Christ lan in Todesbanden BWV 4 [Kattints ide!]
Bleib bei uns, denn es will Abend werden BWV 6 [Kattint ide!]
„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”
2023.04.09. 10:21
Két J. S. Bach-kantáta Húsvét első és második napjára
Címkék: zene élet húsvét halál feltámadás kereszténység jézus krisztus megváltó bach j s megváltónk christ lan in todesbanden bleib bei uns denn es will abend werden richter karl
Szólj hozzá!
2023.02.24. 05:59
Ki mit hazudik el?
Címkék: élet választás történelem magyarország tények választások emlékezet hazugság 1956 hitel magyarság kádár jános kommunizmus biblia kereszténység manipuláció igazság szocializmus hitelesség jános evangéliuma politikai kultúra elvek 1947 2020 országgyűlés 1958 2023 1959 érvek szovjetterror hamis narratíva progresszió kovács béla karaktergyilkosság hatalomtechnika kádár-korszak emlékezetpolitika emlékezetkultúra a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja élethazugság
„Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából merít, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44)
Ki mit hazudik el? Vannak olyanok, akik saját életüket. És vannak olyanok is, akik mások életének elhazudását (megrontását) tekintik küldetésüknek és/vagy saját életük kiteljesedése biztosítékának.
A blogtartalmak között tallózgatva a következő szövegre akadtam: „A kommunizmus emléknapjának esete a szokásos magyar élethazugsággal. 1947. február 25.-én tartóztatták le Kovács Béla kisgazdapárti képviselőt. A Szovjetunióba hurcolták és egy koncepciós perben 25 évi börtönre ítélték. Négy évet töltött a Gulagon, négy másikat egy moszkvai börtönben. Emiatt van ma a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Kovács Béla 1956. november harmadikán tagja lett Nagy Imre kormányának. A forradalom bukása után Kovács Béla a magyar Parlament tagja maradt, és a poszt alatti 1958-as képen egy ismert magyar politikussal látható az Országházban. Ez az ismert politikus lett később az egész ország nagypapikája, és az a maroknyi értelmiségi, aki morgott rá, ma zsidóliberális bolseviknak van nevezve a Stefkák, Bencsikek, Szűrös Matyikák, és egy falusi pártmitugrász ex-KISZ-titkár fiacskája által. Amiről, nem tudom miért, az jutott eszembe, amit a nagy Sören Kierkegaard mondott , amikor Jaspers barátjával sörözött a Viktoriagade 8 alatti lebujban, és később Opbyggelige Taler i forskjellig Aand című művében bővebben is kifejtett. Fuck din hiklerne mor.” [Forrás]
Ugye, milyen „szép”? Annyira „szép” (annyira „kerek”), hogy már igaz sem lehet. Ahogy nem is az: ez a szöveg hazugság, maga a par excellence hazugság. Hazugság, mivel valótlan állítások sora: Kovács Bélát 1947 februári elhurcolását követően nem a Szovjetunióba vitték, nem koncepciós perben ítélték el, nem töltött négy évet a Gulagon és négy másikat egy moszkvai börtönben, nem 1956. november 3-án lett a Nagy Imre-kormány minisztere, a forradalom bukását követően nem maradt a magyar Parlament tagja*... [a pontos(abb) részletekért kattints ide!]. És hazugság, mivel karaktergyilkossággal, hamis állítások sorával mások hitelének, becsületének lerombolásával igyekszik szerzője önmaga hitelességét megteremteni. Legyen ez tanulság mindenki számára — megismétlem: mindenki számára!
