„El a kezekkel a felvidéki magyaroktól…”
Ajánlott olvasmány: sat. blogger posztja a cseh Népújság egy européer szerzőjének cikke alapján.
„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”
2010.05.26. 13:59
„Kincs vagyunk, amihez vér tapad”
Címkék: nemzet magyarország szlovákia csehország európa magyarság cigányok magyarok németek közép európa szlovákok csehek csehszlovákia felvidéki magyarok nemzetpolitika szudétanémetek csehszlovákok
Szólj hozzá!
2010.05.21. 22:20
Molnár Tamás adaléka a „Nemzeti Együttműködés Rendszeré”-hez
Címkék: közösség nemzet magyarország egyház társadalom liberalizmus szent magyarság állam erkölcs rend kereszténység molnár tamás hagyomány katolicizmus méltóság méltányosság mélymagyar civil társadalom
„(...)
(...) Konfliktusra hajlamos természetéből fakadóan a civil társadalom magától nem képes megalkotni az erkölcsöt, mivel akkor kolostorra hasonlítana. Ahhoz, hogy a civil társadalom létezzen és foglalkozni tudjon mérhetetlen mennyiségű ügyletével, az erkölcsnek és a korlátozó fegyelemnek kívülről kell számára érkeznie, parancsok formájában rögzülve tagjainak tudatában. E cél érdekében a civil társadalom felett állóknak és elsőbbséget élvezőknek kell elismerni azokat az intézményeket, melyek a dolgok természeténél fogva e feladattal (a fegyelem kialakításával) vannak megbízva. Nem újabb érdekkonfliktusról van szó, mert az eredmény a közösség jobb egyensúlyi helyzete lesz.
Nem kétséges, hogy a mára hegemón helyzetbe került civil társadalom erkölcs helyett középszerű szentimentalizmust hozott létre. Az uralkodó erkölcs, mely a mindennapi élethez kapcsolódik, és az a dolga, hogy igazolja a végeredményben egoista érdekek működését, megelégszik színlelt altruista érzelmekkel, melyeket elborítanak a divatos magatartást dicsőítő szlogenek. Kortársaink valójában csak a civil társadalom kereskedelmi ténykedéseivel képesek megbirkózni, azzal nem, ami a civil társadalmat meghaladja. Erkölcsi perspektívák úgyszólván nincsenek, most az állam és az egyház funkcióit a civil társadalom vállalta magára. Így az a benyomás keletkezik, hogy a bőség teljes, hiszen a civil társadalom egyszer s mindenkorra megfogalmazta a maga vallását, a maga végrehajtó hatalmát, a maga illemtanát és a maga törekvéseit. A többi intézményt és hatóságot épp csak hogy megtűrik, igazság szerint belülről már felemésztődtek és kiüresedtek. Következésképp meg vagyunk fosztva a hittől, az erkölcstől, nem vagyunk tudatában a korlátoknak, és -- ahogy számos szerző mondja, René Guénontól Louis Dumont-ig, Henry Corbintől Marcel Gauchet-ig -- elvették tőlünk a szentet, azaz a spirituális magot, mely nélkül a társadalom csak üres héj. Meglehetősen komikus, és ugyanakkor jelképértékű, hogy ez a héj lebeg az űrben, melytől még Pascal libertinusainak is meg kellene rémülniük, utasai viszont abban a hitben ringatják magukat, hogy meghódítják az ott lévő egyéb világokat, és gyarmatosítják őket előregyártott szemetükkel. Hozzátenni még egy »világ«-ot a miénkhez, amikor azt is éppen most semmisítjük meg! Ezért hajítjuk szemétre a múlt összes kozmológiáját.
(...)”
