazság?,
a nevében temérdek
hizlalt, idegen érdek
takarmánya mi lettünk,
akik reményt vetettünk,
de soha nem arattunk,
mindig magunk maradtunk,
míg szólt a Kossuth-nóta,
kufárló Európa
balekságunk dicsérve,
forradalmunk kimérte.
Nem üszkösödő vád van
a gyertyalobogásban,
kis ország nagy magánya
vacogva fészkel a lángba,
hej, mindig az a nóta –:
a vigéc Európa
száját tépve buzdított,
s eladta, mint gyarmatot
barikádnyi jövőnket,
kussolt: csak semmi hőstett,
s míg nőtt a tetem-halom,
nézte, kívül a torlaszon,
amint a géppuskatűz
gyermekekből gyöngysort fűz,
készítvén a szabadság
iszonyú kalárisát,
mely odvadból kiszikráz,
történelmi zálogház!
Nem üszkösödő vád van
a gyertyalobogásban,
mennyi sír fejfa nélkül,
menny a rögbe leszédül,
a láng riadtan verdes:
S.O.S.; S.O.S!
(1)Döbrentei Kornél: Halottak napi vers
(3)Megkopott harangszó, 1456-1956 (antológia, esszé(k), vers(ek) ; magyar ) szerkesztő: Török Máté, illusztrátor: Orosz István, a szöveget gond.: Szigethy Gábor, Bp., Mikes K., 2006 (itt: mek.oszk.hu/06700/06764)
(4)mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC00003/00412.htm
(5)mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC13280/13894.htm
(6)mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC06707/06756.htm
(7)mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC10888/11055.htm
(8)„Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera”: „Kiújulnak a jeles magyar nemzet sebei.” E mondattal kezdődik II. Rákóczi Ferenc manifesztuma, melyet Munkácson 1703. június 7-én íratott Ráday Pál gróffal és 1704. január közepén küldött szét az ország rendeihez s a külföldi hatalmakhoz, okát adni felkelésének.
2 komment
2009.06.19. 13:53
Valóságigény (vázlat)
Címkék: közösség klán isten teremtés liberalizmus valóság tamás gáspár miklós remény tea kereszténység lelkiismeret modernitás klikk ideológia személy csontváry kosztka tivadar chesterton g k immunitás valóságigény
Az utolsó korty a reggeli második teámból olyan jólesett, hogy nyomban (szinte ellenállhatatlan) késztetést éreztem, hogy leírjam a következőket (s bár akkor, ott helyben, nem volt rá módom, amint tehettem, sort kerítettem rá); tessék:
„…Mégiscsak volt fordulat 1989-ben. Volt egy liberális évtized. Nem arról beszélek, hogy ki volt hatalmon, hanem arról, ki volt kulturálisan domináns. Ez nagymértékben megváltoztatta a gondolkodás- és beszédmódot. Jogi jellegűvé tette. Az alapjogi felfogás, ami nyomokban még mindig érzékelhető a magyar politikai diskurzusban, a liberalizmus hozzájárulása. A vérségi és tekintélyi viszonyok helyett a szerződéses viszonyok szupremáciájának elismerése (minden modernség alapja) Magyarországon a liberálisok - minden fasiszta előretörés ellenére valószínűleg maradandó - műve. Ebből adódik az individualizmus, szubjektivizmus, pluralizmus és az ironikus szkepszis térhódítása, amely annyira jellemző a magyar értelmiségre. A konzervatívra is.” (Nagy László - Gavra Gábor: TGM: „Provinciális, ostoba, népellenes szar”. Itt: www.hirszerzo.hu/cikkprint.111520)
Az elmúlt bő hatvan évben volt módunk kiismerni a doktriner megoldások természetét. A bolseviki tobzódás után az ultralib tébolygás olyan iskolát jelenthetett számunkra, ami akár többszáz évre is immunissá tehetne bennünket a „nagy ideológiákkal” szemben. De vajon így lesz-e?
