Mi a magyar most?
"Láttak-e már, Uraim, a Családi Pótlék Nagy Napján délután az élelmiszer üzletből kilépő cigánygyermeket, amint a visszajáróként felmarkolt aprópénzt hanyag eleganciával az ajtó mellé, a sárba hajítja...?"
/Szürke Ló a kongresszus előtt/
A kutya valahol a gyermekkorban ásódik el.
Később aztán kikaparja magát.
Nem lehettem valami tökéletes gyermek. A cirkuszi bohócok (kivéve a kis Recét) valahogy sohasem tetszettek: mulatságosnak sem tartottam őket, meg nem is igazán értettem, hogy mitől is kellene annak lenniük.
No, hát, nézem tegnap az Orbán-beszédet a TV-ben, fekszem hanyatt a díványon (keleti a kényelem), odakinn süvít a szél, idebenn jó meleg a cserépkályha, kedélyesen ordítozom át kommentárjaimat a másik szobában gyerekeket nevelő feleségemnek, sporttársi ellágyulással érzékelem az empátiát, hogy Kósa rémségesen erőltetett 48-as politikai párhuzamai (a beszéd írója - szegény - vagy két este, közvetlenül lefekvés előtt, biztos, hogy erősen fűszerezett - a curry jelenléte erősen valószínűsíthető - zsírban gazdag, úgynevezett nehéz ételekből töltekezett az éjszakai ihlet intenzitása érdekében - miért eszik, aki nem bírja, mondaná Krúdy Gyula, persze mit ért ő a korunkra jellemző szintetikus drogokhoz -, mert most sárkányokkal kell viaskodni igazándiból is, ennek jött ideje), mint első félidő (az Elnök Úr maga is sportember volna) után kultúrális tánc és ének következeik; ha lenne itthon, most kimehetnék a konyhába egy doboz sörért.
Sör nincs, beszéd van.
Folyik.
Az Elnök Úr áldozatot - már vér és élet - nem akar, ellenben átfogó és mindent átjáró erkölcsi megújulást igen. A hazára meg majd a fénynek a derűje rája.
Volt valamikor, nagyvárosi hírlapkézbesítő koromban egy munkatársam, a 94-es választások idején ő már olyan jó negyvenes lehetett, aki egy koratavaszi hajnalon, a körzetből már hazafelé pedálozva (odafelé, hajnali fél hatkor bedobtunk egy vinjakot talpas pohárból, egy olyan kocsmában, amit egy valamikori szükségbarakkból alakítottak ki, mer' hogy van ebben a városban - folyik - egy olyan patak, ami száz éve úgy, de úgy kiöntött, hogy úszott minden - az árvízről Balu424, a kézbesítők nevezetes italozásairól Borisfedor tudna, annak aki helytörténetileg kíváncsi), kilómétereken át méltatlankodott, hogy látott ő a városi TV-n egy vitaműsort, ahol az egyik párt képviselőjelöltje, amúgy teljesen rendben találtatott öltönyéhez fehér frottírzoknit húzott...
MOST e hajdanvolt kollega egykori döbbenetével kérdezem - emberek, elvtársak! -, hogy J. Menzel Hóvirágünnepje (speciálisan thanks B. Hrabalnak, persze) után még mindig nem érti az európai műveltséggel rendelkező művelt európai, hogy véráldozat nélkül ez nem megy?
Ekkor, ott, a díványon fekve révületbe estem, és éles és színes képet láttam egy cirkuszi porondról, ahonnan éppen az imént lezuhant artista összezúzott testét húzzák ki, nyomorultra még az elefánt is rálépett, majd két bohóc penderül elő: egy magas, vékony, nagyorrú, szemüveges, mellette egy apró termetű, ferde orrú. Sokéves rutinnal nyugtatják az elhűlt közönséget. A balesetet szenvedő artista is rendben van, türelmesen várja odakinn, hogy vele is foglalkozzanak; csak a gerince és a medencéje törött össze, kijött az összes bele a végbélnyílásán, a tüdeje a száján, az agyveleje pedig a fülén és az orrán... talán néhány bordája is összeroppant, de erről biztosat csak a röntgen után...
Ifjonti avantgarde korszakomban egy szabadvers utolsó soraként azt írtam:
"Látod, Íziszfejű, ide jutottunk."
(Íziszfejű: "Ide jutottatok, bazdmeg.")
Kiss Benedek:
SZERESSÉTEK E NEMZETET!
Gyurkovics Tibornak
E nemzet olyan gyermeki!
Játék vagy vér: mindegy neki,
vér és játék – elvérzik? játszik?
E nemzet óriásnak látszik.
S benne én mily kicsiny vagyok.
Tettei miatt borzadok.
S ó, milyen boldog is vagyok:
tetteitől elolvadok!
Magyarnak lenni büszkeség.
Tenger habján a szőkeség.
Magyarnak lenni bénaság,
kukacos ó-arany barnaság.
E nemzet olyan gyermeki.
Apja se, anyja se már neki.
Föl-fölsír mostoha éjszakán:
Édesapám! Édesanyám!
E nemzet olyan, mint a többi.
Gyászában győzelmét ünnepli,
krumpli, kenyér, pálinka, bor –
kivet az ár, vagy elsodor.
Szeressétek e nemzetet!
Hogy szeressék, azért eped.
Ha komisz, csak azért, hogy szeressék,
s dicsőségére is ez a mentség.
E nemzet olyan gyermeki!
Nyújtsatok védőkart neki,
mert önmagában kárt teszen…
S az Isten nagyon szegény leszen.
