Inszeminator blogger ajánlott bejegyzése. Itt: inszeminator.blog.hu/2009/12/17/korona_3
„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”
2009.12.20. 06:29
„Korona egy útkereszteződésben...?”
Címkék: magyarország székesfehérvár karácsony feltámadás móricz zsigmond szentkorona útkereszteződés
Szólj hozzá!
2009.12.18. 21:48
„...fehér karácsonyunk lesz...”
Címkék: karácsony bereményi géza 2009 cseh tamás hetvenes évek mélymagyar utóirat
7 komment
2009.12.18. 01:53
Olvasom: „Nos, fájdalom, de Szögi Lajos mártírsága kevés volt ahhoz, hogy…”
Címkék: közösség magyarország agresszió hazugság valóság szent magyarság kereszténység igazság bűn áldozat cigányság hamistudat tanúságtétel magyar baloldal profán szögi lajos identitásvesztés
A www.gondola.hu írja:
„Szögi Lajos nagyobbik lánya azt nyilatkozta nemrég a médiában, hogy a szörnyű tragédia után kicsit – már amennyire lehet – az vigasztalja, hogy édesapja borzalmas halála fölrázta a társadalmat, az embereket figyelmeztette egy iszonyatos veszélyre. A kiváló magyartanárt, aki diákjait és gyermekeit is arra nevelte, hogy ne legyenek rasszisták, fogadják el a más embereket, nos ezt a kitűnő embert brutális módon agyonverték Olaszliszka egyik utcájában 2006. október 15-én, két kislánya szeme láttára. A Szögi család azt reméli, hogy ebből a szívbe markoló példából az ország tanul, és választott vezetői révén megszervezi az ártatlan emberek védelmét.
Évezredekkel ezelőtt egyébként az ilyen esetek megelőzésére, de legalábbis ritkítására hozott létre államokat az emberiség.
Nos, fájdalom, de Szögi Lajos mártírsága kevés volt ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság államként működjön. A hatóság gyenge ahhoz, hogy megállítsa az olaszliskásodás folyamatát.” (1)
Nem vagyok „nagy újságolvasó”, nem töltök naponta órákat azzal, hogy valamennyi számomra elérhető sajtóterméket végigbogarásszam – nincs igényem az efféle „tájékozottságra”. Mégis, mikor a fent idézett gondolás jegyzetet elolvastam, biztos voltam benne, hogy egy hatalmas áttörés tanúja voltam: az úgynevezett „mértékadó” sajtóban (és a gondola.hu-t, bízom benne, ide sorolhatjuk) eddig még soha, senki le nem írta – hacsak nem aljas, gúnyos éllel – Szögi Lajos tiszavasvári tanár halála kapcsán a „mártíromság” szót. (Nem nyugodtam meg felismerésemben, némiképp utánajártam, ellenőriztem: guglizásaim igazolni látszanak feltételezésemet.) Idejegyzem a nevét annak, aki először leírta: Hortolányi Dénes.
Egy régebbi bejegyzésben – az aradi vértanúkra emlékezve (2) –, már írtam a vértanúság fogalmának eredetéről és „profán” alkalmazásáról. Leírtam már, hogy: a vértanúság szakrális fogalom. (3) Profán alkalmazása a kifejezés eredeti keresztény jelentésének téves értelmezéséből vagy tudatos eltorzításából származhat. Így, természetesen, az 1848-1849-es szabadságharc után Aradon kivégzett honvédtisztek sem voltak „vértanúk”. Ugyanakkor magatartásukkal és „sorsukkal” – közülük többek, többször – számos vonatkozásban is „tanúk”, azaz „tanúságtevők” voltak. Számomra akkor, ott a hetvenes évek végének, nyolcvanas évek elejének Magyarországán mindenképpen. Általuk, történetük megismerése által „megnyílt” előttem a történelem; a róluk (és tőlük) való olvasás elindított bennem egy gondolkodási folyamatot a múltról (aminek kétségtelenül van relevanciája), a múlt és a jelen viszonyáról, hasonlóképpen a személyes és a kollektív, a személy és a hatalom viszonyáról.
