„(...)
Adventi programm.
(...) Magunkba térni és magunkból kilépni.
a) Az eszmélődő élet.
Az eszmélődő lélek Isten felé igazodik. Istennel rokonok lévén, jelentkezik bennünk a vágy feléje törni, hozzá közeledni, vele egyesülni, benne megnyugodni. Nem okoskodunk sokat azon, hogy ki ő, mi ő; nem ütődünk meg azon, hogy el nem képzelhetjük; sebaj; a virág sem érti a napot, a gyökér sem a földet, s mégis neki való lévén, feléje fordul, beléje tör: így teszek én Istenemmel.
1. Első érzelmem, hogy mélyen megalázom magamat; leülök lábaihoz, s hozzá simulok s mondom; íme itt vagyok; veled vagyok; kezeid alkotása; itt vagyok, mert ide vonzottál, te . . . te, édes Úr!
2. Eltelek nagyságának, fölségének élvezetével, gondolatainak nagyságával, eszményeivel s teremtő, üdvözítő akaratával, s jól esik nekem arcraborulva tisztelni, dicsérni őt. Ó édes tisztelet, mily finom érzéket adsz, hogy Isten szemébe nézhetek;
i h l e t s z . . . s fölüdülök, mint magas hegyeiden.
3. Jobbágyi készséggel ajánlgatom föl magamat; tanácskozom: mit is akarhat tőlem ő, az én nagy Uram?
4. Hallgatok rá; kíváncsi vagyok akcentusára: szólj Uram, hallja szolgád. Tanulmányozom gondolatait, ahol föl-fölcsillámlanak, természetben, evangéliumban, szent testvéreim lelkén. — A hit világossága és fényei nekem oly tanulmány, mint a festőnek az alkony színei. — Kezdek látni lelki világot, azt, hogy az ember testvér, hogy az élet Istenszolgálat, nem tengődés, hogy célom hivatás, nem sors, hogy segítség s kegyelem környékez s nem véletlen, s hogy az ember álca, míg a látszat s a világtörténés millió szálából font gubóból ki nem repül.
5. Hozom közelebb magamhoz . . . a lélek segít rá . . . «Implemini Spiritu sancto», teljetek el Szentlélekkel, buzdít az apostol; foglaljátok le azáltal, hogy szívvel dolgoztok, így: hiszek, töltekezem Veled! Napsugaram vagy, és én magamba szőlek. . . szomorúságomban éj vagy, sötét és felséges, de lelkem denevérszárnyakon, a finom érzés tapogatódzásával eltalál hozzád. Remélek Uram, feszül a lelkem, te vagy a tavaszom! Növök, kitárom lelkem millió pórusát; én erőm! Szeretlek Isten, Jézus, édes testvér, édes gyermek! Te Isten s villámló, nagy emberi lélek, ki rám gondolsz s rám pazarolsz isteni életet.
6. S kópiázok. Átviszem lelkemre vonásait, az örökké tevékeny, a fejlődő életnek vonásait; az egyre szebben kialakuló, tiszta öntudattá kristályosodott ösztönnek, hajlamnak, szenvedésnek s szenvedélynek vonásait. Én, én, én több, szebb, mélyebb, igazabb élet akarok lenni. Evangélium, szentmise, oltáriszentség, sugallatok, kegyelmek, mindezek eszközei az én életemnek, annak az életnek, melyben Krisztus az én eszményem, erőm és tüzem!
(...)”
Az idézet forrása: gondola.hu/media/prohaszka/Prohaszka06.pdf
Folyt. köv.