Ha ragaszkodunk az elmúlt húsz év (állítólagos) eredményeihez – a „szerződéses viszonyok szupremáciájához”, az „individualizmushoz”, a „szubjektivizmushoz”, a „pluralizmushoz” és a mai magyar értelmiségre oly jellemző „ironikus szkepszishez” –, akkor (borítékolhatóan) nem. Ha a „történelmi szükségszerűség” és/vagy az „egyén” és az „alapjogok”, mint totemek, helyébe nem lép az „egyszeri, megismételhetetlen, teremtett és halhatatlan (örökéletű) személy” tisztelete, akkor az önmagától megcsömörlő individuum, nyilván, betölti történelmi feladatát. Ellenben, ha fölismerjük és megértjük helyzetünket…
Tarvágáson járunk, a modernitás tarvágásán. Ugyanakkor szabad akaratunk, lelkiismeretünk és többezer év tapasztalata is rendelkezésünkre áll az „újrakezdéshez”. És a remény (is), hogy a második lépés már sokkal könnyebb lesz, mint az első.
„Nem divatos manapság a kis közösségek előnyeiről beszélni. Azt mondogatják nekünk, hogy nagy birodalmakért és nagy eszmékért kell lelkesednünk. A kis államnak, városnak vagy falunak van azonban egy bizonyos előnye, melyet csak az nem vesz észre, aki szándékos vakságra kárhoztatta önmagát. Az ember, aki kis közösségben él, nagyobb világot tudhat maga körül. Sokkal tisztábban látja, mily vadul különböznek egymástól az emberek, mennyire hajthatatlanul járják a maguk útját. Az ok nyilvánvaló. Egy nagy közösségben mi magunk választjuk meg társainkat. Egy kis közösségben viszont társaink eleve adottak. Ebből adódik, hogy a csoportok minden extenzív és magasan fejlett civilizációban olyasvalaminek alapján jönnek létre, amit rokonszenvnek nevezünk, és e csoportok százszor inkább elrekesztik előlünk a világot, mint egy kolostor. A klán nem szűkíti be a világot; ami valóban beszűkíti: az a klikk. A klán tagjai együtt élnek, mert egyforma lebernyeget viselnek, vagy egyazon szent tehéntől származnak; ám lelkükben, a dolgok isteni szerencséje folytán, mindenkor több szín ragyog, mint bármiféle lebernyegen. A klikk tagjai viszont azért élnek együtt, mert lelkük egyforma; korlátoltságuk a szellemi koherencia elégtelenségéből és az önelégültségből származik: olyan fajta korlátoltság, mely a poklokat lakja. A nagy társadalom azért jön létre, hogy klikkeket alkosson. A nagy társadalom: táptalaj a korlátoltság számára. Gépezet, mely azzal a céllal működik, hogy a magányos és mimóza egyént megóvja a keserű és üdvös emberi kompromisszumoktól. Azért jön létre, hogy a szó szoros értelmében megakadályozza, hogy az ember keresztény lelkiismerethez jusson.” (Chesterton, G. K.: Eretnekek. Szent István Társulat, Bp., 1991., 109.-110. p.; a Világhálón itt (is) olvasható (sajnos, csak angolul): www.gutenberg.org/catalog/world/readfile?fk_files=908395&pageno=53 )
A valóság – Isten teremtett világa és rendje –a legjobb barátunk és szövetségesünk.
Egyszerű ez: mint a legjobb korty a reggeli második teából.
Csontváry Kosztka Tivadar: Lovasok a tengerparton
10 komment
2009.06.15. 20:52
"Az a szolga, aki elhanyagolja ura munkáit, készüljön fel a megkorbácsolásra"
Címkék: ateista humanista szerapión egyiptomi sivatag szuperszónikus
Találtam valamit, átelmélkedésre, ami empatikus és szolidáris leledzésünk jelenlegi fokán, mind a vallásos, mind pedig az amolyan humanista-ateista-szuperszónikus szemlélettel bíró, de azért gondolkodó honfitársam és környezete épülésére szolgálhat.
(És környezete!)
Tiszta véletlenül megint az egyiptomi sivatagból. A remetéktől. Kb. 5. század.
Egy testvér kérte Szerapión atyát:
"Mondj egy igét nekem!"
Erre azt felelte az öreg:
"Mit mondjak neked? Elvetted azt, ami az özvegyeké és az árváké, és ebbe az ablakba tetted."
Látta ugyanis, hogy tele van könyvekkel.