*Kovács Béla – aki az ’56-os Nagy Imre-kormányokban október 27. és november 5. között fölművelésügyi, majd államminiszer volt – a forradalom bukását követően nem maradhatott a magyar Parlament tagja, mivel 1956 novemberében sem volt az; az ő 1945 novemberében szerzett képviselői mandátuma az 1947 augusztusában tartott („kékcédulás”) választásokkal már érvényét vesztette. (Csupán a pontosság miatt: a magyar Országgyűlés – amelynek, mint tisztáztuk, Kovács Béla ekkor nem volt tagja – 1956 augusztusa és 1957 májusa között nem ülésezett, 1957 májusában is csak azért hívták össze, hogy az épp lejáró mandátumát újabb két évvel meghosszabbítsák; Kádárék az ’56-os események után nem akartak új választásokat tartani, 1956 és 1958 között lényegében rendeleti úton kormányoztak.) A forradalom leverését követő hetekben, hónapokban Kádár János többször is személyesen próbálta meggyőzni Kovács Bélát, hogy így vagy úgy, működjön együtt az új hatalommal, amit, mivel nem tudtak közös nevezőre jutni, ő mindannyiszor elutasított. 1958-ban ismét megkeresték Kovácsot – aki a köztes időt leginkább kórházakban töltötte, reumával és súlyos vérnyomás-problémákkal küzdött, a szovjet fogság alatt szívinfarktuson és agyvérzésen esett át – és rávették az ekkor már munkaképtelen politikust, hogy induljon az 1958 novemberi országgyűlési választásokon „független”-, azaz Hazafias Népfront-jelöltként. A mandátumot ugyan megszerezte Kovács Béla, de az Országgyűlés alakuló ülését követően tüdővérzést kapott és 1959. június 21-én meghalt.
Szólj hozzá!
2023.02.15. 23:59
Három mondat a debreceni akkumulátorgyárról
Címkék: közösség választás kormányzat magyarország samsung populizmus demokrácia debrecen orbán viktor környezetvédelem természetvédelem kapitalizmus felelősség manipuláció szocializmus politikai kultúra politikai kommunikáció hatalom globalizmus göd demagógia kiszolgáltatottság kormányzás szuverenitás tisztánlátás 2023 közjó környezettudatosság hatalomgyakorlás környezetpolitika önrendelkezés szubszidiaritás kiszolgáltatás liberális demokrácia hatalomtechnika kádár-korszak iparpolitika akkumulátorgyár európa legnagyobb akkumulátorgyára catl
A debreceniek élete alapvetően és lényegileg meg fog változni azzal, hogy egy ilyen méretű gyár épül fel a város határában. (A CATL akkumulátorgyára tízszer nagyobb területen fog elterülni és ötször több munkást fog alkalmazni, mint bármely más korábbi gyár a városban.) A város és vidéke karakterében és jellegében teljesen átalakul. Ezért kell(ene) tisztában lenniük a debrecenieknek minden motívumával és következményével ennek a változásnak és ezért kell(ene), hogy a döntést is ők hozhassák meg. [Egy komment a Világhálóról]
Első mondat: Ha pártunknak és kormányunknak (a leg)minimális(abb) mértékben is számítana a helyi lakosok élete, érdeke, véleménye, aggályai, félelmei, akkor nem fél évvel a szerződés aláírása, a terület értékesítése és az építkezés megkezdése után ad először lehetőséget a debreceni embereknek arra, hogy tájékozódhassanak, kérdéseket tehessenek fel az ügyben.
Második mondat: Komolyan van, aki nem lát át a szitán és nem háborodik fel azon a magyarázaton, ha a gödi környezetszennyezéssel kapcsolatban azzal állnak elő, hogy az nem az akkumulátorgyártás eredménye, hanem az azt megelőzően ott folyó képcsőgyártásé; mindenkit annyira hülyének néznek, hogy nem képes feltenni magában a kérdést, hogy mennyire bízhatunk meg az ide települő gyártókban és saját szakhatóságainkban, ha a Samsung által működtetett képcsőgyár és az ugyancsak a Samsung által működtett akkumulátorgyár esetében a felelősség jogfolytonossága (még csak) fel sem merül?
