...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2012.03.02. 22:10 bbjnick

Olvasom: „Azt üzented, hogy csak a kiállás és az egyenes beszéd segíthet viszonyaink megváltoztatásában, és továbbra is bízol a világ fölött őrködő Rendben.”

Címkék: magyarország magyarság rendszer rend mezőgazdaság hatalom krízis környezettudatosság környezetpolitika fenntarthatóság a magyar vidék viszonyrendszer szociálpolitika agrárpolitika nemzetpolitika ángyán józsef foglalkoztatáspolitika kert magyarország nagybirtok kisbirtok

  Olvasom: „(...) Államtitkári szolgálati helyedről történő figyelemfelkeltő távozásod talán a kormányt is emlékeztetni fogja a gazdákkal kötött megállapodására. Mindez nem rontaná a közép- és nagybirtokok versenyhelyzetét, hiszen a hazai termőföldek mindössze…

2 komment

2012.02.27. 20:56 bbjnick

„...minél nagyobb egy ország gazdasági sejtjeinek az autarkiája, annál kisebb a piaci összeomlások veszélye és lehetősége.” 3.

Címkék: magyarország magyarság mezőgazdaság ady endre krízis németh lászló környezettudatosság környezetpolitika fenntarthatóság a magyar vidék viszonyrendszer szociálpolitika agrárpolitika nemzetpolitika ángyán józsef foglalkoztatáspolitika autarkia kert magyarország nagybirtok kisbirtok

  A bejegyzés (közvetlen) előzménye(i): magyarido.blog.hu/2012/01/23/minel_nagyobb_egy_orszag_gazdasagi_sejtjeinek_az_autarkiaja_annal_kisebb_a_piaci_osszeomlasok_veszel_1 &…

Szólj hozzá!

2012.01.27. 12:16 bbjnick

„...minél nagyobb egy ország gazdasági sejtjeinek az autarkiája, annál kisebb a piaci összeomlások veszélye és lehetősége.” 2.

Címkék: magyarország magyarság mezőgazdaság krízis németh lászló környezettudatosság környezetpolitika fenntarthatóság a magyar vidék viszonyrendszer szociálpolitika agrárpolitika nemzetpolitika szövetkezet ángyán józsef foglalkoztatáspolitika autarkia kert magyarország nagybirtok kisbirtok

A bejegyzés közvetlen előzménye: magyarido.blog.hu/2012/01/23/minel_nagyobb_egy_orszag_gazdasagi_sejtjeinek_az_autarkiaja_annal_kisebb_a_piaci_osszeomlasok_veszel_1 „(...) Van nekem egy unokabátyám, aki több mint száz holdon gazdálkodik. Mint fiatal gazda vett egy traktort, azt…

Szólj hozzá!

2012.01.23. 18:34 bbjnick

„...minél nagyobb egy ország gazdasági sejtjeinek az autarkiája, annál kisebb a piaci összeomlások veszélye és lehetősége.” 1.

Címkék: magyarország magyarság mezőgazdaság ady endre krízis németh lászló környezettudatosság környezetpolitika fenntarthatóság a magyar vidék viszonyrendszer szociálpolitika agrárpolitika nemzetpolitika ángyán józsef foglalkoztatáspolitika autarkia kert magyarország nagybirtok kisbirtok

„Lovamra patkót senki nem veret, Be szerencse, hogy senki sem szeret: Döcögök, lógok követlen úton S hogy merre megyek, nem nagyon tudom. S a rossz úton, mert minden ellovan, Felüti néha fejét a lovam És megkérdi, míg szép feje kigyúl: Hát mi lesz ebből, tekintetes…

Szólj hozzá!