Szögi Lajos „szerepének” kimondása, beemelése a „nemzeti emlékezetbe”, ebben az értelemben, legalább olyan időszerű volt, mint amilyen jogos. Szögi Lajos halálával – miként az aradiak –, maga is „tanúvá”, „tanúságtevővé” vált, s – miként az aradiak – maga is egy, a nemzeten elkövetett sötét és gonosz erőszak szimbolikus áldozatává. Szögi Lajos neve megidézi számunkra mindannak a sokszáz-sokezer megölt, megnyomorított és megalázott honfitársunknak az alakját és szenvedését – többnyire idős, önmagukat megvédeni képtelen vagy beteg emberekét és gyerekekét –, akik egy infernális rezsim által megidézett és feltüzelt tébolyhullám áldozataivá váltak.
Bejegyzésem címéül a hivatkozott gondolás jegyzet egy mondatát választottam: „Nos, fájdalom, de Szögi Lajos mártírsága kevés volt ahhoz, hogy…”. A szerző a szövegben a mondatot így folytatja: „…a Magyar Köztársaság államként működjön.” Ezzel a megállapítással nehéz volna vitatkozni, hiszen a Magyar Köztársaság nem működik államként. Ugyanakkor – és erről már nem beszél a szerző – e „mártírság” révén félremagyarázhatatlanul és letagadhatatlanul megmutatkozott a valóság igazi arca. Egy „tanúságtétel”, ha valóban az, sohasem több és kevesebb, mint amennyinek lennie kell. Amellett és éppen annyira tesz tanúságot, ami mellett és amennyire tanúságot kell tennie. E tanúságtétel MEGTÖRTÉNT.
***
Megérett az idő, hogy nyíltan beszéljünk, hogy nevükön nevezzük a dolgokat, hogy szembenézzünk az elmúlt hatvan év valós történetével, helyünkkel és szerepünkkel – ki-ki a maga helyével és szerepével – ebben a történetben. Olyan pont ez, ahol a profán és a szakrális már nem értelmezhető egymástól elkülönítve, hiszen napi létünk már nem írható le másként, mint szakrális fogalmakkal. S ha létezésünk kérdései szakrális tartalmakat nyernek, az azokra adott válaszoknak is szakrális válaszoknak kell lenniük. Az aradiak vagy Szögi Lajos „tanúságtétele” csak úgy válik befogadhatóvá számunkra, ha áldozatuknak (4) értelmet tulajdonítunk, s az általuk képviselt értékeket magunk is követjük.
Két válasz létezik. Vagy igen vagy nem.
Folyt. köv.
Szólj hozzá!
2009.12.11. 01:46
Így vált’tok rendszert ti 2. (Z. emilje)
Címkék: magyarország gyurcsány ferenc valóság orbán viktor baloldal értelmiség szocialisták kartal zsuzsa aczél györgy ideológiai harc vezető véleményformáló értelmiség valóságérzékelés magyar elitek magyar értelmiség révai józsef valóságigény haladó honi értelmiség bukolika
„...Aztán elkezdheti építeni azt a keresztény Magyarországot, ahol a papok Orbán Viktor hitére térítik a keresztényeket. Akiknek ez nem tetszik, ki kell közösíteni az egyházból...”
12 komment
2009.12.08. 02:33
„Vinnyítik a feketegyula, hogy fogyikamagyar! fogyikamagyar!”
Címkék: közösség nemzet magyarország valóság magyarság fekete fehér szolidaritás méltóság szocialitás magyar irodalom mélymagyar fekete gyula valóságérzékelés valóságigény sorsélmény megmarad e a magyarság?