Harmadik mondat: Az akkumulátorgyárak kérdése messze túlmutat önmagán; arról szól, hogy egy szuverén nemzet felelős polgáraiként tekintünk-e magunkra vagy visszaálmodjuk magunkat az érett Kádár-korszakba és Orbán Viktortól várjuk, hogy megoldja az életünket — persze, tudjuk, hogy nem fogja, ahogy Kádár János sem oldotta meg, de ahol döntési szabadság nincs, ott felelősség sem és ez sokak számára ma ismét egy rendkívül vonzó alternatíva.
***
Kiegészítés (2024. november 9.)
No lám!
„Azért jöttem, hogy a kormány és Magyarország minden választópolgára nevében a debreceni lakosok iránt kifejezzem a tiszteletünket, elismerésünket és az együttműködési szándékunkat – mondta kedden Lázár János egy debreceni sajtótájékoztatón. Az építési és közlekedési miniszter kiemelte: az a célkitűzés, hogy a Kárpátoktól délre a magyar legyen a legerősebb ország a régióban – ehhez erős városokra, fővárosokra, vidéki központokra van szükség. Ennek jegyében zajlik a Miskolc-, Nyíregyháza-, Debrecen-gazdasági övezet fejlesztése. Egy olyan várost szeretnénk Debrecenből építeni, mint amilyen Németországban Hamburg vagy München – nyomatékosította, hozzátéve, az a terv, hogy a hajdúsági település legyen a legerősebb a régióban, a Kelet-Kárpát-medence fővárosa és gazdasági központja.” (Lázár János) [Forrás]
Vajon, volt módjuk jól átgondolni és felkészülni a debreceniek arra, hogy patinás történelmi múlttal bíró, évszázadok óta mezőgazdasági és kulturális központ szülővárosuk két-három évtized alatt mérgező ipari roncsövezetté és számukra lakhatatlan, életveszélyes no go-zónává változhat? Valóban ezt szeretnék?
2 komment
2023.02.15. 01:33
7,5 milliárd fényévnyire a történelmi hitelességtől
Címkék: média film kommunikáció történelem erkölcs televízió propaganda hitelesség ismeretterjesztés érték globalizmus dokumentumfilm közvélemény 2010 filmsorozat mérték második világháború dinoszauruszok tömegkommunikáció erkölcsiség szupernova progresszió kulturkampf 2016 ismeretterjesztő film šakić dinko értékválasztás kulturális piac wadding michael náci kollaboránsok
E bejegyzés szövege 2016-ban született.
Ha szellemileg nagyon elfáradok, szakszövegeket (társadalomtudományi tanulmányokat vagy műszaki leírásokat) olvasok, ha ezekhez túl fáradt volnék, akkor keresztrejtvényeket fejtek és ha már a mezei keresztrejtvények áttekintéséhez is túlságosan kimerült vagyok, akkor ismeretterjesztő tévécsatornákat nézek. Mondhatni, nincsenek túlméretezett igényeim az efféle műsorokkal szemben. Nem jelent számomra nehézséget minden különösebb kommentár és/vagy bizonyíték nélkül „elfogadni” e csatornáktól, hogy az általuk a képernyőn bemutatott színes foltok egy tőlem 7,5 milliárd fényévnyire lévő szupernova fölrobbanását ábrázolják vagy hogy a nagy felbontású komputergrafikákon megelevenített dinoszauruszok valóban olyanok voltak, úgy éltek, ahogyan azt a filmesek elém tárják. Azzal, hogy ezek a programok úgy szórakoztatnak, hogy közben a gondolkodás némi illúzióját is fenntartják, pihentetnek: mivel nem veszi az ember túl komolyan, amit lát és hall, így „preciziőz” szakmai hitelességet, mértékadó szemléletet sem vár el. Azonban, meggyőződésem, van egy szint, ami alá az efféle szórakoztatás sem süllyedhet; ha, ugyanis, egy-egy jelenség, esemény, személyiség stb. jellege vagy lényegi tulajdonságai is eltorzulnak, sérülnek az adaptáció és interpretáció során, az már nem „népszerű ismeretterjesztés”, hanem ordas hamisítás.