Részlet Molnár Tamás A liberális hegemónia c. munkájából (Olvasható itt, letölthető innét: www.ppek.hu/k99.htm)
12 komment
2010.05.17. 02:05
GKC adaléka a „Nemzeti Együttműködés Rendszeré”-hez
Címkék: közösség nemzet magyarország magyarság erkölcs kereszténység hagyomány katolicizmus katolikus egyház méltóság chesterton g k méltányosság mélymagyar tradíció aquinói szent tamás szent lajos francia király
,,»Érvelésünk nem a hitbizonyságon nyugszik, hanem maguknak a filozófusoknak okfejtésein és megállapításain«. Bárcsak minden ortodox tudós olyan higgadt lenne érett megfontolás után, mint [Aquinói Szent] Tamás dühében! Bárcsak minden keresztény hitvédő emlékeznék erre az alapelvre és nagy betűkkel felírná a falra, mielőtt kiszögezi rá tételeit! Szent Tamás haragjának csúcspontján is megérti azt, amit a szigorú ortodoxia sok védelmezője soha nem ért meg. Semmi értelme sincs azt mondani egy ateistának, hogy istentelen, vagy a halhatatlanság tagadójának szemére hányni, mekkora bűnt követ el. Tökéletesen meddő dolog azt képzelni, hogy ha ellenfelemnek bebizonyítom, hogy az én elveim alapján téved, rá tudom bírni arra, hogy beismerje, hogy saját elvei alapján sincs igaza. Szent Tamás nagy példája nyomán áll, vagy legalább is állnia kellene annak az elvnek, hogy vagy egyáltalán nem vitatkozunk, vagy ha igen: ellenfelünk felfogásának síkján érvelünk és nem a magunkén. Erkölcsi érzékünk keretein belül csinálhatunk más valamit az érvelés helyett, de ha vitába bocsátkozunk, »érveléseinknek nem a hitbizonyságokon kell nyugodniok, hanem maguknak a filozófusoknak okfejtésein és megállapításain«. Ez a valódi értelme annak a mondásnak is, amelyet Szent Tamás nagy barátjának, Szent Lajos francia királynak tulajdonítanak és amelyet felületes emberek a fanatizmus iskolapéldájaként szoktak idézgetni. A mondás így szól: Vagy úgy vitatkozom a hitetlennel, mint igazi filozófus a filozófussal vagy pedig »testébe döföm kardomat, amilyen mélyen csak bírom«. Az igazi filozófus lesz az első (még ha az ellenfél táborába tartozik is), aki elismeri, hogy Szent Lajos itt tökéletesen filozófus módjára gondolkozott.”
Részlet Gilbert K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás c. munkájából (Olvasható, letölthető a PPEK-oldalain is: www.ppek.hu/k464.htm)
5 komment
2010.05.16. 11:23
„De vajon Ernő e az Orbán?” (a)vagy a „kötcse”, a „forradalom”, a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” és a „burkina faso” (Vázlat)
Címkék: közösség nemzet kötcse magyarország szabadság liberalizmus demokrácia elit forradalom valóság orbán viktor magyarság erkölcs kereszténység hagyomány örökség méltóság mélymagyar tradíció burkina faso
1. JÉZUSOMNAK SZÍVÉN megnyugodni jó,
Elmerülni benned, csendes, tiszta tó.
Földi bútól, bajtól Szíved enyhülést ad.
Tenálad lelkünk megpihen, ki sírva sírt: vigad.
2. Jézusom szent Szívét lándzsa döfte át,
Megnyitotta nékünk drága oldalát.
Szent Szívébe rejtve törli minden bűnünk,
A szenvedés ott nem sajog, Őbenne örülünk.
