...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2020.10.19. 07:11 Szabó A. Imre

Mi a baj a mesterséges megtermékenyítéssel?

Címkék: élet család halál anya apa magzat gyermek abortusz biblia kereszténység házasság személy mesterséges megtermékenyítés embrió katolicizmus katolikus egyház méltóság életvédelem a katolikus egyház katekizmusa teremtés könyve művi abortusz ii jános pál pápa emberkísérlet szülőség evangelium vitae enciklika lombikbébi-eljárás korintusiaknak írt első levél a házasság legnagyobb ajándéka megfogant élet

„»Minden szabad«, de nem minden használ. »Minden szabad«, de nem minden szolgál javunkra.” (1Kor 10.23) Először is: „2373 A Szentírás és az Egyház hagyományos gyakorlata a nagy családokban Isten áldásának és a szülők nagylelkűségének jelét látja. [125] 2374 Nagy fájdalma a házastársaknak, amikor…

2 komment

2020.04.09. 07:11 Szabó A. Imre

A világjárvány kulcsa

Címkék: élet halál vírus betegség isten egészség ítélet kulcs válság valóság hit gyilkosság kereszténység megoldás megértés igazság gondviselés igazságosság kegyelem járvány 2020 gyermekgyilkosság istenítélet krízis világjárvány eutanázia istenfélelem művi abortusz isteni igazságosság magzatgyilkosság

Tavaly augusztusban írtam egy blogbejegyzést Lehet készülődni! címmel. [Kattints ide!] Karanténmagányomban üldögélve és jelen viszonyaink lehetséges kimeneteleit latolgatva, hirtelen, villámcsapásként hasított belém ennek az alig több mint féléves szövegnek az emléke. Lehetséges, hogy ami akkor…

Szólj hozzá!

2020.03.27. 19:11 Szabó A. Imre

Intézkedések világjárvány idején

Címkék: munka homoszexualitás gazdaság büntetés törvény gyilkosság biblia kereszténység igazság gondviselés bűn kizsákmányolás igazságosság kegyelem szolidaritás járvány 2020 adósságspirál katolicizmus kormányzás katolikus egyház bűnhődés istenítélet bűnbánat méltóság krízis méltányosság világjárvány munkabér istenfélelem teremtés könyve égbekiáltó bűnök szodómia pénzügyi rendszer művi abortusz adósságcsapda magzatgyilkosság kivonulás könyve jakab levele második törvénykönyv

„A kateketikai hagyomány emlékeztet arra is, hogy vannak »égbekiáltó bűnök« is. Az égbe kiáltanak: 1. Ábel vére (Ter 4,10), 2. A szodomaiak bűne (Ter 18,20; 9,13.), 3. Az egyiptomiaktól elnyomott nép kiáltása (Kiv 3,7-10.); 4. A jövevények, özvegyek és árvák jajgatása (Kiv 22,20-22.); 5. A…

Szólj hozzá!

2019.11.01. 23:33 Szabó A. Imre

A túlélők kötelezettsége

Címkék: történelem szabadság gyilkosság biblia felelősség túlélő méltóság kötelezettség művi abortusz jeremiás könyve magzatgyilkosság

„Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek” (Jer 1.5) Belegondoltatok már abba, hogy mi tulajdonképpen valamennyien művi abortusz-túlélők vagyunk?! 1957 óta Magyarországon több, mint hétmillió magzatot gyilkol/tat/tak meg a szülei! Volt olyan év (1969), amikor 154000 élve születésre…

Szólj hozzá!

2019.08.28. 07:57 Szabó A. Imre

Lehet készülődni!

Címkék: öngyilkosság liberalizmus gyilkosság politikai korrektség gyermekgyilkosság eutanázia progresszió művi abortusz 2019 liberális demokrácia magzatgyilkosság egalitarizmus homogenizáció egyneműsítés egyenlősítés

A művi abortusz legalizálásának ellenzői már a kezdetektől figyelmeztették embertársaikat, hogy a terhességmegszakítások logikus következménye lesz az eutanázia legalizálása és elterjedése. S, lám csak, néhány évtized alatt – Nyugaton, egy-két állam kivételével, a hatvanas és a nyolcvanas évek…

Szólj hozzá!

2019.08.01. 23:33 Szabó A. Imre

Milyen az arányos és méltányos gyilkosság?

Címkék: öngyilkosság liberalizmus gyilkosság globalizmus politikai korrektség totalitarizmus gyermekgyilkosság méltányosság eutanázia shakespeare william progresszió művi abortusz 2019 arányosság liberális demokrácia magzatgyilkosság egalitarizmus homogenizáció állati jogok egyneműsítés privilegizált kisebbségek

„Csoda!Mennyi jóságos teremtmény van itt!Boldog emberiség! Szép új világ,ilyen emberek lakják!” (W. Shakespeare) Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam: – Joga van az anyának eldönteni, hogy megszülje-e Down-kóros magzatát. Kanadában most már az is napirenden…

Szólj hozzá!

2019.07.05. 05:01 Szabó A. Imre

Folytatható-e társadalmi vita a művi abortuszról?

Címkék: vita gyilkosság művi abortusz magzatgyilkosság

A művi abortusz-vita erkölcsileg értelmezhetetlen és gyakorlatilag lefolytathatatlan, mivel a művi abortusz liberalizálásának hívei meggyilkolják az ellenérdekelteket, így vitaszituáció sem alakulhat ki.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása