...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2011.09.13. 05:19 magyar_idő_kollektív

mandiner.blog.hu/2011/09/10/novak_attila_cionizmusrol_szelsojobbrol_es_a_hazai_zsidosag_utkereseserol_1/fullcommentlist/1#c14419761 (a)vagy rólunk írták

Címkék: fidesz magyarország bátorság magyarság virtuális valóság gyávaság virtualitás magyaridő blog cionnácik sztárblogger blogceleb neonépiprimitív magyar idő valódi én

  „(...)   »Nem lehet tudni, a fidesznek sikerul-e valahogy elkezdeni kikecmeregni ebbol a helyzetbol.« bbjnick már tudja, mert valami Z. nevű alkesz megmondta a kocsmában, hogy a fidesz a magyarokat kifosztó cionnácik pártja. Tulajdonképpen erről szól a netes…

13 komment

2011.06.25. 00:03 bál_na

Bízom...

Címkék: közösség politikus magyarország tükör magyarság ima nép bizalom gyávaság sorsélmény magyar önkép isteni szél szétkergettetés szétkergetés

  (IMA HELYETT)   Bízom az „Isteni Szélben”: a szétkergetésben. Mert az egész túltenyésztett politikus nyáj Gyáva körtáncban örvénylik egy sötét magaslati Kastély összeérő tükörtermeiben, Lent pedig a korgó hasú nép baltákkal Hasogatja szét egymás…

Szólj hozzá!

2008.07.21. 08:45 bbjnick

„Gyáva hunyorgás”, „vak horizontú meddő taktika”...

Címkék: jövő meddőség szenvedés magyarság felelősség gyávaság szabó dezső nagyterc

Szabó Dezső, 1938-ban, Tántorgó lelkek című pamfletjében (gúny-, vád- és vitairatában), egy fiatal, helyét kereső értelmiségi történetén keresztül próbálta meg bemutatni kora Magyarországának bajait, ellentmondásait. Ha ma, hetven év múltán, elővesszük és…

17 komment

süti beállítások módosítása