„Valaki mondja ki, hogy sajnálja. Valaki mondja nekem, hogy sajnálja.” (magyarido.blog.hu/2009/03/11/de_jo_hogy_demokracia_van)
„Kell, hogy a kicsinyek szeressék a hazát a nagyokban, és hogy a nagyok szeressék a hazát a kicsikben, és hogy emiatt úgy az egyik, mint a másik egyet akarjon. Amicitia sit!” (magyarido.blog.hu/2008/08/08/magyarorszag_megmentese_1_a_jovo_heten_ujra_megprobaljuk)
„Z. barátom azt mondja, hogy elméleti vitákba csak akkor bonyolódik az ember, ha pótolni vagy gátolni szeretné a cselekvést. Ugyanakkor ugyanő gyakran mondogatja azt is, hogy minden kérdés mögött egy filozófiai probléma húzódik meg és minden filozófiai probléma egy teológiai probléma részművelete.” (magyarido.blog.hu/2009/06/26/hagyjatok_most_a_politikat_magasabb_politikara_van_szukseg)
„- Nemecsek Victor - szűrődött tompán a fülébe egy határozott kijelentés, amolyan definíció forma, és érezte, hogy valaki a talpába rúg.” (magyarido.blog.hu/2010/03/19/etimologia_1)
„Amíg te itt olvasgattál, elképzeltem, hogy O. V.-t, miután a párt vidéki választmányi tagjai lemondatták, a pártszékházból kilépve egy tüntető leköpi. Nem szükségeltetett hozzá különösebb fantázia.” (magyarido.blog.hu/2009/06/02/a_fu_kozt_a_gazban_az_aljban)
„Fölesküszöm O. V.-re, még azon a napon, amikor ő fölesküszik ránk.” (magyarido.blog.hu/2009/05/20/napi_elkeserito_es_folderito_20_dik_maj_2009)
„Megítélésem szerint a szerző félreérti az individuum szerepét a mai társadalomban, mivel arra utal, mintha ez vezetne a közrend fölbomlásához. Ez követhetetlen gondolat. Viszont azt meg kellene engedni minden embernek, hogy morális döntéseket hozzon – ez viszont feltételezi az individuum tiszteletét és az erkölcsi szabályok egyértelműségét (azaz a közösség mit helyesel, mit büntet).” (magyarido.blog.hu/2010/03/31/a_kotcsei_dilemma_bevezetes)
„Látod, Íziszfejű, ide jutottunk.” (magyarido.blog.hu/2010/03/16/egy_nagycsomagos_mag_a_tobbier_rogo)
E bejegyzés hetek óta „íródik”. Hol hozzáírtam, hol kihúztam belőle, ahogy éppen az események sora diktálta. Mára rendesen „szétírtam” a szöveget, úgyhogy a legésszerűbb, amit tehetek vele, hogy így, „lecsupaszítva”, „mintegy vázlatként”, a maga töredékes, gondolatugrásos formájában „adom közre”:
5 komment
2010.05.13. 07:16
Asszimiláció (a)vagy „a befogadók sorszónái” (Bevezetés)
Címkék: közösség magyar nemzet európa liberalizmus zsidó cigány tükör magyarság keresztény bevándorlók modernitás muszlim németh lászló asszimiláció individualizmus tradíció mértékvesztés befogadók polányi mihály
„Ha én bármilyen vonatkozásban is kisebbségi volnék, mindenkiben – bárkiben – jobban megbíznék, mint egy posztmodern liberálisban.”
(Z. barátom mondta a múltkor a kocsmában)
4 komment
2010.05.06. 21:24
Nem vélemény, határozat (2010. május 1.)
Címkék: magyarország magyarság katolikusok kereszténység katolicizmus chesterton g k méltányosság móricz zsigmond illő és üdvös szuprematizmus malevics kazimir a tárgynélküli világ manichaeusok
A MAGYAR IDŐ-blog műhelye, ez év május hó 1-ső napján megtartott ülésén, számos kérdésben foglalt állást (többek között sörészeti és asztrológiai kérdésekben is). Ezek közül (az állásfoglalások közül) talán érdemes e blogra is (ide)rögzíteni (már csak a dokumentáció végett is) a műhely, a politikai szuprematizmussal kapcsolatos határozatát (nem vélemény, határozat):
A politikai szuprematizmusnak egyszer és mindenkorra véget kell vetni!
(„Szuprematizmuson a tiszta érzet szupremáciáját értem (…). A szuprematista szempontjából a tárgyi világ jelenségei önmagukban véve nem méltók figyelemre; az érzet – mint olyan – lényeges, teljesen függetlenül attól a környezettől, amely létrehívta. (…) Ezért a szuprematista számára az ábrázolásnak mindig az az eszköze kézenfekvő, amellyel az érzetet a lehető legteljesebben képes kifejezni, s amely el tud tekinteni a tárgyiság megszokottságától. A szuprematista számára a tárgyiság mint olyan érdektelen, a tudati elképzelések pedig értéktelenek. Meghatározó: az érzet… s így jut el (…) a tárgynélküli ábrázoláshoz – a szuprematizmushoz.” (Malevics, Kazimir: A tárgynélküli világ. Corvina K., Bp., 1986., 65. p.))