A napokban, egy későesti órán, az egyik ismeretterjesztő csatorna Náci kollaboránsok című sorozatának ötödik epizódjába futottam bele a tévés kínálat átpörgetése közben. A fáradtság és a kíváncsiság ott marasztalt, végignéztem a filmet. Az epizód főszereplője a horvát Dinko Šakić (1921-2008) volt, aki a II. világháború idején a jasenováci koncentrációs tábor utolsó parancsnokaként szolgált, s akit az ott elkövetett háborús bűneiért 1998-ban Horvátországban húsz év börtönre ítéltek. Šakićról nem sokat tudtam, amit tudok, azt is, nagyobbrészt, ebből a filmből tudtam meg*, de Šakićról keveset tudni nem szégyen, mert nem jelentős történelmi személyiség. Ugyanakkor mégsem érdektelen személy, hiszen életpályája korántsem hétköznapi, s épp elég történelmi vonatkozása volt ahhoz, hogy róla film készüljön és az a történelem iránt fogékony emberek érdeklődését fölkeltse és a figyelmét lekösse. Valószínűleg így gondolhatták a Šakić-film készítői is – „főhősük” háborús bűnös híre egy szűk órára bizonyára odavonzza a nézőket és leköti érdeklődésüket és figyelmüket –, ám itt meg is álltak és önmagukkal és munkájukkal kapcsolatban nem is támasztottak komolyabb igényeket. Mint írtam, a film Šakićra és életútjára vonatkozó részletei, kevéssé közismert személy volta miatt, számomra is sok újdonságot tartalmaztak, így hitelességüket sem állt módomban mérlegelni, ám a filmben felvázolt történelmi keret, amelyben a pályarajz kibomlott, oly mértékben elnagyolt, esetleges és aránytalan volt, hogy az már, minden túlzás nélkül, történelemhamisításnak nevezhető.
Az a nagyvonalúság és/vagy felszínesség, ami fényévmilliárdok és évszázmilliók viszonylatában még megengedhető, mert nem „tétes”, a valamennyiünk életét lényegileg befolyásoló történelemmel kapcsolatban már vétkes könnyelműség, de akár ki is mondhatjuk, egyenesen bűn. Épp a „népszerű ismeretterjesztés” professzionalistái ne volnának tisztában ezzel? Erősen kétlem!** S ugyan nagy bennem a késztetés, hogy a „népszerű történelemhamisítás” gyakorlatával (műfajával) kapcsolatban koncepciókkal álljak elő, a konzekvenciák levonását mégis inkább Olvasó(i)mra bízom...
*Dinko Šakić húsz éves korától a jasenováci koncentrációs tábor adminisztrációjában szolgált, majd, miután benősült az „usztasa elitbe”, a tábor fennállásának utolsó néhány hónapjában annak parancsnoka volt; a háború után Argentínába menekült, ahol 1998-ig „csöndben éldegélt”, míg az argentin tévé egy munkatársa föl nem kereste egy történelmi portré elkészítésének szándékával: Šakić kötélnek állt, a film elkészült, bemutatták és nyomban hatalmas nemzetközi botrányt váltott ki; Šakićot az argentin rendőrség letartóztatta, mint háborús bűnöst kiadta Horvátországnak, ahol elítélték és bebörtönözték; a börtönben halt meg nyolcvanhét évesen.
**A közkeletű tévhit eloszlatása végett szögezzük le, piacképes gagyit előállítani semmivel sem igényel kevesebb professzionalizmust, mint műremeket; a különbség nem a szakemberek szakmaiságában keresendő, hanem az értékválasztásában, ha úgy jobban tetszik, erkölcseiben.
