...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2012.09.15. 13:33 bbjnick

...Nem ugyanezt vallják-e (...) korunk liberálbolsevikjei (...)?... (Liberálbolsevizmus? Az mi az?)

Címkék: európa terror liberalizmus demokrácia bereményi géza baloldal cseh tamás utópia visszaélés hatvannyolcas dosztojevszkij f m demokratúra balsors demokraták bolsevizmus balliberálisok valóságérzékelés lenin v i progresszió európai ember ideológiai terror valóságigény demokratizmus liberális demokraták európaiak liberálbolsevizmus európa eső után bolsevikek európai baloldal hatvannyolcasok liberális konszenzus konszenzusdiktatúra véleményterror apokalipticizmus messianizmus szovjetkommunizmus véleménymonopólium konszenzusterror véleménydiktatúra

— egy kis kocsmai politológi(k)a — 1. ...A „liberális konszenzus" azt mondja, hogy „a »liberalis konszenzus« nem azt mondja, hogy a liberalis velemenynek van igaza, hanem azt, hogy ha nincs egyertelmu igazsag a temaban, akkor ne egy konzervativ , komplexusos, igazsagbajnok ujsagiro…

1 komment

2012.03.05. 00:11 bbjnick

...korunk bolsevikje(i)...

Címkék: magyarország liberalizmus demokrácia liberális manipuláció baloldal bal konszenzus balsors demokraták bolsevizmus balliberálisok valóságigény liberális demokraták liberálbolsevizmus bolsevikek liberális konszenzus konszenzusdiktatúra véleményterror legutko ryszard

  1 jegyzet   ...A balliberális(ok) korunk bolsevikje(i). „A John Stuart Mill-féle klasszikus liberalizmus abban hitt, hogy a különcségek pártolásával megnövelt szabadság az emberi találékonyság robbanásához vezet. A liberálisok ma már nem annyira a…

Szólj hozzá!

2011.10.24. 12:03 bbjnick

„Nem tetszik a rendszer!”-tüntetés, Budapest, 2011. október 23. (Egy kép (és a kép) alá)

Címkék: budapest magyarország liberalizmus demokrácia magyarság liberális baloldal vörösterror balsors demokraták bolsevizmus balliberálisok október huszonhárom progresszió liberális demokraták liberálbolsevizmus nem tetszik a rendszer bolsevikek

    Ismét bebizonyosodott, hogy Budapest (vagy legalábbis lakosainak egy igen tekintélyes része) ellenállhatatlan vonzalmat érez a vörös rongyok iránt, legyenek bár azok véráztatta internacionalista munkásmozgalmi lobogók, erotikus fehér(vörös)neműk vagy véres…

Szólj hozzá!

2010.07.23. 15:28 bbjnick

H’á’sz’n! (A „józan ész” nevében (Vázlat))

Címkék: politika nemzet magyarország jobboldal demokrácia széchenyi istván orbán viktor magyarság nép hatalom józan ész 2010 kádárkor értékválság chesterton g k ideológiai harc identitásvesztés liberális demokraták

...Chesterton „józan eszét” és Orb*n Vikt*r „józan eszét” azonban, a közös szóhasználat ellenére, fényévek választják el egymástól... Itt: bbjnick.blog.hu/2010/07/23/a_jozan_esz_neveben_h_a_sz_n_vazlat

Szólj hozzá!