Kazimir Malevics: Szuprematizmus, 1915
Az elmúlt hatvan év politikai szuprematizmusát nem vagyunk hajlandók (mert nincs jogunk) továbbörökíteni; Móricz Zsigmonddal valljuk: „A magyar népnek föl kell támadnia halotti poraiból is, hogy a rá váró életet megmentse.”
(Részletek még itt: magyarido.blog.hu/2009/06/26/hagyjatok_most_a_politikat_magasabb_politikara_van_szukseg)
***
„(…)
(…) Sok középkori ember, aki méltatlankodva elutasította volna az albigensi meddőségelméletet, érzelmi alapon hajlandó volt testét átengedni a kétségbeesésnek, sőt egyesek, akár az egész teremtett világot odavetették volna a legsötétebb reménytelenségnek. Ez élesen megvilágítja azoknak az embereknek sötét butaságát, akik állandóan ellene szegülnek annak, amit ők gúnyosan ››hitvallásoknak és dogmáknak‹‹ neveznek.
Éppen a hitvallások és dogmák őrizték meg a világ józanságát és egészségét. Ezek az urak rendszerint a megérzés és az érzelem vallását ajánlják. Ha a középkornak igazán sötét korszakában a vallás ››érzelmi vallás‹‹ lett volna, az a sötét és öngyilkos érzések vallása lett volna. Éppen a szigorú hit és dogma volt az, ami ellenállt az öngyilkos érzések rohamának. Az aszkézis bírálóinak valószínűleg igazuk van abban, hogy sok nyugati remete úgy érzett, mint a napkeleti fakírok. De gondolkozni nem tudtak napkeleti fakírok módjára, mert hithű katolikusok voltak. És az, ami gondolatvilágukat az egészségesebb és emberibb eszményekkel érintkezésben tartotta, egyszerűen és egyedül a dogma volt. A remeték nem tagadhatták, hogy jóságos Isten teremtette a közönséges és természetes világot, nem állíthatták, hogy a világ az ördög műve, mert katolikusok voltak és nem manichaeusok. A pusztaságba és a kolostorokba való menekülés forró napjaiban, a szüzesség ezer meg ezer rajongója nevezhette volna a házasságot bűnnek, ha modern szokás szerint csak egyéni eszményeikre és tulajdon pillanatnyi érzelmeikre hallgattak volna. Szerencsére el kellett fogadniok az Egyház tekintélyét, az Egyház pedig határozottan kijelentette, hogy a házasság nem bűn. Valami modern érzelmi vallás a katolicizmust egy pillanat alatt manichaeizmussá változtatta volna. De amikor a vallás már azon volt, hogy tébollyá fajuljon, közbelépett a teológia és megmentette az embert.
(…)”
XIV. századi itáliai festő: Madonna, Aquinói Szent Tamás és Szent Pál
Részlet Gilbert K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás c. munkájából (Olvasható, letölthető a PPEK-oldalain is: www.ppek.hu/k464.htm)
Szólj hozzá!
2010.05.04. 02:57
Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza (3-dik levonás)
Címkék: nemzet magyarország hitel széchenyi istván magyarság erkölcs kereszténység hűség erény nemzetiség karakter 2010 jellem méltóság hazafiság 1860 mélymagyar 1829 kozmopolitizmus széchenyi év
„(...)