(Eredetileg nem ide szántam. Hanem: múltkoriban a Reakción vívott egymással a mi közkedvelt bbjnickünk meg valami Cypriánus gyerek, én meg akartam volna valami okosat a nagy mérgeskedésbe közepébe bele, s ez nagyon passzentos lett volna. Azonban mire a begépelésig eljutottam, már megesett újabb száz darab komment, s ezért, meg azért, hogy megállja ez a kis dialógus önmaga is a helyét, feltettem most ide szólóban.)
Okosság, mint segítség: Le a légypapírról, próbáljunk meg a szimbólumok és analógiák hívogató televényében elmerülni. (No mákony - legyünk észnél!)
1 komment
2009.06.15. 08:02
2009. Úrnapja
Címkék: jézus krisztus megváltó prohászka ottokár úrnapja eukarisztia az élet gyökere az élet kenyere
„…Az isteni Megváltó azért jött a világra, hogy bennünk egy más világot emeljen ki, fejlesszen ki, tegyen vezetővé. Ezt csak akkor tudja tenni, ha az Ő lelkét önti át a miénkbe. Azután a nagy gondolatokat, érzéseket, azokat a nagy kitartásokat, azokat a nagy reakciókat. Nekünk mindnyájunknak erre van szükségünk. Azt mondja: <<Én vagyok a te lelked gyökere. Nemcsak gyökered vagyok, én a te életed vagyok, a te kenyered vagyok, a te véred vagyok, a te hited vagyok, a te életenergiád vagyok.>>
Mi nem úgy teszünk, mint Mózessel a zsidók, akik ha ránéztek, eltakarták az arcukat. Mi nem. Mi fellebbentjük a fátyolt, mert ez az arc, biztató arc, sugárzó arc, és nem vakító arc. Tudjátok, hogy nézzünk rá? Hogy elváltozzunk belé.
Uram Jézus, gyökerem vagy. Én e gyökérből való hajtás akarok lenni…”
(Prohászka Ottokár)
***
Apdét (vagy kiegészítés) (2009. június 24.): Prohászka Ottokár művei innét: www.ppek.hu/ppekiro.htm#p és innét: gondola.hu/cikkek/59632 (is) elérhetőek a Világhálón.
Szólj hozzá!
2009.06.14. 04:05
Magyarország megmentése 3.
Címkék: magyarország franciaország szép templom igazság szűzanya claudel paul szeplőtelen jézus krisztus anyja kriszusnak szülője elmondhatatlanul sértetlen egyetlen remény az elveszett régi gyöngédség édene az asszony
Paul Claudel:
Délben a Szűzanyánál
(La Vierge à midi)
Dél van. A templom nyitva áll. Belépek.
Jézus anyja, nem azért jöttem, hogy kérjek.
Nincs amért könyörögjek vagy amit felajánljak neked.
Csak azért jöttem, Szűzanya, hogy nézzelek.
Hogy nézzelek, sírjak a boldogságtól,
tudjam, hogy a fiad vagyok és itt vigyázol.
Csak egy pillanatra, amikor minden elakad,
délben!
veled legyek, Mária, ott, ahol te vagy.
Semmit ne szóljak, arcodon merengvén
hagyjam, hadd énekeljen szivem a maga nyelvén.
Semmit sem szólni, csak énekelni, mert a szív túlságosan tele már,
ahogy kedvét tölti és váratlanul felcsendíti énekét a rigómadár.
Mert szép vagy és szeplőtelen,
az asszony, akit fölemelt végre a kegyelem,
a teremtmény kezdeti tisztaságában és kivirágzásának tetején,
ahogy Isten kezéből kikerült eredeti ragyogása reggelén.
Elmondhatatlanul sértetlen vagy, mert te vagy Krisztusnak szülője
s ő karjaidban az Igazság, az egyetlen remény s a világ egyetlen gyümölcse.
Mert te vagy az asszony, az elveszített régi gyöngédség Édene,
tekintetedre ellágyul a szív és a szem könnyel lesz sűrűn tele.
Mert megmentettél engemet, mert megmentetted Franciaországot,
mert rá is és rám is a gondod különösképpen vigyázott,
mert akkor léptél közbe, amikor már mindenek recsegtek,
mert Franciaországot megintcsak megmentetted,
mert dél van s mert híveid e napon ma itt lehetnek,
és mert te mindörökre itt vagy, egyszerűen mert te vagy
Mária, egyszerűen mert dicsérhetjük létedet,
Jézus Krisztus anyja, legyen hála neked!
(Rónay György fordítása)