„A magyarság önpusztítása az anyaországban 1958-ban kezdődött, igen tevékeny pártállami ösztönzéssel. Nem kell ennyi rengeteg gyerek! - adta ki az ukázt agitprop hadseregének a politikai hatalom 1957–58-ban, éppen amikor a születésszám elégtelenre váltott. A pártvezérelt sajtómonopólium tette a dolgát, s 1962-ben már a népességhez arányítva nálunk született a legkevesebb gyerek a világon. Aki szót emelt, megbélyegezték, a művi abortuszok száma – csak a nyilvántartottaké – kétszázezer fölé nőtt. Az átlagos életkor kitolódása elfedte a gyermek korosztályok gyorsuló fogyását, s az először 1981-ben jelentkező <<természetes fogyás>> 2000-re huszonnyolcszorosára nőtt. Ez idő alatt hétszázezerrel több volt a koporsó, mint a pólya, s nem számolva az időközben betelepülőket, mára mélyen tízmillió alá szorultunk.Ez a pusztulás az anyaország lakosságának meglehet jóval nagyobbik részét – nem érdekli. A forradalom után évtizedeken át az egypárt legfőbb törekvése – ezt meggyőződéssel mondom, hogy a legfőbb törekvése – a nemzeti érzés, a nemzettudat irtása, legyalázása volt, a sajtómonopólium elszánt segédletével. Idézem: a nemzeti érzés <<negatív érték>>, <<túlhaladott>>, <<esztelenség>>, <<indulati konglomerátum>>, <<orákulumok manipulációja>>. A nemzeti érzés gyűlölködő megvetésének még a legszelídebb változata a közöny volt a nemzet sorsa, jövője iránt, ahogyan a legnagyobb példányszámú napilap vezérpublicistája írta: <<Tudatosult bennem, hogy voltaképpen egyáltalán nem érdekel, mikor hal ki az utolsó magyar.>>” (1)
Péntek este kihirdették a Prima Primissima-díj 2009. évi díjazottjait. A Magyar Sajtó-kategória három jelöltje Fekete Gyula, Lőcsei Gabriella és Schäffer Erzsébet volt. A „sajtós” Prima Primissima-díjat idén Schäffer Erzsébet kapta.
Fekete Gyula író. Gondolkodóba estem, olvastam-e valaha egyetlen szépirodalmi sorát is? Bizonyára igen. Csak nem emlékszem rá. Tanulmányait, tárcáit, különféle cikkeit számolatlanul, folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben, s mostanában már a Világhálón is. Fekete Gyula számomra a „kicsi vagy kocsi?”, az „éljünk magunknak?”, a „véreim, magyarok, kannibálok!”, „a megmarad-e a magyarság?!” harcos publicistája, a népfrontos, a magyarnéppártos, a miépes antiindividualista közíró.
Fekete Gyula író. Tulajdonképpen nagyon rég ismerem, hiszen jelen volt ő már a hetvenes-nyolcvanas években is a „nyilvánosságban”. Emlékszem nagy, busa fejére, metszett, bedagadt szemeire, tatárbajuszára és rekedtes hangjára, egyszerre határozott és sértett hanghordozására a kádárkor fekete-fehér tévévitáiból, ahol rendre leokoskodták és lemosolyogták vagy éppenséggel lesajnálták a fergezsuzsák, a hankisselemérek és a csepeligyörgyök.
Fekete Gyula író. 1990 tavaszán nagyanyáméknál voltam látogatóban a tanyán. A konyhában, a hűtőszekrényem álló fekete-fehér Junoszty kistévében épp egy választási vitaműsor zajlott. Nem figyeltünk oda. Majd mégiscsak. Fekete Gyula a Magyar Néppárt képviselő-jelöltje „szóváltásba” keveredett Orbán Viktorral a Fiatal Demokraták Szövetségének képviselő-jelöltjével. Fekete szóvá tette, hogy a Magyar Narancsban, a Fidesz lapjában, cikk jelent meg „Vinnyítik a feketegyula, hogy fogyikamagyar! fogyikamagyar!” (vagy valami nagyon hasonló) címmel. (2) Kérte Orbánt, adjon számot arról. Orbán happogott, fölényeskedett kicsit, végülis cinikusan levihogta Feketét. Nagyanyám csak ennyit mondott: „szégyentelen”, és talán még ezt: „gyalázatos”.
