Kommentelők egymás közt. Egy blogbejegyzés alatti kommentfolyamban olvastam:
– Hiszem (tudom).
– A hiszem és a tudom között pedig nagy a különbség.
– Azt te csak hiszed.
Mi a magyar most?
Kommentelők egymás közt. Egy blogbejegyzés alatti kommentfolyamban olvastam:
– Hiszem (tudom).
– A hiszem és a tudom között pedig nagy a különbség.
– Azt te csak hiszed.
Minapi hír: „A Magyar Ateista Társaság közösségi gyűjtést indít arra a kampánycélra, hogy a 2022 őszi népszámláláson a lehető legtöbben vallják magukat ateistának vagy vallástalannak, ezáltal erősítve a vallástalan közösség érdekképviseletét.” [forrás]
Talán azért vallják kevesen magukat ateistának, mert az emberek többsége belátja, hogy az ateizmus illogikus, márpedig senki sem szeret hülyét csinálni magából. Azt mondhatom magamról, hogy hívő vagyok, mert a hit nem feltétlenül igényel logikus magyarázatot; azt is mondhatom magamról, hogy az istenkérdésről nincs álláspontom, mivel ez egy logikus álláspont; de aki ateistaként (istentagadóként) határozza meg magát, az egyben azt is állítja, hogy logikusan tagadni tudja Isten létét s mivel Isten léte vagy nem léte logikailag igazolhatatlan, így az ateista sem tud mást, mint saját hitét szembeállítani mások hitével; szóval, hülyét csinál magából.
1. Chesterton írja, hogy modern kritikusai szerint a kereszténység eredetileg egy filozófiai mozgalom volt, de Pünkösd után a mozgalom tagjai ecclesiasztikus és dogmatikus rendszerré szervezték. Chesterton fölveti: mégis hogyan? Húsvétot (Jézus halálát és feltámadását) Pünkösdtől (a Szentlélek kiáradásától) ötven nap választja el. Hogyan felejthette el ennyi idő alatt minden követője Jézus tanításait? Nem valószínűbb, hogyha az Egyház Pünkösdig visszavezethető, akkor Karácsonyig is visszavezethető? Azaz, az Egyház épp olyan, amilyennek Jézus Krisztus megalapította.
2. Nem értem! Egy hitetlennek mi baja az Egyházzal? Ha nem hisz Jézus Krisztus Megváltó voltában, amin az Egyház tanítása és minden tevékenysége alapul, akkor miért száll vele vitába? Egyáltalán, mi a vita tárgya? Régen tisztességesebbek és józanabbak voltak az antiklerikálisok is: kijelentették, hogy úgy hülyeség az egész, ahogy van, oszt jónapot. Miért akar valaki megváltoztatni valamit, ami szerinte hamis alapelvekre épül, azaz nincs rajta mit javítani, mert eleve csak működésképtelen lehet?
A szentek általában nagyon praktikusak. Pio atyának egy időben éjszakánként gyakran megjelent a cellájában az ördög. A legkülönbözőbb alakokban jött, hogy Piót megkísértse, de nem járt sikerrel. Végül Jézus képében jelent meg. Piónak gyanús volt a dolog, de nem tudta, hogyan döntse el, hogy valóban Jézus-e a jelenés vagy az ördög játszik vele. Végül a józan paraszti eszére hallgatott és nagyon gyakorlatiasan oldotta meg a kérdést. Azt mondta: ha te vagy Jézus, mondd azt, hogy éljen Jézus! Az ördög erre eltűnt, mivel bármilyen megtévesztésre képes, de Jézust soha nem éltetné.
Trombitás Kristóf facebook-bejegyzéséhez [Kattints ide!], mivel a facebookon nem vagyok regisztrálva, röviden itt szólnék hozzá.
Hülye vagy, Trombikám! Ezzel az ostoba csaholással most teszitek tönkre a magyar nemzeti oldal elmúlt harminc évének minden eredményét. (A magyar keresztény-nemzeti-konzervatív jobboldalt az értékelv tartotta egyben, ha most áldásos közreműködésetekkel a Fidesz megvalósítja azt a bravúrt, hogy dialektizálja a nemzeti gondolatot, akkor azzal nem a megmentőjévé, hanem a sírásójává válik annak.) Egyébként pedig, Frédikém, néhány évvel ezelőtt még szégyelltél volna ilyeneket leírni, mára ez vált a munkáddá. Gondol! Gondol!
***
Kiegészítés (2022. 08. 12.)
„Nyílt levél Magyarország Miniszterelnökének
Alulírott magyar állampolgárok és civil szervezetek megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló 287/2022. Korm. rendelet értelmében
lehetővé vált a tarvágás valamennyi védett erdőnkben – nemzeti parkokban, tájvédelmi körzetekben, természetvédelmi területeken;
megengedetté vált a fakitermelés védett élőlények kíméletét szolgáló időszakban;
megszűnt az őshonos fák újratelepítésének követelménye védett területen;
nem kell kivárni a tölgy- és bükkerdők erdőterv szerinti vágáskorát, akár húsz évvel korábban is sor kerülhet erre;
korlátozás nélkül lehet faanyagszállításra szolgáló utakat vágni az erdőben.
(...)
Kérjük, a rendelet visszavonásával is segítse elő, hogy anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük a jelen és jövő nemzedékek életfeltételeit!
Tisztelettel:
A kezdeményező szervezetek: WWF Magyarország, Magyar Természetvédők Szövetsége, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, 10 millió Fa Alapítvány, Greenpeace Magyarország, Levegő Munkacsoport” [Kattints ide!]
***
Kiegészítés (2022. 08. 15.)
Azt hittem Trombitás Kristófot senki nem tudja alulmúlni — tévedtem. Németh Balázs most [Kattints ide!] nagyobb kárt okozott a nemzeti oldalnak, mint amilyenre Trombi egész életében képes volna.
Felesleges áltatnunk magunkat, ezt a meccset már elveszítettük. Létrehoztunk egy olyan civilizációt, ami nemcsak fenntarthatatlan, de célirányosan és módszeresen létrehozói elpusztítására irányul. Akármi is az emberiség sorsa, az nem az emberi ész nagyságának függvénye lesz.
Miheztartás végett:
1Jn 5.1
Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Isten egyszülötte, és aki a szülőt szereti, szereti szülöttét is.
1Jn 5.2
Abból tudjuk meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogy szeretjük az Istent, és megtesszük parancsait.
1Jn 5.3
Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek.
1Jn 5.4
Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk.
1Jn 5.5
Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
Orosz Anna, a Momentum képviselőnője, napirend előtti országgyűlési felszólalásában Széchenyi Istvánra hivatkozik, ekként is nyomatékot adva kormányellenes kirohanásának. „Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl” – idéz. Ezzel csak a kisebbik probléma az, hogy az idézet mondat nem Széchenyi Istvántól származik, hanem Arany Jánostól, Széchenyi emlékezete című verséből, ám a sokkal nagyobb probléma, hogy ez senkinek nem tűnik fel, sem az ülés alatt, sem azután, sem a Tisztelt Házban, sem azon kívül; e bejegyzés megírásáig, rákerestem a neten, rajtam kívül senki nem tette szóvá nyilvánosan O. A. kínos és bántó ostobaságát. Ez volna a közélet(i közbeszéd) konzervatív megújulása?
***
Kiegészítés (2022. 06. 15.)
Orosz Anna felszólalása megtekinthető a youtube-on [Kattints ide!]