1 komment
2023.02.12. 00:33
„A demokratikus közvélemény nyomásá”-nak természetéről
Címkék: média kampány sajtó kommunikáció kanada demokrácia környezetvédelem éghajlatváltozás természetvédelem kapitalizmus televízió propaganda manipuláció vadászat kőolaj emberi jogok globalizmus állatvédelem indiánok közvélemény energiapolitika kiszolgáltatottság szuverenitás 2023 civil szféra 1963 környezettudatosság környezetpolitika tömegkommunikáció klímaválság progresszió alberta 2013 civil társadalom kiszolgáltatás liberális demokrácia állati jogok tömegdemokrácia olajhomok-mezők prémvadászat
E bejegyzés szövege 2013-ban született.
A tiltakozások, ha úgy tetszik, „a demokratikus közvélemény nyomásának” természetéről jut eszembe!
A napokban láttam egy ismeretterjesztő filmet a kanadai olajhomok-mezőkről. Egy kb. nagy-britanniányi méretű olajhomok-mező található Albertában, ami a mai (napi 1,5 millió hordós) kitermelési intenzitás mellett, a becslések szerint, kétszáz évre elegendő tartalékot rejt. A kanadai kormány 1963-ba döntött arról, hogy a területet fel kell mérni és a termelést elő kell készíteni. Igen ám, de a terület indián rezervátum, s az ott élő indiánok beintettek! A kormányok egyezkedni próbáltak velük ‒ így is, úgy is ‒, de próbálkozásaik eredménytelenek maradtak, mígnem... A nyolcvanas években hatalmas prémvadászat-ellenes civil(!) tiltakozókampányok indultak az USÁ-ban és Kanadában (és a világ más részein is); a prémek forgalma jelentősen visszaesett, a kormányok ‒ a nagy társadalmi nyomásra ‒ kénytelenek voltak igen jelentősen szigorítani a vadászat és a prémkereskedelem föltételeit, így az indiánok megélhetés nélkül maradtak. Pont jókor, mert a nagy olajcégek már tűkön ültek! Ma az indiánok kotrógépeket kezelnek, megkapták az olajhomok kitermelésének és feldolgozókba szállításának jogát.*
Hát, ennyit a tiltakozások természetéről.
*Nem hagytak nekik választási lehetőséget. Volt egy nagy-britanniányi őserdejük, tiszta folyóik, tele élettel. Ma van egy nagy-britanniányi kráterük, tocsognak az azbesztben, fuldokolnak az azbesztgőzben, ők a világ egyik legnagyobb széndioxid-kibocsátói (az olajhomokból az olajat olaj égetésével előállított energia segítségével nyerik ki). Ha holnap úgy döntenek a nagy olajcégek, hogy nekik ez már nem/mégsem akkora biznisz, akkor ott maradnak egy élettelen, mocskos, mérgező, gigantikus kráter fenekén ‒ és nekik puszi.
1 komment
2023.02.09. 23:59
És nincs tovább, mert nincs hová
Címkék: média közösség politika sajtó kommunikáció közélet nemzet kötcse magyarország demokrácia debrecen orbán viktor magyarság környezetvédelem erkölcs természetvédelem kapitalizmus propaganda 2009 politikai kultúra politikai kommunikáció hatalom globalizmus 2010 kormányzás szuverenitás 2023 méltóság közjó környezettudatosság hatalomgyakorlás mélymagyar környezetpolitika önrendelkezés erkölcsi válság liberális demokrácia hatalomtechnika trombitás kristóf akkumulátorgyár európa legnagyobb akkumulátorgyára
— Újévi vigasságok 2. —
1.
Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam:
– Most a helyiek az új ellenség, Soros, a migránsok, a melegek és Brüsszel után...
– Végül csak kiderül, hogy a magyarok legnagyobb ellenségei önmaguk, úgyhogy saját sorsuk alakítását semmiképpen sem szabad rájuk bízni.
2.