Fekete Gyula író. Keresgéltem a könyvespolcon, mert nem hagyott nyugodni a sejtés, hogy kell lennie itthon Fekete Gyulától szépirodalomnak is. Több polcot lepakoltam, átnéztem a második és a harmadik sorokat is; több Fekete-könyv is előkerült, de egyik sem volt regény vagy novelláskötet. Végül egy Hogyan lettem író? című „tárcagyűjteményben” (3) találtam néhány novellát. A tartalomjegyzékből kiválasztottam a legrövidebbet és elolvastam. A Campo de’ Fiori című novella kamaszfiúkról szól, akik iskolából hazafelé menet Isten létéről/nem létéről vitatkoznak. Egyikük, a csillagász fia, új fiú az osztályban, a szkepszis hangján nyilvánul meg, mire is a vita komolyan felizzik. Az új fiú tájékozottságával és érveléstechnikájával mindenkit zavarba hoz, egyikük, az ezredes fia, kivételével. Ő, miután megsokallja a „feltételes módot”, hangnemet vált és határozott állásfoglalásra próbálja kényszeríteni a csillagász fiát: Van Isten vagy nincs?! A kitérő válaszra indulatba jön és ütni kezdi társát; földre teperi és addig öklözi, míg az azt nem válaszolja: Van Isten. Az összevert fiú otthon elpanaszolja apjának a vele történteket, mire az apa így válaszol:
– Ne légy gyáva, fiam! A tudomány csak meggyőző érveknek enged.
– Fájt. – Elgondolkozva tette hozzá a fiú: – De most már azt mondanám magamtól is.
– Mi a csuda, meggyőztek? Meggyőztek, hogy létezik?
– Nem azt nem hiszem, hogy létezik, de… – fejét leszegve erősen gondolkozott a fiú. – Lennie kell valaminek. Hiába is …valami van. És te erről soha nem beszéltél. Nekem te soha nem beszéltél erről.
Bosszúsan kérdezte az apja:
– Nem létezik, de van? Az micsoda?
– Nem tudom, micsoda. Honnan tudnám, ezekről a dolgokról titőletek én nem hallottam semmit. Pedig valami olyan… valami van az életben, ha a többiek verekednek érte, valaminek lennie kell – hajtogatta makacsul a fiú.
Fekete Gyula író.
Idézet egy kommentfolyamból. Innét: reakcio.blog.hu/2006/06/09/mindennek_az_arviz_az_oka
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.07.08. 15:12:20
@bbjnick: Jó fél éve láttam Fekete Gyulát. A Ferenc körút - Üllői sarkán, az árkádok alatt. A járda meg volt bontva, de munkások sehol, az amúgy is lepattant, összefirkált, omladozó árkádsor alatt így is nyitva volt a kebabos, odabentről török zene foszlányai szűrődtek ki.
A sarkon két cigány gyerek csapkodta egymást, és két cigány lányka épp feléjük futott, pont mellettem. És ennek a közepén állt, azaz valami csigalassúsággal haladt, egy teljesen megöregedett, megtört, lódenkabátos kisöreg. A cipője szakadt, a nadrágja szakadt és koszos, a kabátja foltos. A kezében lerongyolódott bőrtáska.
Szemből érkeztem felé, így egyből láttam, hogy ő az. Rám nézett a csontsovány fehér arcával, a csík bajuszával, a vizenyős kék szemeivel, úgy, hogy én már majdnem köszöntem neki, pedig hát nem is ismerem. De elfordult, és becsoszogott a kebaboshoz. Olyan szívszorító jelenet volt, mintha valami filmdráma záróképe lett volna.
***
Számos Fekete Gyula-szöveg olvasható a Népesedés.hu oldalon. Itt:
***
Apdét vagy kiegészítés (2009. december 10.):
(2) A cikk pontos címe: Fekete Agyalágyula ordít, fogyik a magyar, dugjunk többet! Fekete maga is megemlíti az Öninterjú című öninterjújában, amely a Hitel folyóirat 2004. májusi számában jelent meg. Az Öninterjú a Világhálón is megtalálható, itt: www.hitelfolyoirat.hu/arch/0405/elsooldal.html
(3) Fekete Gyula: Hogyan lettem író? Szépirodalmi Kk., Bp., 1986.