De minekelőtte magasbra emelkedhetik az ember, s tulajdoni kifejlődhetnek, s a polgári vagy nemzeti erény mélyebb gyökereket verhet, mindenekelőtt szükséges, hogy legyen
Nemzetiség
Mert lenni kell előbb, s csak aztán lehet jóra, derékre, erényesre kifejleni. Szintúgy, mint a határtalan csillagvilágban minden vagy nagyobb, vagy kisebb részekre szakad, s magában egy egészt alkot; napok, planéták s amit nem látunk, úgy lefelé a legkisebb is részekre oszlik, s megint egy egésszé összesedik: csepp, gyümölcs, a legkicsinyebb férgek ökonómiája. Ez a természet rende. A részek támadnak, múlnak, minden forogva mozog
egymást
Váltja örök romolás s teremtés;
újbúl vén, vénbűl új lesz – s csak az egyetem örök. Úgy az ember, akármily vad állapotú legyen is, társalkodik, s az egész emberi nem nemzetekre, nemzetségekre, házastársakra ágzik: S éppen az, ami lélektelen testekben attractio, repulsio, az a nemzetekben a hon szeretete s védelme. Mélyebben fekszik azért lelkünkben, mint sokan gondolnák, azon ki nem mondható édes aggodalom, mely anyaföldünkhöz vonz, s mely a halandó port félistenné magasíthatja, s lelki rothanat jele, hol a természet ezen szent törvényi ki vannak már dörzsölve. S nemkülönben, mint a kiégő üstökcsillag iszonyú forgásában se határt, se utat nem tart, de mint átok a végtelen üregben magamagát emészti s napszisztémákat rendít meg, úgy bolyong cél s törvény nélkül a hazátlan, hív jobbágyokat csábít el, megelégedett polgárba nyugtalan bizalmatlanságot önt, s végre maga kétségbeesvén, nemritkán önkezivel végzi örömtelen éltét. S mindezek után, hány dicsekedik mégis azzal, hogy kozmopolita!!! Gyengeség, hiba halandótúl elválhatlan, de azokkal kérkedni az elromlottság legmélyebb lépcsője; hol a szemérem eltűnt, ott az élet minden bájainak vége. Szerencsére sok olyast beszél, amit maga sem ért, s olyannal dicsekedik, ami gyalázatjára válik. A kozmopolita tágasb szívűnek tartja magát, s így jobbnak, mint másakat. Ő minden embertársit hordozza szívében, midőn a patrióta főképp csak hazafiait. Ő magasb értelműnek képzi magát, mert minden régi szokáson, bévett ítéleten áthág, egyszerre keresztény, török, ateista lehet, s kaméleoni ügyességgel szabhatja magát a körülállásokhoz, a hasznoshoz. – De ily tehetség áltermészet, s többnyire igen sok vagy bal tudománynak éretlen és savanyú gyümölcse, s az emberbűl, ki minden sajátságát elveszti, oly csúfot tesz, mint nevetséges a szelíd farkas s kacajra méltó a láncon idomtalanul táncoló medve s csúf a legvéknyabb vesszőtűl is rettegő kalitkás oroszlán.
Mily szomorú sors öntagjainak egymás utáni lassú sorvadását nyilván érzeni s az életerő fogyatkozásit naprúl napra csalhatlanabbul észrevenni – s ennél csak annak kínja lehet még fájdalmasb, ki kénytelen átlátni, hogy ő egy rothadó nemzet tagja; mert százszor könnyebb testi, mint lelki aljasodást szenvedni. Hol pedig a nemzetiség semmivé vált, hol a lakosok elkorcsosodtak, vagy hol a nemzeti szellem és sajátság hiábavalóságokon, gyermeki bábokon alapul már, ott, ha a sokaság vakságában nem is gyanítja, keserű, de csalhatatlan tekintettel nézi a gondba merült hazafi, miképp folydogál le szemenkint a hátramaradt kevés fövény a nemzet életórája üvegszelencéjébe.
Ha nemzeteket egyes személyekkel hasonlítunk össze, akkor a nemzetiség nem egyéb, mint rokonok közti szeretet, barátság s a famíliabeli becsület fenntartását eszközlő ébredség; ha pedig mélyebben tekintjük, mint előbb érintém, akkor az emberi lény minden ereibe s lelke legbelsőbb rejtekibe szőtt természeti tulajdon, melyet az önbecs megsemmisedése nélkül szinte oly lehetetlen kiirtani, mint bizonyos, hogy a szív kiszakíttatása után világunkon többé élni nem lehet. S ha a világ történetit vizsgáljuk, nem áll-e a nemzetiség legszebb fényében, mint azon szent varázserő, mely valaha Marathón mezeit dicsőíté s Thermopylé kőszirteit legnemesb vérrel pirosítá; s nem érezzük-e, hogy futja át velőnk közepét valami édes érzelem, mely egész létünket elözönli, ha kérdés forog magyar honunk dísze s boldogsága felől?
(...)”
Holló Barnabás domborműve
Részlet Széchenyi István Hitel c. művének (mek.niif.hu/06100/06132/html/index.htm) Mit kell tenni, s min kell kezdeni? c. fejezetéből (mek.niif.hu/06100/06132/html/hitel0009.html)