Egy részlet Trombitás Kristóf Az akkugyár megépül és örülni fogsz neki című opuszából:
„...a nemzetgazdaságot jelentősen befolyásoló beruházások ügyében, amelyek egyébként az uniós szabályozások mindegyikének megfelelnek – ez alap -, nem tartunk ügydöntő népszavazást. Sem helyit, sem országosat. Ennek egészen egyszerűen az az oka, hogy az emberek tömegesen mindig megszédíthetőek, ha éppen hisztériára lehet felhívni a sokaság erre fogékony részét. Olyankor persze egyenként mindenki Jézust mondana, de a végén a tömeg hangja mégiscsak hajlamos Barabbást visszhangozni. Nem tartják ezt egyesek demokratikusnak? Leszarom. Egy 9000 embernek majdan munkát adó telep, 3000 milliárdos lóvéval némileg fontosabb annál, hogy valamelyik bértüntető teli pofával, zsebében a CIA, Soros vagy ki tudja, melyik felbujtó pénzével mire képes rávenni akár pár száz másik embert.” [Forrás]
Jézusmáriaszentjózsef! Ezek szerint a Fidesz kétharmados győzelmei is a hiszterizált tömeg barabbás-kiáltásai voltak? No de Trombi! Mit kell még megtudnunk tőled? Az a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy a NER (a Nemzeti Együttműködés Rendszere) egy konstrukcióhibás szisztéma [Kattints ide!], de hogy ilyen groteszk módon dől dugába, azért nagyon elszomorító. És hogy hogyan szabadulhatunk abból a csapdahelyzetből, amibe elitünk bűnös nem vigyázással belevezetett minket? A következő részben azt is elmesélem...
3.
Akkumulátorgyárak árnyékában [Kattints ide!]
Szólj hozzá!
2023.01.30. 17:59
Hajrá Debrecen! Hajrá debreceniek!
Címkék: közösség közélet gazdaság magyarország demokrácia debrecen magyarság környezetvédelem gazdaságpolitika természetvédelem igazság haza politikai kultúra globalizmus közügy migráció szuverenitás 2023 krízis környezettudatosság környezetpolitika 2015 önrendelkezés martonfa bevándoroltatás gazdaságkor akkumulátorgyár európa legnagyobb akkumulátorgyára
Martonfa önvédelmi harca (könnyen lehet) a mai magyar közélet egyetlen igaz ügye: (valószínűleg) az egyetlen olyan közügy, amely mellé tiszta szívvel oda lehet állni. Ki merné azt meggyőződéssel kijelenteni, hogy a martonfaiaknak nincs igazuk?
És amilyen tiszta ügy (s épp mert az) olyan egyetemes is: nem csak egy közösség létjogának kérdését veti föl és válaszolja meg elementáris módon, de ugyanakkor az ún. menekült / bevándorló / migráns / inváziós / honfoglaló (ahogy tetszik) krízis lényegét is megvilágítja. Aki megérti az egyiket, az már megértette a másikat is.
Vigyázó szemetek Martonfára vessétek! Ők most a haza. [Egy komment a Világhálóról 2015-ből]
Debrecen önvédelmi harca (könnyen lehet) a mai magyar közélet egyetlen igaz ügye: (valószínűleg) az egyetlen olyan közügy, amely mellé tiszta szívvel oda lehet állni. Ki merné azt meggyőződéssel kijelenteni, hogy a debrecenieknek nincs igazuk?
És amilyen tiszta ügy (s épp mert az) olyan egyetemes is: nem csak egy közösség létjogának kérdését veti föl és válaszolja meg elementáris módon, de ugyanakkor az ún. globalizációs / szuverenitási / gazdaságpolitikai / környezetpolitikai / közösségi önrendelkezési (ahogy tetszik) krízis lényegét is megvilágítja. Aki megérti az egyiket, az már megértette a másikat is.
Vigyázó szemetek Debrecenre vessétek! Ők most a haza.