12 komment · 1 trackback
2009.12.06. 15:29
„Aki minket meggyaláz/Fárassza el azt a frász”
Címkék: magyarság nagy lászló mélymagyar magyar költészet táncbeli tánc szók
Nagy László
TÁNCBELI TÁNC-SZÓK
A Bartók-táncegyüttes használatára
I
Nem vagyok jó, nem vagyok jó senkinek
Rámugatnak égiek és földiek
Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég
Jó lennék majd, égetőn ha kellenék
Jó voltam én, jó voltam én ezelőtt
Szivárvánnyal írtam be a levegőt
Átváltozott gyászfekete szalagra
Hétrét kéne görnyedeznem alatta
Fáj a szívem, kimutatnom nem lehet
Majd meggyógyít, aki szívből megszeret
Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég
Hadd mulatok, mikor sírnom illenék
Rámugatnak égiek és földiek
Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég
Jó lennék majd, égetőn ha kellenék
Jó voltam én, jó voltam én ezelőtt
Szivárvánnyal írtam be a levegőt
Átváltozott gyászfekete szalagra
Hétrét kéne görnyedeznem alatta
Fáj a szívem, kimutatnom nem lehet
Majd meggyógyít, aki szívből megszeret
Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég
Hadd mulatok, mikor sírnom illenék
II
Kutya a föld, eb az ég
Sehol semmi menedék
Ne is akarj menedéket
Amíg benned zeng a lélek
Most rúgjon a sarkad szikrát
Égesd el a világ piszkát
Aki bírja, kipirosul
Még a csúf is kicsinosul
Forgasd ide, oda is
Lángoljon a szoknya is
Elköltözni csúnya volna
Deszka közé csomagolva
Mert mibennünk zeng a lélek
Minket illet ez az élet
Sehol semmi menedék
Ne is akarj menedéket
Amíg benned zeng a lélek
Most rúgjon a sarkad szikrát
Égesd el a világ piszkát
Aki bírja, kipirosul
Még a csúf is kicsinosul
Forgasd ide, oda is
Lángoljon a szoknya is
Elköltözni csúnya volna
Deszka közé csomagolva
Mert mibennünk zeng a lélek
Minket illet ez az élet
III
Ez a világ ellobban
Ölelj engem mégjobban
Hajamtól a sarkamig
Hajnalig, de hajnalig
Nem hajnalig, örökig
Szakadatlan örömig
Ölelj engem mégjobban
Hajamtól a sarkamig
Hajnalig, de hajnalig
Nem hajnalig, örökig
Szakadatlan örömig
IV
Oda menjünk, ahol kellünk
Ahol nekünk öröm lennünk
Hol a csókok nem csimbókok
Nem hálóznak be a pókok
Aki minket meggyaláz
Fárassza el azt a frász
Jó habosra hajtsa meg
Talonnak se tartsa meg
Aki minket meggyaláz
Gyötörje meg azt a láz
Pokol legyen lakhelye
Égjen el a tüdeje
Ahol nekünk öröm lennünk
Hol a csókok nem csimbókok
Nem hálóznak be a pókok
Aki minket meggyaláz
Fárassza el azt a frász
Jó habosra hajtsa meg
Talonnak se tartsa meg
Aki minket meggyaláz
Gyötörje meg azt a láz
Pokol legyen lakhelye
Égjen el a tüdeje
V
Én is nyitok arany torkot
Mint a rigó, úgy rikoltok
Csapkodom a nyári zöldet
Átnyilalok eget, földet
Én is akit megtalálok
Pántolok rá aranypántot
Úgy szeretem, úgy szorítom
Én sohase szomorítom
Mint a rigó, úgy rikoltok
Csapkodom a nyári zöldet
Átnyilalok eget, földet
Én is akit megtalálok
Pántolok rá aranypántot
Úgy szeretem, úgy szorítom
Én sohase szomorítom
Szólj hozzá!
2009.11.30. 03:43
Logikai levezetésednek nincs relevanciája vitánk tárgyát illetően („Ki érti ezt?! Hogy itt mi lesz?!”)
Címkék: közélet választás vita magyarország tények valóság nyelv hit magyarság erkölcs káosz elvek módszer különbség öntudat alapállás tévhit önámítás magyar nyelv szűz titok paradigma intellektuális bűn primer választás
„...nincsenek közös érvelési módszereink, egy közös paradigmánk (vagy nyelvünk, ha úgy tetszik...) amire egy KÖZÖS vitát tudnánk építeni...”
A bejegyzés itt olvasható: bbjnick.blog.hu/2009/11/28/ki_erti_ezt_hogy_itt_mi_lesz