„Én már túl vagyok a modernizmuson, sőt a poszthadovista-posztmagyar műszaron is.” [Temesi Ferenc: Bartók. Regény. Alexandra K., Pécs, 2012., 496. p.]
Temesi Ferenc (született 1949-ben) a posztmodern magyar irodalom jeles alakja, a „szövegszerkezetek” mestere (írt már szótárregényt, folyóiratregényt, jegyzetregényt, sakkregényt stb.). Bartók c. művében (megjelent 2012-ben) szintén sajátos szövegszerkezettel találkozhatunk: a Bartókban Temesi három+egy történetet (ha úgy tetszik, három+egy regényt) nyújt (át) az olvasónak. Az első történet (regény) az „emigráns” Bartók Béla életének utolsó öt évét (1940 - 1945), a második történet (regény) a nagy magyar zongorista, zeneszerző életpályáját (kisgyerekkortától az USÁ-ba történő „kivándorlásáig”, 1881 - 1940), a harmadik történet (regény) pedig egy Bartókról könyvet tervez(get)ő író elmúlt huszonegynehány évét és „számvetését életéről” meséli el. A három történet a könyv elején párhuzamosan indul (hogy épp melyik történet szövegét olvassuk, minden fejezet elején kis ▲-gel, ■-tel vagy ●-rel jelzi Temesi), majd egy ponton (pontosabban: két ponton) találkozik és egyre inkább egymásba szövődik. Tulajdonképpen mindhárom történet (regény) önmagában is megállná a helyét, mint teljes értékű (önálló, kerek egész) munka, azonban így, ahogyan Temesi elénktárja, elmeséli azokat, adják a negyedik történetet, a komplex művet, a Bartók c. regényt.
A regénynek ugyanakkor nemcsak szerkezete, hanem „szövegezése” (ha úgy jobban tetszik: stílusa) is sajátos. Temesi művéhez igen tekintélyes mennyiségű irodalmat dolgozott fel (a könyv végén található – tájékoztató jellegű – Forrásjegyzék több, mint nyolcvan címet tartalmaz), ám nem elégedett meg azzal, hogy az ezekből merített információkat (csak) föl- (és ihletforrásként) használja, hanem számos forrást (direkt vagy transzformált módon) be is épített a regénybe. Nemcsak bőségesen idéz Bartók levelezéséből, a Bartókról szóló visszaemlékezés- és szakirodalomból, a Bartók-sajtóból és saját korábbi és mások műveiből, de gyakran szöveg-alapanyagnak is tekinti, „át-, tovább- vagy egymáshoz írja” azokat, „belép (beléjük) és szabadon mozog bennük”, kontextus(oka)t teremt közöttük, új minőség(ek)et hoz létre belőlük. Ez az írói magatartás és módszer amilyen furcsának, meglepőnek (vagy akár: riasztónak) tűnhet, ha beszélünk róla, Temesinél épp oly jól működik, ha olvassuk: a Bartók ugyanis nem egy, a józan emberi ész számára befogadhatatlan és földolgozhatatlan posztmodern „szövegszörny-konstrukció”, hanem egy közérthető, olvasmányos, (meg)szerethető (vitatható, megvitatható) és maradandó élményt nyújtó könyv.
A legkevesebb, amit kétségtelenül állíthatunk Temesi Bartók-regényéről, hogy egy nagyon izgalmas és inspiratív munka, a magyar irodalom eddigi legárnyaltabb és legelevenebb Bartók-(alak)ját adja s ezzel animálja (fölébreszti, élővé teszi) a bennünk szunnyadó Bartók-tudást — ha a mű elolvasása előtt nemigen foglalkoztunk Bartókkal, Temesi könyve hatására bizonyosan fogunk, ha pedig eddig is része volt gondolkodásunknak, világképünknek Bartók és a bartóki örökség, a regény megismerése után, ez a jelenlét még élőbb és intenzívebb lesz.
Két részlet a könyvből:
„Kell, hogy minden ember, miután férfiúvá fejlődött, megállapítsa, minő ideális cél érdekében akar küzdeni, hogy e szerint alakítsa egész munkálkodásának, minden cselekedetének mineműségét. Én részemről egész életemben, minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát. Azt hiszem, eddig is tanújelét adtam e szándékomnak, kevésbé jelentős és fontos cselekedeteimmel, melyek csekély erőmből kiteltek, egyaránt.” Bartók Béla édesanyjának írt leveléből, 1903.
„Hogy én itt eddig sem éreztem magam jól, azt szóbeli közléseimből tudja. A megváltozott körülmények nyilván még nehezebbé tennék helyzetemet. Ezért, ha csak mód van rá, haza kellene utaznom. Hiszen tudományos munkám befejezése után, egy-két év múlva, amúgy is ezt akartam tenni. De amint most látszanak a dolgok, az akkor már – és ki tudja meddig – nem lesz lehetséges. Az utolsó lehetőség az volna, hogy a konzuli tisztviselőkkel együtt térnénk haza... Attól tartok, hogy ha ki tudja hány esztendeig kellene itt maradnunk, az számunkra katasztrofális lenne.” Bartók Béla a new york-i magyar főkonzulnak és a washingtoni magyar nagykövetnek írt leveléből, 1941.
* * *
Fogadásom van! Temesi Bartókját tíz-tizenöt éven belül úgy fogják emlegetni, mint a posztkommunista időszak egyik legfontosabb művét. Akik most vadul fitymálják, köpik, gyalázzák, azok fogják a leghangosabban dicsérni, mert szégyellni fogják, hogy nem ismerték fel születése idején, milyen jelentős alkotással is találkoztak.
[E bejegyzés szövege 2014-2015-ben született.]
* * *
Temesi Ferenc művei a Wikipédia nyomán:
Látom, nekem kell lemennem (elbeszélések, 1977)
Por I-II. (regény, 1986–1987)
3. könyv (elbeszélések, 1988)
A szív böjtje (kisregény, esszék, 1991)
Pejote (kisregény, 1992)
Híd (regény, 1993)
Pest (regény, 1996)
Arborétum (színmű, 1997)
A zsidó Isten Debrecenben (elbeszélések, versek, 1997)
Hogyan nem találkoztam Allen Ginsberggel? (válogatott elbeszélések, 1998)
Az éjféli utas (elbeszélések, 2000)
Királyáldozat (regény, 2000)
Babonáskönyv (elbeszélések, 2001)
Gabo meg a halál (elbeszélések, tárcanovellák, 2003)
Jaj, ha Anyám látna…! Ha egy szegedi író, egy humorista és egy dobos visszanéz… (Nagy Bandó Andrással és Kelemen Istvánnal közösen, 2003)
Kölcsön idő: alapíttatott 1990-ben. I-II. (újságregény, 2005–2006)
Amszterdam stb. (regény, 2008)
Bartók (regény, 2012)
Apám (regény, 2013)
Miért nem lettem...?, 2014
Tündér, mesék; ill. Mayer Hella, 2014
Por; 4. jav., átdolg. kiad., 2017
49/49 (regény, 2018)
Az utca legjobb kocsmája. Válogatott történetek, 2019
Apám; 2., bőv. kiad., 2021